Szeptember 27-től 30-ig közös római zarándokúton vett részt Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita; Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke és Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök. A Vatikáni Rádió szeptember 30-án kérdezte a püspököket az eseményről. Az alábbiakban a Fekete Károllyal készített stúdióbeszélgetésből olvashatnak részleteket.
– A pápa rádiójának vendége szeptember 30-án, Szent Jeromos emléknapján Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Első alkalommal készítek interjút itt a Vatikáni Rádió stúdiójában református püspökkel. Püspök úr, nagy szeretettel köszöntelek és rögtön arról kérdezlek, hogy a magyar püspökök római „ökumenikus zarándokútja” ötlete hogyan született?
– Debrecen három püspökségnek a székhelye: a görögkatolikus egyháznak is van püspöke, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének is van püspöke, és természetesen a tiszántúli egyházkerület Tiszántúli Református Egyházkerület központja is Debrecen. Mondhatjuk, hogy a város egy lelki-spirituális központ Kelet-Magyarországon, aminek kihatása van az egész országra, sőt a Kárpát-medencére, hiszen Debrecenben alakult meg 2009-ben a Kárpátaljai Reformátusok Közössége, a Generális Konvent, amely a környező országokban élő magyarajkú reformátusokat fogja össze.
2015-ben különböző hónapokban szenteltek bennünket püspökké és kezdtük meg a szolgálatunkat, ehhez méltóan próbáljuk élni a hétköznapokban is az életünket. Hónapról hónapra találkozunk átbeszélni a közös dolgainkat, imádkozni, elcsendesedni, de az egy hónapos találkozások között is sok-sok beszélgetés zajlik telefonon, vagy találkozunk, akár csak ketten is, ha nem mindig hárman. Vannak közös szolgálataink is, mert az egész egyházi esztendőt átfogja az a városi program, amely nem feledkezik meg a keresztyénség értékeiről az adventi gyertyagyújtástól a „virágvasárnapi menetig”, ami tulajdonképpen egy keresztút, csak a bibliai stációkra koncentrálva, hogy beleférjenek a protestánsok, baptisták, evangélikusok és reformátusok is. Az augusztusi kenyérszentelés alkalmával és minden olyan városi avatásnál, ahol új épületet adunk át, ott az Ige valamilyen formában megszólal, mert mi is jelen vagyunk. Úgyhogy azt lehet mondani, hogy ez nem egy ritka dolog, hanem nekünk teljesen természetes, hogy szót értünk egymással.
– Rómáról mondják, hogy Patria omnium est, mindenkinek az otthona, hazája. Hogy érzi magát Rómában – ahol a római püspök, a pápa székel – egy református püspök? Gondolok az itt együtt töltött pár napra, hiszen a hét elején érkeztetek.
– Nagyon nagy élmény, és azt gondolom, hogy meghatározó azokon a helyeken járni, ahol az „oszlopapostolok”, Péter és Pál az élete bizonyságtétele csúcspontjára jutott és mártírhalált szenvedett. Ezek olyan bibliai tények, amelyeket egy protestáns sem felejthet el. (…) Örömmel jöttem, ráadásul az én szakterületem a gyakorlati teológia, azon belül is a liturgia, homiletika, gyakorlati Írásmagyarázat. (…) Nekem az a liturgikus kincs, ami itt van, az tanítandó feladatom is, úgyhogy nagyon nagy izgalommal vagyok itt és minden percet igyekszünk kihasználni (…)
– Az „oszlopapostolok” Rómája, az első keresztények Rómája után sikerült-e találkozni a mai keresztényekkel, köztük Róma püspökével, akiben Péter megbízatása folytatódik a szukcesszió révén? Milyen más találkozásaid voltak?
– Mindennap találkoztunk kispapokkal: a Germanikumban a római katolikus kispapokkal, a Görög Kollégiumban a görögkatolikus kispapokkal, ma pedig a rádióba jövetelünk előtt a Russicumban, illetve az Orientale (Keleti – a szerk.) Intézetben voltunk, ahol egy kárpátaljai testvér vezetett bennünket végig. Minden helyszínen vagy a rektor, vagy a dékán fogadott bennünket. (…) A szerdai audiencián sikerült Ferenc pápával is néhány szót váltani. Hoztunk neki egy díszkötéses albumot, amely Szent II. János Pál pápának 1991-es debreceni útját örökíti meg, illetve azt a nagytemplomi imaalkalmat, amely után megkoszorúzta a gályarabok emlékoszlopát (…)
– A Musica Sacra, a Szent Zene mennyiben lehet a keresztény felekezetek között összekötő erő?
– Hadd mondjak két konkrét példát. Az egyik, hogy a Germanikumban egy Bach korál-előjátékot játszottam el és örvendezhettem annak a remek olasz hangszernek, ami ott áll és a liturgiát segíti. A mai reggel pedig a 42. genfi zsoltárt énekeltük el közösen a Pápai Magyar Intézet kápolnájában, amelyik nekünk is az egyik legkedvesebb zsoltárunk, de a Cantus Catholiciben is benne volt a 17. században. Amikor ilyen énekkincsek vannak, és ezeket az ökumenikus imahéten tudatosan választjuk és énekeljük együtt, akkor azt mondhatom, hogy egy húron pendülünk és „egy hangúan” tudunk Istent dicsőíteni. Ugyanakkor az a zenei örökség, ami az európai zenekultúrában visszavisz bennünket Palestrináig, aki nélkül nincs sem zeneszerzés, sem kórusmuzsika, ezeket én is mind a magaménak érzem és gyönyörködni tudok benne. És amikor az ember reformátusként bekapcsolódhat azokba a veretes misetételszövegekbe, amelyeknek az ihletettsége a Szentírásból fakad, akár a Sanctus, akár az Agnus Dei, az mind a miénk. Nem is beszélve arról, hogy „nyomorult bűnösök” vagyunk: a Kyrie eleison kiáltás mindannyiunk számára fontos.
Talán majd egyszer eljutunk oda is, hogy az Eucharisztiában is egy hangot tudunk megütni, és valóban egy kenyérből és egy pohárból tudunk – ahogyan mi mondjuk – „Úrvacsorát venni”, merthogy az nekünk is szentségünk, mint ahogyan a keresztség is összeköt bennünket. Mi nem keresztelünk újra a Szentháromság neve alatt megtörtént keresztség után senkit, mint ahogy a Katolikus Egyház sem keresztel újra, mert ebben is közösek vagyunk.
A beszélgetés teljes leirata és a hanganyag IDE kattintva érhető el.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
