Minden házasság lehet termékeny, de a gyümölcs nem feltétlenül „gyermek alakú” – vallja az idén ötéves Anna–Joachim-program vezetője, Homokiné Hollósi Cecília. A váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola különleges programja a hosszabb ideje gyermekre vágyó házaspárokat segíti professzionális lelki támogatással, értő szakemberek képzésével és a társadalom szemléletformálásával.
A meddőséggel maga Cecília is szembesült, így többszörösen is a magáénak tudhatja ezt a témát.
Szent Anna és Szent Joachim a hagyomány szerint Szűz Mária szülei, akik nagyon megküzdöttek azért, hogy gyermekük lehessen, és isteni csodának tartották, amikor a vágyuk teljesült. Nem véletlen, hogy a váci főiskola programja az Anna–Joachim és nem az Anna–Joachim–Mária nevet kapta, hiszen a benne részt vevőknek a szakemberek nem garantálják, hogy gyermekük lesz.
aki csatlakozik, az támogató közösséget kaphat, övé lehet az az érzés, hogy nincs egyedül, erősödhet benne az elfogadás, és csökkenhet a meddőséggel járó stressz, javulhat a házassága, önmagához is közelebb kerülhet, és az istenkapcsolata is gyógyulhat.
A váci Apor-főiskolán Mándi Nikoletta és Molnár Krisztina tanszékvezetők bábáskodásával indult el a program 2019-ben. Nem orvosok vagy klinikai szakpszichológusok kezdtek el segíteni, mint ilyen esetben jobbára szokás, hanem mentálhigiénés szakemberek, „mezei” pszichológusok, szociálpedagógusok, bevonva a közös munkába lelkipásztorokat, család- és művészetterapeutákat, bibliodramatistákat.
A főiskolának Budapesten szép campusa van, ahol néhányan meg is tudnak szállni, innen jött az ötlet, hogy hívják ki a saját közegükből a párokat, legyenek együtt és pihenjenek egyet. Három alkalomból álló bentlakós hétvégéket kínálnak nekik, amelyek során négy-öt tréner és más szakember foglalkozik a gyermekre hiába váró házaspárokkal. Eközben végig velük van egy háziasszony és egy házigazda, hozzájuk fordulhatnak, ha valami nem kerek – az utolsó három alkalmat leszámítva Cecília volt ebben a támogató női szerepkörben. Idén ősszel már a tizedik csoportot fogadták.
A péntek estétől vasárnap délig tartó alkalmakon öt-hat házaspár vesz részt. Az első este igyekeznek minél inkább csoporttá formálni őket, hiszen főleg csoportos tréningeken vesznek részt. Emellett nagyon lényeges elem a párkonzultáció, amikor a férj és a feleség „nyolcszemközt” lehet egy terapeuta párral. A szokásosnál kevesebb idő, csak egy óra jut egy párra, de mivel a hely nyitottabbá teszi őket, ez is elegendő. Szükség van a többi párra ahhoz, hogy segítsenek egymásnak ráeszmélni arra, nem „ufók”, nincsenek egyedül a problémáikkal, küzdelmeikkel.
„Tudatosan felszínre akarjuk hozni, hogy másként áll hozzá a meddőség témájához egy férfi, és másként egy nő” – mutat rá Homokiné Hollósi Cecília. A tapasztalatok alapján a férfiak jelentős része azért vesz részt ezen a programon, mert a felesége kérte. Nehéz a motivációs különbség áthidalása, de sokat jelent, hogy mindketten javítani akarnak a kapcsolatukon. A férjek a párjuk iránt érzett szeretetből megteszik ezt a kényelmetlen lépést, bármennyire idegen is tőlük, hogy az érzéseikről beszéljenek. Az, hogy a komfortzónájukból kilépve képesek aztán megnyílni és szavakat találni, a szakember szerint azért is van, mert a párokat felszabadítja, hogy még álmosan, „a reggeli kávé előtt” találkoznak egymással és a házigazda párral, s egyébként is intim közeg veszi körül őket. Vasárnap a hétvége közös körrel zárul, a harmadik hétvége pedig közös szentmisével és agapéval.
Az Anna–Joachim-hétvégék szervezői kifejezetten figyelnek arra, hogy a legjobb visszajelzést kapott szakemberekkel dolgozzanak együtt. Most a művészetterápia, a szexuálpszichológia, a kognitív pszichológia kerülnek elő kiemelten, egy teológus pedig Biblia-alapú stresszkezelésre tanítja a párokat. A szexualitásról keresztény közegben duplán tabu beszélni, de ahhoz, hogy a gyermekvállalás nehézségeivel megküzdjenek, elengedhetetlen.
A program során a férfiak is megnyílnak. Olyannyira, hogy például a láthatóan szomorú férj elmondja a feleségének, hogy nagyon félti a sokadszorra történő beavatkozásoktól, és nem akarja, hogy megint szenvedjen. A feleség pedig döbbenten hallgatja mindezt, mert eddig nem is gondolta, hogy a férjének fáj mindez, vagy hogy egyáltalán megérinti.
Fontos, hogy az Anna–Joachim-program katolikus szemléletű; a lombikprogramot elutasítják, viszont a keresztény alapon nyugvó meddőségi centrumokba elirányítják a párokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak hitüket gyakorló párok vehetnek részt a hétvégéken; szeretettel várnak bárkit, aki elfogadja az intézmény és a program katolikus szellemiségét.
A főiskola a program kiszélesítése érdekében a témával foglalkozó profi szakemberek képzését is célul tűzte ki. A négy féléves képzés 2022-ben indult el, keresztféléves formában. A kurzus részeként a medikális alapismeret megkerülhetetlen, katolikus intézményként a bioetika is elengedhetetlen. Természetesen önismereti képzés is kapcsolódik hozzá, hiszen amikor a szakemberek házaspárokról beszélgetnek, a legintimebb problémájukról, akkor annak is kapcsolódást kell találnia hozzájuk, akinek otthon négy gyermeke van.
– teszi hozzá Cecília. Lényeges része még a továbbképzésnek a konkrét pszichológiai tanácsadás, a meddőség pszichológiája, a családpszichológia.
A posztgraduális továbbképzésre két területről érkeznek a hallgatók, egyrészt mentálhigiénés, pszichológiai irányból, másrészt teológiai, hittanáriról, így ennek megfelelően két párhuzamos modulként fut az oktatásuk. A képzésnek része az Anna–Joachim-konferencia is, amit idén novemberben már a harmadik alkalommal rendeztek meg.
A jegyzetek és más szakmai jellegű kiadványok mellett közérthetőbb anyagaik is vannak, amivel a szélesebb értelemben vett társadalmi szemléletformáláshoz igyekeznek hozzájárulni. Együtt fölfelé címmel készült egy kisfilmjük, amelyben finom eszközökkel, mélységében mutatja be a kérdéskört a témában érintett rendező. Tavaly ősszel pedig AJándék címmel podcastsorozatot indítottak, melynek Bóna Judit a szerkesztő-műsorvezetője. Ebben is arra mutatnak rá, amire az egész programban, hogy a gyermek mint ajándék nem jár, nem lehet kiérdemelni.
A 2019-ben még egyedülálló Cecíliát kifejezetten vonzotta, hogy házaspárokkal foglalkozzon, s különösen megérintették a meddőséggel küszködő párok problémái. Nem volt nehéz belehelyezkednie a témába, mert tudta, ha a Jóisten megadja, hogy legyen párja, ő is hasonló élethelyzetbe kerülhet. „Másrészt nagyon ismerős volt az érzés, hogy valamit szívből szeretnék, de nem kaphatom meg, mert nem rajtam múlik, hiába könyörgök és várok.”
Cecília csaknem negyvenéves volt, amikor férjhez ment. Házastársával mindketten fel voltak készülve rá, nem biztos, hogy lesz vér szerinti gyermekük. Már a házasságkötés előtt tisztázták, hogy adott esetben nyitottak az örökbefogadásra. Mégis meg kellett gyászolniuk, hogy nem lehet vér szerinti gyermekük. Hiába hordozott Cecília másokat e nehézségekben, ez csak félig-meddig segítette a saját gyászában.
„Ültem egy kanapén a meddőségi diagnózissal a kezemben, és sírtam.
Így ültem, amikor hazajött a férjem. Fájt neki a diagnózis és az én szomorúságom is, nem is tudta, mit csináljon, annyira zavarta, hogy nem tud segíteni rajtam. Akkor azt éltem meg, hogy nem tudok olyan jó feleség lenni, mint amire Isten hívott, és ez baj. Éreztem, hogy a férjem miatt is ki kell jönnöm a depresszió felé vezető állapotomból. Akkor hívtam fel a pszichológusomat. Merthogy a házasság révén kapott elsődleges szerepem az, hogy feleség legyek, a férjem emiatt előrébb van, mint a gyermekeim, most is. Ezt tanítjuk az Anna–Joachim-programban is.”
Cecíliáék esetében a meddőség diagnosztizálásától az örökbefogadás kérvényezéséig vezető út fél év alatt lezajlott, és ma már két, három és fél éves ikerlány szülei. Ám a meddőként diagnosztizált pároknak többnyire sokkal több időbe telik, mire megbékélnek azzal, hogy nem lehet vér szerinti gyermekük, és vagy örökbefogadókká válnak, vagy elfogadják, hogy a kettejük kapcsolata másképp válik termékennyé.
Biológiai szempontból nem lehet teljesen egyértelműen megmondani, hogy mennyire végleges, megváltoztathatatlan a meddőségi diagnózis, ezért a párok sokszor irreális módon is reménykednek. A helyzetük elfogadásában sokat segíthet, ha ez a remény elillanni látszik. Az örökbefogadásnál Cecília szerint fontos megválaszolandó kérdés, hogy „mitől lesz a gyermek az én gyermekem”. Ha erre csak az a felelet, hogy azért, mert az én génállományomat hordozza, az én testemből származik, az nem segít; de ha az a válasz: azért, mert én szeretem, pelenkázom, nevelem, akkor már könnyebb az adoptálás mellett dönteni.
A program elején Cecília megismerkedett egy nagyon kedves házaspárral. Már több mint egy évtizede férj és feleség, a hölgy lassan negyvenöt éves lesz. A szakember tudomása szerint az elmúlt öt évben sem a vér szerinti gyermekhez, sem az örökbefogadáshoz nem kerültek közelebb. A férj kicsit fiatalabb a feleségénél. Orvosilag neki lehetne gyermeke, de a kettejük közötti szeretetkapcsolat olyannyira erős, hogy ezzel a fájó hiánnyal együtt is ugyanolyan áldott a házasságuk, mint társaiknak, akiknél már a második gyermek születik. A program ötödik születésnapi buliján is részt vettek, nem látszott rajtuk semmi szomorúság, miközben három másik házaspár a gyermekével volt ott. Sőt a feleség – ez a „gyermektelen anya”, mert Cili szerint ez rá a legjobb kifejezés – odatette a kezét az asztal sarkához, hogy a másik házaspár kicsi gyermeke be ne üsse a fejét.
A programban eddig részt vett mintegy hatvan házaspárból egy másiknak szintén nem lett még gyermeke. Ők arra kaptak meghívást, hogy zarándoklatokat kezdjenek szervezni gyermekre vágyó pároknak.
– mondja Cecília.
Cili ma is fejből megmondja, melyik napon született az Anna–Joachim-hétvégéken részt vett házaspárok gyermekei közül az első. Nem a szülők egyike értesítette elsőként, hanem egy másik házaspár férfi tagja hívta fel az örömhírrel.
Az Anna–Joachim-csoportok gyakran együtt maradnak, ráadásul épp azok, ahová nem érkezett gyermek. A szervezők ehhez annyi segítséget nyújtanak, hogy az utolsó hétvége után három hónappal tartanak egy utótalálkozót. Volt egy csoport, amelybe nagyon későn érkezett az első gyermek, ők havonta online találkoztak, évente elmentek együtt egy vagy két hétvégére, látogatták egymást, pedig az ország legtávolabbi szegleteiből jöttek össze.
Van emellett egy Anna–Joachim támogató csoport (AJTÓ) elnevezésű kezdeményezés is, a hétvégén részt vett párokat a szervezők arra buzdítják, hogy hozzanak létre közösségeket. A váci főiskolán is tartottak ilyen céllal AJTÓ-képzést. A hétvégék utáni két-három évben társadalmi munkában konzultációt is felajánlanak nekik online vagy személyesen. 2022 óta a konzultáción részt vehetnek olyanok is, akik valamilyen oknál fogva nem tudják vállalni a három hétvégét, de szeretnének részesedni az Anna–Joachim-program gyümölcseiből. Szülőcsoportot is indítottak, mert bármennyire szép is a szülővé válás, a hosszabb ideje gyermekre váróknak talán nehezebb a váltás.
Mit mond Cecília, hogyan kommunikáljunk azokkal, akik érintettek ebben a témában? Az biztosan nem segít, ha rákérdezünk: Na, mikor jön a gyerek? Ahogy az sem, ha a huszonnyolcadik féle „tuti tippet” ajánljuk nekik.
Fotó: Merényi Zita
Agonás Szonja/Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2024. december 22-29-i ünnepi számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
