Évente több mint háromszázmillió gyerek válik online abúzus áldozatává

Évente több mint háromszázmillió gyereket ér szexuális abúzus és kizsákmányolás a kibertérben az Edinburghi Egyetemen működő, Childlight nevű, a gyermekek szexuális kizsákmányolását vizsgáló intézet hétfőn közzétett tanulmánya szerint. Világszerte körülbelül 300 millió gyereket ért a kibertérben szexuális jellegű megkeresés, illetve felhívás ilyen jellegű beszélgetésre felnőttek vagy más fiatalok részéről. Olyan esetekről is tudni, amikor a szexuális ragadozók pénzt kértek a gyerekektől azért, hogy a mesterséges intelligencia segítségével, úgynevezett „deepfake” módszerrel létrehozott képeiket ne hozzák nyilvánosságra. A tanulmány szerint ez utóbbi, bár világszerte egyre inkább terjedőben van, elsősorban az Egyesült Államokban élő gyerekeket fenyegeti.

A tanulmány tartalmaz egy globális indexet is, amely szerint ugyanitt minden kilencedik férfi – azaz csaknem 14 millió – elismerte, hogy élete során már legalább egyszer zaklatott az interneten gyereket. Felmérések szerint a brit férfiak hét, az ausztrál férfiak 7,5 százaléka tett hasonló beismerést. A Childlight vezetője, Paul Stanfield „globális járványnak” nevezte a jelenséget, „amely túl sokáig maradt rejtve”. „Minden országban előfordul, exponenciálisan nő, és globális válaszokat kell rá adni” – jelentette ki.

Hírdetés

Stephen Kavanagh, az Interpol ügyvezető igazgatója szintén felhívta a figyelmet, hogy a kibertérben előforduló abúzusok nyilvánvaló veszélyt jelentenek a gyermekekre nézve világszerte, a hagyományos bűnüldöző szervek pedig igyekeznek lépést tartani az ellen szóló küzdelemben. Natalie Don, Skócia gyermekvédelemért felelős minisztere a maga részéről elmondta, kormánya egyik legfontosabb célja, hogy megóvja a gyermekeket a szexuális kizsákmányolástól. „Globális problémáról van szó, amelyre globális megoldást kell adni, ezért különösen üdvözlendő a világ minden részéről adatokat gyűjtő kutatás annak érdekében, hogy kézzelfogható lépéseket tegyünk a gyermekvédelem terén” – szögezte le.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »