Európán belüli migrációs válsággal fenyeget az ukrán gazdaság siralmas állapota

Európán belüli migrációs válsággal fenyeget az ukrán gazdaság siralmas állapota

Ukrajnában idén elnökválasztások lesznek, nagy a készülődés, mert a jelenlegi államfő népszerűsége meg sem közelíti a potenciális befutót. Közben Miroslav Lajčák szlovák külügyminiszter, az EBESZ soros elnökségét ellátó Szlovákia képviseletében ma a front közelébe látogat, hogy helyben tájékozódjon az EBESZ-megfigyelők munkájáról.

Az ukrán válság, vagyis az oroszbarát szeparatisták és az ukrán kormányzat közti háború hivatalosan több mint 11 ezer halálos áldozatot követelt, a gazdasági válság pedig, amit a háború okozott, tovább mélyül. Néhány nappal ezelőtt szabadított fel Ukrajna számára az Nemzetközi Valutaalap 3,9 miliárd dollárt, amiből keleti szomszédunk egyből lehívott 1,4 milliárd dollárt. Ha nem veszi fel a kölcsönt, nem tudta volna kifizetni a nyugdíjakat és az állami alkalmazottak bérét.

Ukrajna a Krím 2014-es annexiója óta – de nem önmagában emiatt – bruttó nemzeti össztermékének 70 százalékát elveszítette. Az ENSZ adatai szerint z ukrán állampolgárok 4 százaléka él a nemzeti szegénységi küszöb alatt (vagyis havi bevételei nem érik el a medián bevétel 75 százalékát), de egyúttal 60 százalék került a létminimum alá. A szegénység 2014 és 2017 között 8 százalékosról 55 százalékosra emelkedett.

Durva drágulás

Az infláció is súlyos problémákat okoz. Igaz, hogy a hivatalosan adatok szerint 10 százalékos a hrivnya elértéktelenedése, de a Geopolitical Futures arra hívta fel a figyelmet, hogy a valóságban ennél jóval nagyobb a drágulás. A burgonya ára tavaly novemberben a duplájára emelkedett, a hagymáé 115 százalékkal nőtt, a répa 60 százalékkal lett drágább az előző év azonos hónapjához képest. A kenyér, a liszt és a sonkra 14-17 százalékkal drágult 12 hónap leforgása alatt.

De nem csak az élelmiszerek ára növekedett. A tömegközlekedés 26 százalékkal lett drágább, a digaretta 16 százalékkal, az antibiotikumok 10 százalékkal. A hitelezők nyomása ellenére az ukrán kormány nem emelte azonnal drasztikusan a lakossági gázárakat – legalábbis ahhoz képest, amit kértek tőle. Helyette idén május 1-jétől 15 százalékkal emeli a földgáz köbméterenkénti árát, 2020-tól pedig már piaci áron értékesíti azt. Ám ez így is brutális gázáremelést jelent, jelenleg ugyanis a piaci ár 40 százalékáért jutnak hozzá a háztartások az energiahordozóhoz – három éve pedig még csak a piaci ár 12 százalékát fizették érte.

Növekvő elvándorlás, nem csak az EU felé

Hírdetés

A GF szerint a növekvő szegénység és a katonai beavatkozástól való félelem új migrációs hullámot indíthat el. Ez nem lenne új jelenlség, ám jóval feltűnőbb lesz, mint az előző években volt. Az IMF szerint 2-3 millió ukrán állampolgár dolgozik külföldön, Kijev 3,2 millióra teszi a számukat saját adatai szerint, az USA becslése ennek kétszerese. És nem csak Európát célozzák meg.

Jelentősen megnőtt az átmenőforgalom az orosz-ukrán határon fekvő Uszpenka határátkelőnél, ahol több száz autóból álló sorok alakulnak ki időről időre, mind Oroszországba akar eljutni. Pontos statisztikák persze nincsenek, Uszpenka elég közel helyezkedeik el Donyeckhez.

A kilátások tehát nem túl jók Ukrajnában. A kormány a gazdaság és az állami pénzügyek rendbetételéhez megszorításokat kell bevezetnie, miközben hatalmas összegeket kell felszabadítania, hogy elkezdje fizetni a 2014-15-ben felvett hiteleket, amelyek összértéke 17 milliárd dollár. Mindezt 2019 második felében kell megtennie, miközben exportja állandó fenyegetésnek van kitéve az Azovi-tengeren. (Az Azovi-tengeren zajló ukrán-orosz egymásnak feszülés egy másik szempntból vizsgálva azt is jelenti, hogy ha Oroszország blokkolja az ukrán kereskedelmi hajózást, Ukrajna hitelezői jóval kisebb eséllyel kapják vissza pénzüket.)

Korrupció és jövőkép-nélküliség

És persze, Kijev folyamatosan emeli hadi kiadásait az orosz agresszió elhárítása céljából. Idén 16 százalékos kiadásnövekedést terveznek elérni, amivel 16 milliárdra duzzadna a védelmi büdzsé – ez az ukrán GDP 5 százaléka.

Ám nem lehet mindent a háborúra fogni. Amerikában nem egy magasrangú tisztviselő figyelmeztette Kijevet arra, hogy ha nem szorítja vissza a korrupciót (értsd: nem arra költi a felvett kölcsönöket, hogy életképes, nyugatbarát országot teremtsen), átértékelik az Ukrajnának nyújtott anyagi és katonai támogatásokat. A korrupció elképesztő méreteket ölt, emiatt a felvett hitelek pedig egyáltalán nem mutatják meg hatásukat a héköznapi emberek életében.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »