Bogár László: A Jobbik pártelnöke mint az egyik miniszterelnök-jelölt, a diósgyőri melósgyerek paródiaszerű mutatványával nem jutott be az első három jelölt közé, és ezzel egyértelművé vált, hogy eleve csak nélkülözhetetlen kellékként volt bekészítve a DK-jelölt szolgálatára. Hasonlóan csak látványtechnikai díszletnek bizonyult a Momentum elnöke is, akinek pártja egy globalo-áramvonalasított új-SZDSZ előképe, amely egyelőre a DK ifjúsági tagozataként működik.
Két szélsőség – mandiner.hu
A rendszerváltozás rendszere kritikus elágazási ponthoz érkezett. Három évtized elteltével a magyar társadalom két nagyjából egyformának látszó fele teljesen eltérő valóságban él, és semmi esély nincs semmilyen „közeledésre”. Talán kicsit közelebb kerülhetünk e dráma megértéséhez, ha kísérletet teszünk az öt ellenzéki miniszterelnök-jelölt karakterének azonosítására.
Ahhoz, hogy megértsük, milyen globális hatalmi mechanizmusok mi okból és mi célból „konstruálták meg” éppen így őket, hogy a globális „főkonstruktőr” vagy inkább „fődestruktőr” magyar társadalommal kapcsolatos „célfüggvénye” milyen talapzatra épül, kiindulni Bibó István híres művének címéből tudunk: Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem. E történelmi zsákutcában a dolgokat nem lehet és nem szabad néven nevezni, ami általános értelmi és erkölcsi lezülléshez vezet.
Bibó nem véletlenül volt a kiegyezés legkövetkezetesebb bírálója.
A kiegyezés lényege ugyanis az volt, hogy az osztrák és magyar uralmi elitek közösen és következetesen próbálták a legvégsőkig elfedni azt a tényt, hogy a császárság csak operettdíszlet, amely mögül a „nem létező” globális pénzhatalmi rendszer gyakorolja a valóságos hatalmat. Akkor rögzült az a patologikus társadalomszerkezet, amely, bár rendszerek jöttek-mentek, az azóta eltelt másfél évszázad során mindmáig fennmaradt.
Ennek lényege az, hogy a mindent meghatározó globális birodalmi függés legfeljebb a magyar társadalom 15-20 százalékát hajlandó és képes integrálni, a „maradékot” pedig sorsára hagyja. Az éppen aktuális üzemeltetőktől azt várja, hogy ilyen instabil feltételek mellett is a számára kényelmes kifoszthatóság állapotában tartsák az országot. Mivel ez egyre súlyosabb feszültségeket kelt, a rivális uralmi csoportok konfliktusai és a hajlandóságuk a vesztes többség hamis törésvonalak mentén való egymás ellen uszítására egyre veszélyesebb szintekre lép.
Az erőforrások a nyertesek és vesztesek számára egyaránt szűkülnek, mégpedig azért, mert maga a globális rend is egyre szorultabb helyzetben van, a Great Reset, a nagy újraindítás vészjósló módon jelzi, hogy „új rend” közeledik. Az uralmi elitek mindezt nemcsak hogy nem tehetik nyílt diskurzus tárgyává, hanem éppen azért kell mindent megtenniük, hogy egyik osztaguk se legyen képes, alkalmas és/vagy hajlandó az ezt felfedő narratívával előállni. Az előválasztás miniszterelnök-jelöltjei e fokozódó káosz tükörképei. Karakterüket két szinten vizsgálhatjuk.
Az egyik a globális „konstruktőrök” szintje, hogy ki, miért és hogyan „gyártotta le és üzemelteti” őket. A másik szint pedig, hogy a konkrét emberi megjelenésükben miként tükröződik a konstruktőr szándéka és a karakterük alkalmassága arra, hogy a vesztes többség számára hihető „altatódalt” dúdoljanak arról, hogy milyen egyszerű is lesz a „megoldás”, szuggerálják, hogy kompetens vezetők, ismerik és látják a helyzetet, illetve tudják azt is, miként kellene átgondoltan és összehangoltan cselekedni azért, hogy minden egy csapásra megoldódjon.
A legegyszerűbb képlet a DK és jelöltje.
A legegyszerűbb képlet – mindenszo.hu
Miután az első hamis szociális-liberális nagykoalíció 72 százaléka, amivel az ország tartósan és kényelmesen kifosztható volt 1994 után, 2010-re a 15 százalékos kaotikus MSZP-re olvadt, így azóta egyre nő az igény egy újabb, legalább 51 százalékos nagykoalícióra, amit a globális fődestruktőr instrukciói alapján a jelek szerint csak a DK lenne képes létrehozni.
Ennek a legfőbb akadályát az képezte eddig, hogy e készülődő nemzetellenes és antiszociális újabb nagykoalíció mellett létezett egy nemzeti szocialista erő, a Jobbik, amely önmagát, mint e nemzetellenes és antiszociális koalíció történelmi ellenpontját fogalmazta meg, így az 51 százalék elérhetetlen maradt. Ám máig feltáratlan folyamatok eredményeként most azt láthatjuk, hogy a Jobbik pártelnöke mint az egyik miniszterelnök-jelölt, a diósgyőri melósgyerek paródiaszerű mutatványával nem jutott be az első három jelölt közé, és ezzel egyértelművé vált, hogy eleve csak nélkülözhetetlen kellékként volt bekészítve a DK-jelölt szolgálatára.
Hasonlóan csak látványtechnikai díszletnek bizonyult a Momentum elnöke is, akinek pártja egy globalo-áramvonalasított új-SZDSZ előképe, amely egyelőre a DK ifjúsági tagozataként működik. E két eleve kiesőnek bekészített pártelnök csak a DK-jelölt győzelmének technikai alkatrésze volt. Kicsit eltérő képlet Karácsony és Márki-Zay, akik egy „emberarcú” szociálliberális diktatúra fővárosi és vidéki tagozatának képviselői. Bár törekvésük mögött ugyanaz a globális és lokális hatalmi szándék áll, de azokat a tömegeket próbálják elérni, akik egyelőre gyanakvással szemlélik a formálódó szoclib nagykoalíciót.
Karácsony visszalépésével ez a látványtechnikailag „barátságosabb” változat erősödött meg. Márki-Zay „szakértői” kormánya azonban csupán egy a DK által szigorúan ellenőrzött és az Antall-korszak valamiféle globalizált reprízeként „eladható” konstrukciót jelentené.
Bogár László.
Valójában a taxisblokád polgárháborúját követően 1990 és 1994 között is SZDSZ-diktatúra működött, anélkül, hogy az SZDSZ formálisan kormányra került volna. Nem zárható ki, hogy maga a globális hatalmi szuperstruktúra is megosztott lehet. Bár csábító lehetőség számára egy, az 1994 és 1998 között üzemeltetett közvetlen s brutális kifosztást biztosító garnitúra, amelyet a DK testesít meg, de a kockázatait és mellékhatásait tekintve inkább hajlik egy Márki-Zay által képviselt „eladhatóbb” változat beüzemelésére.
A második forduló győztesének személye pontosan kirajzolja majd a globalogazdi preferenciáit.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
