Túl van kemoterápián, és újra edzésbe állt Tilinger Tamara. A korábbi válogatott magyar kézilabdázó márciusban vette észre, hogy valami van a mellében. Azonnal orvoshoz fordult.
Az út felénél jár, de csatát nyert a betegséggel szemben Tilinger Tamara – legalábbis így fogalmaz a feol.hu. A korábbi háromszoros magyar válogatott kézilabdázónál hat hónappal ezelőtt mellrákot diagnosztizáltak miután csomót vett észre a mellében.
A sportoló 13 kemoterápiás kezelésen van túl.
A napokban vágattam le utoljára a hajam, most már nőhet kedvére.
Elkezdtük a szuris utókezelést, ami megöli a megmaradt rákos sejteket is, emellett gátolja a kiújulást. Ebből 12-t kapok – adott számot az állapotáról.
„Összezsugorodott a daganat, a kétcentisből félcentisre apadt. A kontrollvizsgálat után mentem a sebészhez, aki a melleltávolító műtétet végzi, ő azt mondta, szinte már csak a helye látszódik az ultrahang-felvételeken. Hála Istennek, kinyírtuk!” – fogalmaz bizakodva.
A műtétek után valószínűleg jövő nyárra tudhatja le a rákkal való küzdelmet.
Azt mondja, hogy „október 21-én ott szeretnék lenni a Köfém-csarnokban, hiszen jön az Albához az Óvár. Triscsuk Krisztinának említettem is, hogy szerezzen nekem VIP-jegyet…”
Október elsején volt a mellrák elleni küzdelem világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet októbert a mellrák elleni küzdelem hónapjává nyilvánította, a kampány során az aktivisták rózsaszínű szalagokat tűznek ki, nemegyszer épületeket is ilyen színűre festenek.
A mellrák a leggyakrabban diagnosztizált daganatos betegség a világon, de ha időben felismerik, 90 százalékos biztonsággal gyógyítható.
A WHO tavaly kezdeményezést indított annak érdekében, hogy 2040-ig 2,5 százalékkal csökkenjen a mellrák miatti halálozási arány, így 2,5 millió nő élete lenne megmenthető.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »