Elhunyt Őszi Irma

Elhunyt Őszi Irma

2024. március 3-án, életének 93. évében elhunyt Őszi Irma, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának egykori titkára.

Őszi Irma 1931. november 25-én született Kamocsán. Amikor 1950. december 6-án szülőfalujában megalakult a Csemadok helyi szervezete, egyik alapítója lett és nyugdíjba vonulásáig a felvidéki magyarság legfontosabb kulturális és közművelődési szervezetét szolgálta.

Maga is gyűjtötte a népi kultúra szellemi és tárgyi emlékeit, szinte múzeumot rendezett be kamocsai házában. Sok fontos dokumentumot, fényképet is őrzött, és Sidó Zoltánnal közösen egy könyvet is letettek az olvasók asztalára. A címe jól kifejezi, miről szól: Ötven év szolgálat. Természetesen ebben a Csemadokban végzett munkát összegezték.

Őszi Irma mindenkihez kedves volt, szeretetre méltó egyénisége a legnehezebb pillanatokban is optimizmust sugallt. 2009-ben Csemadok Életmű Díjat kapott.

Hírdetés

Sajnos már nem érhette meg, hogy az a szervezet, amelyet ő minden erejével szolgált megünnepelheti megalakulásának 75. évfordulóját, éppen abban a városban, Érsekújvárt, ahol aktív életét munkával töltötte.

Temetése 2024. március 7-én lesz Kamocsán, a református egyház szertartása szerint.

Nyugodjék békében.

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »