Életvédő menetet tartanak Portugália tíz nagyvárosában

Életvédő menetet tartanak Portugália tíz nagyvárosában

„Hallgasd az életet” – ez a mottója az immár 10. alkalommal megrendezésre kerülő életvédő felvonulásnak, amit október 23-án, szombaton tartanak Portugáliában az Életért Nemzeti Szövetség szervezésében.

A kezdeményezés 2007 után indult el, amikor legalizálták az országban az abortuszt. 2012 óta évente sor kerül az éltvédő felvonulásra, immár az ország tíz legnagyobb városában.

A felvonulás szervezői szerint a kezdeményezés tanúságtétel az élet mellett, egy olyan társadalomért küzdve, melyben az életet annak minden szakaszában szeretet és védelem övezi.

Manuel Clemente bíboros, lisszaboni pátriárka október 9-én Dignitas personae (Emberi méltóság) elismerésben részesítette az Életért Nemzeti Szövetséget a tevékenységéért, amit az élet méltóságának védelméért végez. A bíboros szerint manapság az intézmények, hatóságok gyengeségének köszönhetően mindenki saját maga dönthet egyes kérdésekben, ezért ma nagy szükség van az emberi élet méltóságának védelmére. A Dignitates paersonae díj a portugál katolikus orvosok egyesülete által alapított elismerés, amelyet magánszemélyeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak adnak az emberi élet védelméért folytatott munkájukért.

Hírdetés

Portugáliában jelentős társadalmi folyik életvédelmi kérdésekben, ugyanis a parlament által januárban elfogadott eutanáziáról szóló törvénytervezetet az alkotmánybíróság megbuktatta alkotmányellenes mivolta miatt. A bírák szerint nem elég egyértelmű a törvény, amikor például elviselhetetlen szenvedésre, vagy végleges jellegű, súlyos sérülésre utal. A döntést a portugál püspöki konferencia örömmel fogadta azok után, hogy hónapokon keresztül ellenezte a törvénytervezet megszavazását. A portugál püspökök szerint az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság szemben áll a portugál alkotmányba foglalt emberi személy méltósága fogalmával.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »