Az elesés biztosan a gyengeség jele, nem inkább a szereteté? A mások által okozott nehézségek csakis rajtunk kívülálló okokból nyomják a vállunkat, nem inkább a mi felelősségünk, hogy hibáztatjuk szeretteinket, környezetüket? Nagyböjti online katekézise harmadik alkalmán, március 5-én Jézus három elesésén elmélkedik Felföldi László pécsi megyéspüspök.
A hatrészes püspöki katekézis eddig a kereszt felvételének dilemmájával, majd annak hordozásával foglalkozott. A harmadik üzenet a keresztút hetedik állomását tárja elénk.
„A keresztúton elindulva találkoztunk azzal döntéssel, hogy felvesszük-e a keresztet, amelyet a beteljesedés és az öröm üdvössége felé haladva hordozunk, illetve azzal, hogyan vigyük. Most, továbbmenve ezen az úton, arra figyelünk, amikor Jézus háromszor esik el a kereszttel” – kezdte az elmélkedést a főpásztor, majd hozzátette, az ember élete során újra és újra elesik, mégis mindig talpra kell állni, ahogyan Jézus is továbbment, miután a földre nyomta a kereszt súlya. Ezáltal válik láthatóvá az, ahogy az ember bánt az Istenével, és ebben láthatjuk azt is, ahogy az ember bánik az emberrel.
A főpásztor ezúttal is a művészet nyelvén elgondolkodtató példákat hozott. Először Munkácsy Mihály Ecce homo (Íme az ember) című képét idézte fel, ráirányítva a figyelmet a festő által ábrázolt Pilátus kétirányú mozdulatára, amely Jézusra tekintve egyszerre mondja: „íme az ember, mit tettek vele”, valamint azt, hogy „íme, az ember mire képes”. Az alkotásból kiindulva felmerül a kérdés, ami egyúttal
„Egymásnak okozzuk a fájdalmat, ami olykor nagyon nehéz. Különösen akkor, ha ismerjük az okozóját, tudjuk, hogy ki miatt kell szenvednünk. Ugyanakkor sokszor magunk vagyunk a fájdalom forrása, hiszen ezt a keresztet mi vettük fel, mi akartuk cipelni. Nehéz elfogadni, hogy ez valóban a mi döntésünk volt, de segít, ha tudjuk, hogy csak akkor gyógyul meg ez a seb, amikor ki tudjuk mondani: nem a másikat kell hibáztatni, mert a felelősség a miénk volt.”
A katekézist folytatva a főpásztor Belon Gellért (1911–1987) egykori pécsi segédpüspök gondolatait idézve a föld és a kereszt vonzásáról, az egyensúlyról beszélt, majd a keresztút azon mozzanatait emelte ki, amikor Jézus háromszor esett el a kereszt alatt. „A mi életünkben is eljön az a pillanat, amikor úgy érezzük nincs tovább, már nem tudunk továbbmenni. Ekkor ránk tör a kilátástalanság. […] Ezért fontos, hogy amikor keresztúti imánkat végezzük, ismerjük fel küldetésünket, amely alól nem vonhatjuk ki magunkat, és amely a következő: ez a kereszt az enyém, nekem kell hordozni!”
Felföldi László a katekézis végén arra emlékeztetett, hogy az igazi elesés az, amikor magunk bírái akarunk lenni, mert ekkor kezdődik az önpusztítás. Isten ekkor utánuk nyúl, és ha engedjük, reményt kovácsol a zuhanásból. Így,
„Amikor földre nyom a kereszt súlya, akkor ott van az újrakezdés lehetősége, amely krisztusi szeretettel sikerül.”
Forrás, fotó és videó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
