Benedek Elekre, a legnagyobb magyar meseíróra, minden gyermek Elek apójára az idei évben kétszeresen is emlékezhetünk, 165. születésnapja és halálának 95. évfordulója alkalmából. A nagy mesemondó 1859. szeptember 30-án született Kisbaconban (ma Románia, Kovászna megye) és 1929. augusztus 29-én szülőfalujában, a Barót patak partján meghúzódó Kisbaconban lépett át a halhatatlanságba.
Életéből több mint negyven évet Budapesten töltött, ahol előbb parlamenti képviselőként, majd újságíróként és meseíróként küzdött a szép magyar nyelv megteremtéséért, majd visszatért Kisbaconba, az Erdővidék legkisebb falujába.
2005 óta Benedek apó születésnapján a magyar népmese napját ünneplik Kárpát-haza-szerte, melynek fő célkitűzése a magyar népmese kiemelt ünneplése, éltetése és annak továbbadása.
A jeles nap felhívja a felnőttek figyelmét, hogy a fejből elmondott vagy a könyvből felolvasott mesével nap mint nap ajándékozzák meg gyermekeiket, hogy az „útravaló tarisznyában” igazi érték és sok bölcsesség rejtőzzön.
Benedek Elek, felesége és hat gyermekük (Fotó: Wikipédia)
Igaz mese Benedek Elekről és feleségéről című írásában Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó így emlékezik: „A 23 éves Benedek Elek, a Budapesti Hírlap újságírója volt, amikor1882 egy őszi délutánján főnökével, Rákosi Jenővel betértek szivarért egy Rókus kórház melletti trafikba. Egy aznapi újságcikkről beszélgettek, amikor a trafikosné sarokban ülő lánya beleszólt a társalgásba. Vitába szállt a nagy hírű főszerkesztővel, amihez talán Eleknek sem lett volna mersze. A magas, jóképű fiatalember annyira rá csodálkozott az éles eszű lányra, hogy elfelejtett fizetni a szivarokért. Másnap egy ibolyacsokor kíséretében vitte el a tartozást, s innentől kezdve mindennap visszajárt a boltba, hogy találkozzon a 19 éves Fischer Máriával. Az elszegényedett székelynemesi család fia és a félárva, vallásos zsidó lány szerelmét sokan értetlenkedve nézték. Ők nem értették, mi lenne a baj. Elek másfél év udvarlás után belépett a trafikba és a lány elé állt: Kisasszony, gyönyörű álmot láttam. Virágos almafa tövében szenderegtem, s maga égőpiros rózsát ejtett a mellemre… Igazat jelent-e az álmom?
A székely „trupp” tagjai, ülve: Szentirmay Jenő, és az alapító Benedek Elek (Fotó: Wikipédia)
Igazat – hangzott a felelet. 1884-ben összeházasodtak, és 45 évig el sem váltak egymástól.
Bár Elek elismert újságíró lett, s egy ciklus erejéig országgyűlési képviselő is, szerényen éltek Reáltanoda utcai lakásukban. Elek nem becsülte sokra a pénzt, így megtartani sem tudta.
A család motorja Mária volt, a hat gyerek mellett férje ügyeit is kézben tartotta. Elek sokat dolgozott, ma már csak meseíróként tartják számon, pedig kemény hangú közéleti publicista és a szociális igazságtalanságra érzékeny regényíró is volt. Regényeiből kitűnik, hogy egyszerre hitt a nők egyenjogúságában és az életen át tartó szerelemben.
Családi fotók (Fotó: Liget média és hírszolgálat)
Szülőföldjén, Kisbaconban felépítette álmai házát, a tornác felett ma is ott a felirat: Mari. Neki építette. Nem szerettek külön lenni. Ha Eleknek mégis utaznia kellett, minden nap levelet írt feleségének, Mária pedig minden nap válaszolt.
Elek tudatosan fordult a gyermekirodalom felé, ezt politikai állásfoglalásnak is tekintette. A századfordulón már Elek apónak hívta mindenki, egyik gyerekújságot adta ki a másik után.
A világháború alatt János fiuk megbetegedett, így Mária Kisbaconba költözött Pestről, hogy ápolhassa. A pesti zsidó lányból igazi székelyasszony lett, a falu befogadta. Amikor 1920-ban János meghalt, Elek is döntött: végleg hazatért. A fiatal erdélyi írók kérésére újra visszatért az irodalmi közéletbe is, lapokat szerkesztett.
1929. augusztus 17-én éppen az írók feladatáról írt, amikor agyvérzést kapott. Utolsó három leírt szava ez volt”fő, hogy dolgozzanak.”
Leesett a székről, többé nem tért magához. A család tudta, hogy hamarosan vége. Mária megfogta a férje kezét, majd hirtelen felállt és kiment a házból. Néhány perc múlva visszatért, leült az ágy mellé.
Benedek Elek és felesége, gyermekeikkel, unokáikkal (Fotó: OSZK)
Édeseim – mondta nyugodtan a gyermekeinek – azt hiszem, most kifogytok belőlünk. Rátámadtak. Te valamit bevettél! Gyorsan hánytatót! Összeszorította a fogait, nem vett be semmit a kilenc Veronál után. Megértették végül, hogy így akarták, s fordítva Elek is így tett volna. Elbúcsúzott a gyerekeitől, nem sokkal ezután elveszítette az eszméletét, és egy nappal később ő is meghalt. Egyszerre temették őket, ott volt az egész falu és sok író-barát.
Benedek Eleket a halálba is követte a felesége: együtt temették el őket. Elek apó sírfelirata az Újszövetséget idézi: „Jézus tanítványa voltam, /Gyermekekhez lehajoltam/ A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”
Benedek Elek mesekönyve (Fotó: antikvárium.hu)
Felesége, Fischer Mária zsidó származású asszony, akit életre szóló szerelem kötött férjéhez, beváltotta ígéretét: Sem élve, sem halva nem hagyjuk el egymást. Az ő sírfelirata az Ószövetségből, Ruth könyvéből való: „Oda megyek, ahová te mégy.”
Szép, paraszti temetése volt az egykori nemes úrfinak és a zsidó polgárlánynak, akik nem tudtak elválni egymástól.” – olvasható Nyáry Krisztián tollából.
Benedek Eleknek és feleségének hat gyermeke született, három fiú és három lány: Marcell, János, Mária, Flóra, Elek és Rózsa. Tizenkét unokájuk volt. Egy lányunokája, Benedek Anna (1919-1925) nem érte meg a felnőtt kort. Legidősebb fia, Benedek Marcell (1885-1969) egyetemi tanár, író, irodalomtörténész volt. Az unokák közül Benedek István (1915-1996), „Öcsike”, a későbbi híres pszichiáter gyermekkori történeteit „Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései” címmel örökíti meg öt éven át a Cimbora című erdélyi gyermekújság.
Elek apó dolgozószobája Kisbaconban (Fotó: Benedek Elek Emlékház)
Alföldy Jenő, József Attila-díjas magyar irodalomtörténész így emlékezik: „Benedek Elekről van szó, mindnyájunk mesemondójáról. Arról, akinek műveire szüleink, nagyszüleink felolvasásaiból emlékszünk, és akinek meséin olvasni tanultunk. Arról, akinek műveivel az óvodában és az általános iskola alsó évfolyamaiban sokszor találkozhattunk, s akinek szép, magyaros kifejezésmódja az igényes beszédre kapatott bennünket. Emlékezetünket szülőkként, hovatovább nagyszülőkként frissíthettük föl, amikor villanyoltás előtt az ő meséivel szórakoztattuk gyermekünket, unokánkat. Ha nem a Többsincs királyfival, akkor a Térdszéli Katicával, ha nem az Erős Jánossal, akkor Az okos leánnyal, ha azzal sem, akkor A cigánypurdéval, a Szélike királykisasszonnyal, a Világszép nádszál kisasszonnyal, a Mezőszárnyasival, Az égig érő fával és a többivel. A választék sok száz népmesére – tündérmesére, állatmesére, valóságmesére, csalimesére, regére, bibliai vagy történelmi mondára –, egész kis könyvtárnyira rúg. Hát még ha saját gyermekújságjaiba és tankönyveibe írt épületességeit is hozzájuk számítjuk! Mesélő kedvéért s a gyermekész pallérozásáért Benedek Eleket már huszonöt-harminc éves ifjúkorában „Elek apó”-ként emlegették szerte az országban, „a Kárpátoktul le az Al-Dunáig” – hogy példaképét, Petőfi Sándort idézzem a haza szeretetében.
Benedek Elek Emlékház, a Mari-lak, ahogy Elek apó nevezte (Fotó: Wikipédia)
Elek apó, majd nagyapó, aki minden gyermeket unokájának hívott, veretesen szép nyelven ringatta el növendék olvasóit. Ilyen mondatokkal: „Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr – volt egyszer egy király. Akár hiszitek, akár nem, ezé a királyé volt az egész nagy Meseország, még azon is egy sánta arasszal túl, mégsem látta mosolyogni a királyt emberi szem. De még a királynét sem. Bú volt éjjelük, bú volt nappaluk, mert az Isten nem áldotta meg őket gyermekkel.” A népnyelvből vett fordulatai, sztereotípiái keltek életre tolla nyomán. Mintha egy népdal részletét is hallanánk benne, mint „Bú ebédem, bú vacsorám”.
Az író halálának 40. évfordulóján, 1969-ben avatták fel az emlékházat, amely 1896-ban épült, és amely műemlékké nyilvánított magánmúzeum.
A családon belül közös egyezség született, miszerint a kisbaconi leszármazottak 20 évekre bontva működtetik a Benedek Elek Emlékházat. Ennek megfelelően, két évtizedig Szabó Réka dédunoka vette át az emlékházvezetés feladatát. Áldozatos munkáját dicséri a homlokzat teljes restaurálása. 2019 óta Bíró Enikő dédunoka családja viszi a családi „stafétabotot”, hogy a következő években gondozzák és ápolják ezt a nemes hagyatékot.
Forrás: Wikipédia, Országos Széchényi Könyvtár
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
