Elek apó 165. születésnapjára

Elek apó 165. születésnapjára

Benedek Elekre, a legnagyobb magyar meseíróra, minden gyermek Elek apójára az idei évben kétszeresen is emlékezhetünk, 165. születésnapja és halálának 95. évfordulója alkalmából. A nagy mesemondó 1859. szeptember 30-án született Kisbaconban (ma Románia, Kovászna megye) és 1929. augusztus 29-én szülőfalujában, a Barót patak partján meghúzódó Kisbaconban lépett át a halhatatlanságba.

Életéből több mint negyven évet Budapesten töltött, ahol előbb parlamenti képviselőként, majd újságíróként és meseíróként küzdött a szép magyar nyelv megteremtéséért, majd visszatért Kisbaconba, az Erdővidék legkisebb falujába.

2005 óta Benedek apó születésnapján a magyar népmese napját ünneplik Kárpát-haza-szerte, melynek fő célkitűzése a magyar népmese kiemelt ünneplése, éltetése és annak továbbadása.

A jeles nap felhívja a felnőttek figyelmét, hogy a fejből elmondott vagy a könyvből felolvasott mesével nap mint nap ajándékozzák meg gyermekeiket, hogy az „útravaló tarisznyában” igazi érték és sok bölcsesség rejtőzzön.

Benedek Elek, felesége és hat gyermekük (Fotó: Wikipédia)

Igaz mese Benedek Elekről és feleségéről című írásában Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, könyvkiadó így emlékezik: „A 23 éves Benedek Elek, a Budapesti Hírlap újságírója volt, amikor1882 egy őszi délutánján főnökével, Rákosi Jenővel betértek szivarért egy Rókus kórház melletti trafikba. Egy aznapi újságcikkről beszélgettek, amikor a trafikosné sarokban ülő lánya beleszólt a társalgásba. Vitába szállt a nagy hírű főszerkesztővel, amihez talán Eleknek sem lett volna mersze. A magas, jóképű fiatalember annyira rá csodálkozott az éles eszű lányra, hogy elfelejtett fizetni a szivarokért. Másnap egy ibolyacsokor kíséretében vitte el a tartozást, s innentől kezdve mindennap visszajárt a boltba, hogy találkozzon a 19 éves Fischer Máriával. Az elszegényedett székelynemesi család fia és a félárva, vallásos zsidó lány szerelmét sokan értetlenkedve nézték. Ők nem értették, mi lenne a baj. Elek másfél év udvarlás után belépett a trafikba és a lány elé állt: Kisasszony, gyönyörű álmot láttam. Virágos almafa tövében szenderegtem, s maga égőpiros rózsát ejtett a mellemre… Igazat jelent-e az álmom?

A székely „trupp” tagjai, ülve: Szentirmay Jenő, és az alapító Benedek Elek (Fotó: Wikipédia)

Igazat – hangzott a felelet. 1884-ben összeházasodtak, és 45 évig el sem váltak egymástól.

Bár Elek elismert újságíró lett, s egy ciklus erejéig országgyűlési képviselő is, szerényen éltek Reáltanoda utcai lakásukban. Elek nem becsülte sokra a pénzt, így megtartani sem tudta.

A család motorja Mária volt, a hat gyerek mellett férje ügyeit is kézben tartotta. Elek sokat dolgozott, ma már csak meseíróként tartják számon, pedig kemény hangú közéleti publicista és a szociális igazságtalanságra érzékeny regényíró is volt. Regényeiből kitűnik, hogy egyszerre hitt a nők egyenjogúságában és az életen át tartó szerelemben.

Családi fotók (Fotó: Liget média és hírszolgálat)

Szülőföldjén, Kisbaconban felépítette álmai házát, a tornác felett ma is ott a felirat: Mari. Neki építette. Nem szerettek külön lenni. Ha Eleknek mégis utaznia kellett, minden nap levelet írt feleségének, Mária pedig minden nap válaszolt.

Elek tudatosan fordult a gyermekirodalom felé, ezt politikai állásfoglalásnak is tekintette. A századfordulón már Elek apónak hívta mindenki, egyik gyerekújságot adta ki a másik után.

Hírdetés

A világháború alatt János fiuk megbetegedett, így Mária Kisbaconba költözött Pestről, hogy ápolhassa. A pesti zsidó lányból igazi székelyasszony lett, a falu befogadta. Amikor 1920-ban János meghalt, Elek is döntött: végleg hazatért. A fiatal erdélyi írók kérésére újra visszatért az irodalmi közéletbe is, lapokat szerkesztett.

1929. augusztus 17-én éppen az írók feladatáról írt, amikor agyvérzést kapott. Utolsó három leírt szava ez volt”fő, hogy dolgozzanak.”

Leesett a székről, többé nem tért magához. A család tudta, hogy hamarosan vége. Mária megfogta a férje kezét, majd hirtelen felállt és kiment a házból. Néhány perc múlva visszatért, leült az ágy mellé.

Benedek Elek és felesége, gyermekeikkel, unokáikkal (Fotó: OSZK)

Édeseim – mondta nyugodtan a gyermekeinek – azt hiszem, most kifogytok belőlünk. Rátámadtak. Te valamit bevettél! Gyorsan hánytatót! Összeszorította a fogait, nem vett be semmit a kilenc Veronál után. Megértették végül, hogy így akarták, s fordítva Elek is így tett volna. Elbúcsúzott a gyerekeitől, nem sokkal ezután elveszítette az eszméletét, és egy nappal később ő is meghalt. Egyszerre temették őket, ott volt az egész falu és sok író-barát.

Benedek Eleket a halálba is követte a felesége: együtt temették el őket. Elek apó sírfelirata az Újszövetséget idézi: „Jézus tanítványa voltam, /Gyermekekhez lehajoltam/ A szívemhez felemeltem, / Szeretetre úgy neveltem.”

Benedek Elek mesekönyve (Fotó: antikvárium.hu)

Felesége, Fischer Mária zsidó származású asszony, akit életre szóló szerelem kötött férjéhez, beváltotta ígéretét: Sem élve, sem halva nem hagyjuk el egymást. Az ő sírfelirata az Ószövetségből, Ruth könyvéből való: „Oda megyek, ahová te mégy.”

Szép, paraszti temetése volt az egykori nemes úrfinak és a zsidó polgárlánynak, akik nem tudtak elválni egymástól.” – olvasható Nyáry Krisztián tollából.

Benedek Eleknek és feleségének hat gyermeke született, három fiú és három lány: Marcell, János, Mária, Flóra, Elek és Rózsa. Tizenkét unokájuk volt. Egy lányunokája, Benedek Anna (1919-1925) nem érte meg a felnőtt kort. Legidősebb fia, Benedek Marcell (1885-1969) egyetemi tanár, író, irodalomtörténész volt. Az unokák közül Benedek István (1915-1996), „Öcsike”, a későbbi híres pszichiáter gyermekkori történeteit „Öcsike nadselű gondolatai és csínytevései” címmel örökíti meg öt éven át a Cimbora című erdélyi gyermekújság.

Elek apó dolgozószobája Kisbaconban (Fotó: Benedek Elek Emlékház)

Alföldy Jenő, József Attila-díjas magyar irodalomtörténész így emlékezik: „Benedek Elekről van szó, mindnyájunk mesemondójáról. Arról, akinek művei­re szüleink, nagyszüleink felolvasásaiból emlékszünk, és akinek meséin olvasni tanultunk. Arról, akinek műveivel az óvodában és az általános iskola alsó évfolyamaiban sokszor találkozhattunk, s akinek szép, magyaros kifejezésmódja az igényes beszédre kapatott bennünket. Emlékezetünket szülőkként, hovatovább nagyszülőkként frissíthettük föl, amikor villanyoltás előtt az ő meséivel szórakoztattuk gyermekünket, unokánkat. Ha nem a Többsincs királyfival, akkor a Térdszéli Katicával, ha nem az Erős Jánossal, akkor Az okos leánnyal, ha azzal sem, akkor A cigánypurdéval, a Szélike királykisasszonnyal, a Világszép nádszál kisasszonnyal, a Mezőszárnyasival, Az égig érő fával és a többivel. A választék sok száz népmesére – tündérmesére, állatmesére, valóságmesére, csalimesére, regére, bibliai vagy történelmi mondára –, egész kis könyvtárnyira rúg. Hát még ha saját gyermekújságjaiba és tankönyveibe írt épületességeit is hozzájuk számítjuk! Mesélő kedvéért s a gyermekész pallérozásáért Benedek Eleket már huszonöt-harminc éves ifjúkorában „Elek apó”-ként emlegették szerte az országban, „a Kárpátoktul le az Al-Dunáig” – hogy példaképét, Petőfi Sándort idézzem a haza szeretetében.

Benedek Elek Emlékház, a Mari-lak, ahogy Elek apó nevezte (Fotó: Wikipédia)

Elek apó, majd nagyapó, aki minden gyermeket unokájának hívott, veretesen szép nyelven ringatta el növendék olvasóit. Ilyen mondatokkal: „Hol volt, hol nem volt, de valahol mégis volt, hetedhét országon innét, az Óperenciás tengeren túl, hol a kurta farkú malac túr – volt egyszer egy király. Akár hiszitek, akár nem, ezé a királyé volt az egész nagy Meseország, még azon is egy sánta arasszal túl, mégsem látta mosolyogni a királyt emberi szem. De még a királynét sem. Bú volt éjjelük, bú volt nappaluk, mert az Isten nem áldotta meg őket gyermekkel.” A népnyelvből vett fordulatai, sztereotípiái keltek életre tolla nyomán. Mintha egy népdal részletét is hallanánk benne, mint „Bú ebédem, bú vacsorám”.

Az író halálának 40. évfordulóján, 1969-ben avatták fel az emlékházat, amely 1896-ban épült, és amely műemlékké nyilvánított magánmúzeum.

A családon belül közös egyezség született, miszerint a kisbaconi leszármazottak 20 évekre bontva működtetik a Benedek Elek Emlékházat. Ennek megfelelően, két évtizedig Szabó Réka dédunoka vette át az emlékházvezetés feladatát. Áldozatos munkáját dicséri a homlokzat teljes restaurálása. 2019 óta Bíró Enikő dédunoka családja viszi a családi „stafétabotot”, hogy a következő években gondozzák és ápolják ezt a nemes hagyatékot.

Forrás: Wikipédia, Országos Széchényi Könyvtár

(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »