Elég a lezárásból! A világ vezető járványügyi szakemberei arra kérik a kormányokat, értékeljék át védekezési stratégiáikat

Elég a lezárásból! A világ vezető járványügyi szakemberei arra kérik a kormányokat, értékeljék át védekezési stratégiáikat

Jelen állás szerint 4426 járványügyi szakember, 8092 orvos és egészségügyis, valamint 113998 civil aláírása szerepel azon a dokumentumon, amelyet néhány nappal ezelőtt a járványügy három vezető tudósa adott ki. A Nagy Barringtoni Nyilatkozatban (Great Barrington Declaration) arra kérik a világ államainak vezetőit, értékeljék át az eddigi járványügyi rendelkezéseket.

A koronavírus-járvány óta számtalan hasonló kommüniké és nyilatkozat közül ez a mostani azzal emelkedik ki a tömegből, hogy három olyan tudós írta, aki a járványügy területén nemzetközi szaktekintélynek számít. 

„Egyre fokozódó aggodalommal figyeljük a járvány során hozott intézkedések fizikai és mentális egészségünkre gyakorolt hatását, ezért új megközelítést javaslunk. A Fókuszált Védelemét (Focused Protection). (…) A mostani korlátozó intézkedések rövid- és hosszútávon is komoly közegészségügyi következményekkel járnak.” – ezekkel a vészjósló mondatokkal indít az október negyedikén kiadott, azóta több mint százezer ember által aláírt nyilatkozat.

A szakemberek azt állítják, már most látszanak a járvány miatt hozott korlátozó intézkedések, lezárások és egyéb szigorítások negatív hatásai. Alacsonyabb lett például a gyermekek beoltottsága, rosszabbodtak a szív-és érrendszeri megbetegedések statisztikái, a rákszűrési mutatók mennek lefelé, a bezártság mentális következményei pedig beláthatatlanok. A tudósok szerint mindez a következő évek halálozási statisztikáiban is meglátszik majd. 

Azt írják,

óriási hiba egy használható vakcina megérkezéséig fenntartani a korlátozásokat.

Mivel egyre többet tudunk a vírusról, írják, most már világos, az igazán veszélyeztetettek az idős emberek. Ugyanakkor az is látszik, a gyermekek, a fiatal korosztály biztonságban van, számos olyan fertőző betegséggel élünk együtt, amely nagyobb veszélyt jelent rájuk a COVID-19-nél. Az influenza is ilyen! Ahogy épül a társadalom immunitása, csökken a fertőzés veszélye, egészségesekre és a sérülékeny korcsoportokra egyaránt egyre kisebb veszélyt jelent majd a betegség.

A legfontosabb cél, hogy minimalizáljuk a halálozást és a járvány által okozott szociális károkat is, egészen addig, míg a nyájimmunitás ki nem alakul.

Hírdetés

Ennek lényege, hogy a populációban annyian szereznek védettséget egy adott fertőzéssel szemben, hogy az nem tud már eredményesen terjedni, így azok is védve vannak, akik nincsenek beoltva, vagy nem szereztek immunitást a betegség ellen.

A nyájimmunitás elérése ugyanakkor az aktuális korlátozó intézkedések mellett nem lehetséges, vagy csak nagyon lassan. A szakemberek szerint ezért az egyetlen célravezető megoldás, ha azokat a csoportokat, amelyekről tudjuk, a vírus alig-alig veszélyes rájuk,

hagyjuk szabadon, korlátozások nélkül élni. Hagyjuk, hogy normális körülmények között szerezzék meg az immunitást. Védjük csak azokat, akikre a betegség tényleg veszélyes.

Ez lenne a Fókuszált Védekezés, s ez kellene, hogy legyen az államok védekezési stratégiája. 

A szakemberek konkrétumokat is említenek. A szociális otthonok esetében például olyan ápolók alkalmazását javasolják, akik már védettséget szereztek, ugyanakkor kiemelik a szűrés fontosságát. A szakápolókat állandó, folyamatos szűréssel kell felügyelni. A részletek kidolgozása már egy olyan feladat, amelyre a közegészségügyi hatóságok képesek kell, hogy legyenek – írják.

Azokat, akik nem tartoznak egyik sérülékeny csoportba sem hagyni kell, hogy

éljék a normális életüket. Az olyan egyszerű higiéniai előírások betartása, mint a kézmosás elegendő!

Az oktatást újra kell indítani, a fiatal, aktív lakosságnak vissza kell térnie a munkahelyére, az éttermeket és szolgáltatóhelyeket ki kell nyitni, ahogy a sport és művészeti rendezvényeket sem szabad korlátozni. Az aláírók szerint a fentiekkel biztosítható a szükséges nyájimmunitás elérése.

Az aktuális nyilatkozat annyiban különleges, hogy most először szólalnak meg közösen olyanok, akik tényleg szakterületük vezető tudósai, komolyan vehető, tapasztalt szakemberek. A nyájimmunitás elérésén egyre több ország dolgozik. A klasszikus svéd példa mellé csatlakoztak a britek is, akik bár eredetileg, a járvány első hullámakor már törekedtek erre, végül nagyon szigorú, szinte teljes lezárással kezelték azt. Boris Johnson brit miniszterelnök az elmúlt hetekben egyre többet beszél arról, komolyabb lezárások helyett a nyájimmunitás elérésében látja a kiutat a járványból.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »