Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak

Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak

A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.

Gyászolók a helyszín közelében lévő Szent János-templom előtt 2024. december 21-én, miután az előző este este egy szaúd-arábiai származású orvos autóval a magdeburgi karácsonyi vásár látogatói közé hajtott –  MTI/EPA/Filip Singer)

Kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.

A négy másik áldozat felnőtt – közölte Horst Walter Nopens, a helyi ügyészség vezetője. Kétszáz másik ember megsérült, amikor egy férfi egy autóval a tömegbe hajtott a karácsonyi vásárban péntek este – tette hozzá az ügyész. Egy városházi vezető szerint a sérültek közül negyvenegynek súlyos az állapota.

A bűnözőt – egy 50 éves szaúdi származású férfit – őrizetbe vették, és szombaton is folyt a kihallgatása – közölte Nopens.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a terrorista magányos elkövető volt – közölte egy rendőrségi szóvivő a sajtótájékoztatón.

A bűncselekmény indítéka továbbra sem ismert, de a tettes feltehetően elégedetlen volt a szaúdi menekültekkel való németországi bánásmóddal az ügyész szerint.
 

Hírdetés

Mahmoud Elenbabi idegsebész elmondta, hogy péntek éjjel mintegy nyolcvan pácienst szállítottak be a sérültek közül a magdeburgi egyetemi kórházba. „A legtöbbjük állapotát sikerült stabilizálnunk, de sokan még mindig az intenzív osztályon vannak” – mondta Elenbabi az AP amerikai hírügynökség tudósítójának.

A bűnöző – egy orvos – 2006-ban érkezett Németországba és a Magdeburgtól mintegy 40 kilométerre fekvő Bernburgban praktizált. A dpa német hírügynökség értesülései szerint 2016 februárjában folyamodott politikai menekült státuszért, amelyet idén júliusban kapott meg.

Magdeburg a gázolás áldozatait gyászolja

Sokan a vásár közelében lévő egyik templomnál gyertyákat gyújtottak és virágokat helyeztek el. Többen megálltak és sírtak. Egy berlini templomi kórus, amelynek a tagjai szemtanúi voltak a 2016. évi berlini karácsonyi vásári gázolásnak, himnuszt énekeltek Isten kegyelméről, és imáikat és szolidaritásukat ajánlották fel az áldozatoknak.

Elővigyázatosságból és a magdeburgi áldozatokkal való szolidaritás jegyében több német városban bezárták a karácsonyi vásárokat. Berlinben nyitva maradtak a vásárok, de megerősítették a rendőri jelenlétet.

Nancy Faeser belügyminiszter rendeletére félárbócra eresztik a zászlókat Németország-szerte a szövetségi épületeken.

A közelben állók által készített és a dpa német hírügynökség által bemutatott felvételen látni lehetett, ahogyan a terroristát a rendőrök egy villamosmegállóban elfogták. Egy közelben lévő rendőr rálőtt, a bűnöző a fején szenvedett könnyebb horzsolást, majd őrizetbe vették.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »