Budapesten kezdődött, Kijevben végződött az elmúlt hét a hazai belpolitikában. Szlovákia fősodorbeli politikai történéseit látszólag külföldi eseményekre adott reakciók határozták meg, ámbár a hazai porondon is történt jó pár olyan esemény, amely elérhette volna az ingerküszöböt. De, ahogy Radnóti Miklós írta: „ami volt, annak más távlatot ád a halál”.
Orbán Viktor elsöprő, minden korábbinál markánsabb győzelmére ébredtek múlt hétfőn azok, akik az éjszakát nem a képernyők előtt töltötték. Azóta kiderült, a Fidesz egy újabb mandátummal gazdagodott, és a rendszerváltás óta politikai párt nem kapott még annyi támogató szavazatot, mint ők.
Az a déli szomszéd…
A szlovák politikum meglehetős visszafogottsággal reagált a történelmi győzelemre. Az első hivatalos kormányzati közlemény egyenesen arról szólt, hogy Eduard Heger szöveges üzenetben gratulált magyarországi partnerének. Hát, túlzásba nem vitte, és az ellenzék gyorsabb volt nála.
Bár a szlovák tamtamok gyakorlatilag az egész magyar választási kampány alatt szóltak. Összezárt konzervatív és liberális, a – bízom benne, abban közmegegyezés van – mentegethetetlen ukrajnai orosz agressziót egy lehetséges magyar bevonulás optikáján keresztül próbálták elmagyarázni olvasóiknak. Igaz, a liberálisok voltak mértéktartóbbak, ők megelégedtek a „Félvidék” visszafoglalásával, a konzervatívok egyenesen Kárpátalja visszacsatolását vizionálták.
A Sme, a Postoj, és a többiek „tüzérségi előkészítése” után a verbális „taktikai atomfegyvert” Arpád Soltész vetette be, aki a bucsai népirtás lehetőségét helyezte át dél-szlovákiai kulisszák közé. És egyetlen szlovák hang sem akadt, amely ezt az epehányást elítélte volna, noha Magyarország és Szlovákia egyazon szövetségi rendszer tagjai.
Pedig, ha a prizmáról a ráfröccsent zöld váladékot letörölték volna, láthatták volna, hogy a Fidesz-kormányok szomszédságpolitikáját – hívják a miniszterelnököt Ficónak, Pellegrininek, Matovičnak, vagy éppen Hegernek – mindig a pragmatizmus jellemezte.
Légvédelem ajándékba
Persze, megérthetjük, hogy Eduard Heger nem ért rá holmi dísztáviratokkal vesződni, annál is inkább, hogy ezt a formátumot mindkét ország postája kivezette már, hiszen meg kellett szerveznie az Sz-300-as légvédelmi rendszer Ukrajnába szállítását. Ez igazán keresztényi tett volt a szlovák miniszterelnök részéről, hiszen nem a felesleget adta, mint sok nyugati állam, hanem valóban mindenét-mindenünket, mint a szegény asszony a két fillérjét az evangéliumokban. Szlovákiának ugyanis ez az egy árva nagy hatótávolságú légvédelmi rakétarendszere volt, amit Csehszlovákia után megörökölt. Azóta – bár minden katonai műveletet nem kötnek a lakosság orrára – ha hihetünk a globális biztonsági forrásoknak, egyszer sütötték el egy nemzetközi hadgyakorlat keretében, de hát ez nem is olyan holmi, amivel a kertek alatt lehet lődözni. És igaz, azóta már kaptunk helyette szebbet, jobbat, újabbat, a titkos szállítási művelet, melyet Robert Fico, a Smer elnöke leplezett le, nem aratott egyöntetű tetszést hazai pályán sem. A parlamenti és parlamenten kívüli ellenzék leginkább azért bírálta a döntést, mert – a korábban adományozott kézifegyverek után – egy ilyen fegyverrendszer adományozása esetlegesen Szlovákiát is háborús veszélybe sodorhatja. Igaz, ennek esélye e sorok írása idején jobbára elméleti.
Az viszont biztos, hogy a háború drága dolog, az Sz-300-as se volt olcsó, a szomszédunkban dúló konfliktus csak az adományok szintjén eddig fél milliárd euróban van Szlovákiának, nem is beszélve annak egyéb, rövid, közép- és hosszú távú gazdasági hatásairól, amelyek a koronavírus-világjárvány, és más, világgazdasági hatások miatt amúgy is gyengélkedő szlovák gazdaságnak további gyomrosokat vihetnek be. Éppen ezért nem mindegy, hogy a kabinet mit tesz ezek megfékezéséért.
Nyugdíjas szépségtapaszok, behúzhatatlan reformintézkedések
Gazdaságilag az egyik legsebezhetőbb társadalmi csoportot a nyugdíjasok alkotják. Ebből a szempontból a posztszocialista térség kirovó-felosztó nyugdíjrendszert alkalmazó országai mindenképpen lépéshátrányban vannak, hiszen a szocialista nyugdíjrendszer igazságtalanságait és aránytalanságait saját forrásaik terhére kell(ene) kiigazítaniuk, s mint látjuk, az elmúlt harminc évben mérsékelt sikerrel. Ezért aggasztó, mikor egy kormányzat, amely állítólag szakértőket is alkalmaz, olyan bombasztikus ötletekkel képes előállni, hogy a gyermekek befizetett járulékainak egy csekély részével emelnék a nyugdíjakat. Az állam tehát már a látszatát sem próbálja fenntartani annak, hogy a nyugdíjrendszer egyre fokozódó problémáit saját forrásaiból próbálja megoldani. A befizetett járulék persze formailag már állami forrás, mindazonáltal annak már volt költségvetési helye. Ezért a koalíciós partnerek, legalábbis a pénzügyi tárcát birtokló Egyszerű Emberek csak úgy tudnának azonosulni Milan Krajniak munka-, szociális és családügyi miniszter javaslatával, ha az nem jelent majd költségvetési többletterhet.
Állampolgári szempontból szintén fájó lehet, hogy a jószerivel még meg sem kezdődött közigazgatási reform további alakulása is kétséges. A bürokrácia terén a szocialista Csehszlovákia csak az Osztrák–Magyar Monarchia legnemesebb hagyományait követte, így évszázados beidegződéseket kellene leküzdenünk. (E sorok írója is azt gondolta, a fülére csavarodott maszktól rosszul hall, amikor egy állami hivatalban azt javasolták neki, a slovensko.sk-n keresztül, elektronikusan küldött dokumentumot pecsételtesse le a hivatalban, úgy hozza vissza.) Igor Matovič, a legerősebb kormánypárt elnöke már elismerte, ezt elfogadni és végrehajtani a kormányzati ciklusból még hátralevő két év során esélytelen.
Igaz, a kormány hivatali idejéből az ádáz belharcok mellett két évet egy világjárvány is elvett, ezt még a hardcore Blaha-hívők sem tagadhatják, ezzel együtt is igaz azonban, hogy a közigazgatáshoz átfogó módon utoljára Mikuláš Dzurinda kormánya nyúlt, azóta csak tákolások történtek.
Kotleba (szélső)jobbra el
A 2016-os parlamenti választások, magyar vonatkozásain túl, azért is lehetnek emlékezetesek, mert a Marián Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt, többszöri nekifutás után, 209 779 támogató szavazattal ekkor dolgozta be magát a parlamentbe. A voksok 8,04 százalékát szerezték meg, ami képviselői mandátumokra átszámolva 14-et jelent. A lendület 2020-ra is kitartott, sőt, az abszolút eredményt még fokozni is sikerült, 229 660 voksot gyűjtöttek be, ám a nagyobb választókedv révén ez csak 7,97 százalékot ért. A „széljobbos” elektorátus tehát stabilnak bizonyult.
A héten azonban Kotleba korábban pártszakadás által gyöngített pártja – lehet, hogy – végzetes csapást szenvedett el. A „Vezér”, besztercebányai megyefőnöksége idején a rászoruló családokat 1488 euróval támogatta. Akik a náci kriptográfiában akár csak felszínesen is jártasak, tudják, hogy a német ábécé nyolcadik betűje a h, a 88 így a Heil Hitler! náci köszöntésre való utalás, a 14 pedig David Lane amerikai neonáci egy e körökben ismert írására utal, melynek a fehér gyermekek jövőjére utaló tételmondata az angol eredetiben 14 szóból áll. A múlt héten a Legfelsőbb Bíróság az alapvető jogok és szabadságok elnyomására irányuló mozgalom iránti szimpátia kifejezésének bűncselekményében találta bűnösnek a pártvezetőt. Félévi szabadságvesztésre ítélték, melynek végrehajtását felfüggesztették. Ezzel párhuzamosan azonban elvesztette parlamenti képviselői mandátumát. Megkönnyezni nem fogjuk. Ami kicsit szomorú ebben a történetben – azon az alaphelyzeten túl, természetesen, hogy ez a párt kétszer parlamentbe jutott ebben az országban –, hogy csak igazságügyi szimbólumszakértők által lefolytatott traktátusok nyomán tudták elítélni, pedig erre esetlegesen pár korábbi megnyilvánulása is okot szolgáltathatott volna. A büntetés a felfüggesztés letelte után évül el, ha tehát rendes időben tartják a parlamenti választásokat, azokon Kotleba újra indulhat, igaz, híveiért saját egykori párttársaival kell majd megküzdenie.
Megjelent a Magyar7 2022/15.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
