Egyszerűen senkik vagytok

Egyszerűen senkik vagytok

Ilyen címmel jelent meg néhány éve az egyik legnépszerűbb nemzeti rock zenekarnak, a Kárpátiának egy dala, mely a szivárványos moslékkoalícióról, más néven az ”O1G”-s brigádról szól, és amelynek szerves része az egykor nemzeti radikális Jobbik is. Mikor eljutott hozzám annak híre, hogy Stummer János rohamtempóban zárkózott fel Vadai Ágnes mellé magyarellenes uszítás tekintetében, ez a szám jutott eszembe. Nem alap nélkül.

Nagyot mennek egyébként mostanság a balliberális felforgatók, a sort Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára nyitotta, mikor „Bratislavából” jelentkezett be, és az köztudott, hogy becsületes magyar ember Pozsonyt mindig Pozsonynak fogja nevezni. Aztán jött a DK-s Vadai, aki egy erdélyi, a magyar adófizetők pénzéből támogatott műjégpálya okán érezte úgy, fröcsöghet egy jóízűt a Kárpát-medencei magyarság ellen.

Ismeretes, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a közéletből való távozásra szólította fel Vadait, és felhívta a figyelmet arra is, szó nincs róla, hogy a Gyurcsány-féle balliberális ellenzék egy jottányit is leadott volna fő kohéziós erejéből, amely nem más, mint a zsigeri magyargyűlölet.

Gyors egymásutánban két magyarellenes gesztus a Gyurcsány-párttól. Gondolom én, eluralkodott a rémület és a bizonyítási vágy a „neojobbikosok” körében is. Nem volt mit tenni, Fletónak meg kell felelni, ha akarnak még egy-két morzsát elcsípni a közösből, ezért a korábbi, Pongrátz Gergely emlékét is meggyalázó Stummer János lendült akcióba.

Bár még ebben sem volt túl eredeti. A Vadai által lejátszott lemezt tette fel újra, tehát neki is a marosszentgyörgyi műjégpálya vált fő problémájává.

Pedig bőven volna mit kritizálni, ha felesleges pénzkiadásokról van szó. Teljesen helyénvaló a jobboldali kritika a Fidesz ellen, mi ezt meg is tesszük időről időre. De valahogy nekik csak a határon túliak támogatása fáj, ami viszont éppen abba a kategóriában tartozik, amit igenis jó szívvel igenelhet minden jóérzésű magyar.

Hírdetés

Így tehát semmi meglepő nincs abban, Stummer sem talált más kifogásolnivalót, mint amit a Gyurcsány párt „pitbullja”, Vadai. Aztán pedig ekképpen csodálkozik:

Szégyentelen ballikos, komcsi kutya, mocskos hazaáruló, be ne tedd a lábad Erdélybe többet, mert megkeserülöd! – jönnek az üzenetek Orbán híveitől határon túlról és itthonról egyaránt, amiért kritizálni mertem az itthoni adóforintokból épült székelyföldi műjégpályát.

Semmi probléma nincs a fentiekkel, teljesen természetes reakció. Csupán egy dolgot kell helyesbítenünk, de azt nagyon, ők ebben az esetben nem „Orbán hívei”, ez nagyon olcsó és aljas csúsztatás. Magyar emberekről van szó, akik kikérik maguknak, ha uszítanak ellenük. Emlékeznek még 2004. december 5-re, és pontosan látják, érzik, hogy Dobrev, Vadai, Stummer szájából ugyanaz a szennyvíz folyik, amely 17 évvel ezelőtt egyszer már elárasztotta az országot. No, ezért mondjuk: egyszerűen senkik vagytok!

Lantos János – Kuruc.info

Jó lesz így, Feri?

Pongrátz Gergely forog a sírjában – írta testvére; forogjanak csak, akik nem értenek minket! – fröcsögte a Jobbik alelnöke

A Jobbik szolnoki elnöke szerint az erdélyiek nem érdemelték meg az állampolgárságot, mert elhülyülésre hajlamosak, ugyanis nem az ő pártjára szavaztak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »