Míg Spanyolországban a Real Madrid–Barcelona, Olaszországban pedig az AC Milan–Inter találkozók számítanak a legnagyobb rangadóknak, addig Szlovákiában a DAC–Slovan összecsapásait övezi kiemelt figyelem. A rangadóknak mindig különleges az atmoszférájuk, amelyet igazán a stadionban, a nézőtérről lehet átérezni.
A két héttel ezelőtti rangadóra emlékezve, de már a soron következő összecsapásra hangolódva írom ezeket a sorokat. Ugyan még nem számítok régi motorosnak, azonban már így is számos DAC–Slovan összecsapáson részt vettem. A két csapat rivalizálása a 2010-es évek második felében csúcsosodott ki. Mint tudjuk, a felvidéki klub részéről a 2015–2016-as szezon volt a fordulópont, ekkor ment végbe ugyanis a tulajdonosváltás. Ezekben az években a fővárosiak sem brillíroztak, lényegében a 2018–2019-es szezon óta azonban nem akadt komolyabb kihívójuk. Azért írom, hogy lényegében, mivel a dunaszerdahelyieknek itt-ott sikerült megszorongatniuk ősi riválisukat.
Számomra mindmáig a két csapat 2019. szeptember 1-jei mérkőzése marad a legemlékezetesebb. A DAC 5:2-re verte a pozsonyi Slovant, ekkor született meg az úgynevezett „rock and roll foci”, amelyet Peter Hyballa nevével azonosítottak.
A DAC–Slovan rangadóin kivétel nélkül fantasztikus hangulat uralkodik, már amikor a DAC játszik hazai pályán. A Tehelné pole (szépen magyarul Téglamező) általában ilyenkor is csendes, hacsak a dunaszerdahelyi drukkerek nem csinálnak hangulatot. A rivális ultrák erejéből ekkor is maximum a gyalázkodásra futja, értelmes buzdítást nem várhatunk tőlük. Ami a két csapat két héttel ezelőtti találkozóját követően történt, teljesen abszurd volt.
A Slovan bebiztosította bajnoki címét, majd a szurkolók a pályán ünnepelték az újabb aranyérmet. És, hogy lehetne a legjobban megünnepelni egy ilyen sikert? Hát persze, hogy magyargyalázással!
Részt vett abban idős, fiatal, férfi, nő, a cél közös volt. Végtelenül szánalmasnak és elkeserítőnek tartom az esetet.
A Slovan évek óta a DAC előtt jár, már ami a pályán mutatott játékot illeti. Az elmúlt időszakot figyelembe véve ez hatványozottan igaz. Hiába a rangadókon uralkodó felfokozott hangulat, az utóbbi időben hazai pályán sem megy az ősi rivális ellen. Az elmúlt két évben mindössze egyszer sikerült a DAC-nak hazai környezetben megvernie a Slovant, s ezt szurkolóként nehéz megemészteni. Azt még nehezebb elfogadni, hogy a pozsonyiak általában már bajnokként, vagy a legnagyobb esélyesként látogatnak a MOL Arénába.
A szurkolók ugyan próbálják hajtani a játékosokat, néha viszont ez is kevésnek bizonyul. A DAC játékosain a motiválatlanság látható, többen közülük át sem érzik a rangadó súlyát.
Rég voltam már kint mérkőzésen, azonban nem zárom ki, hogy a vasárnapi rangadóra kilátogatok. Habár a Slovan ismét már bajnokként érkezik Dunaszerdahelyre, a hazaiaknak még nagyon is lesz miért hajtaniuk. Öt mérkőzés van hátra a rájátszásból, és az európai kupasorozatokért folyó versenyfutás egyre fokozódik. Ennél jobbkor nem is jöhetne egy Slovan felett aratott győzelem. Gyerünk a stadionba, énekeljük büszkén a Nélküledet és a Himnuszt, ezzel is biztatva a csapatunkat!
Megjelent a Magyar7 2024/17. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
