A Spartathlon távfutó verseny tájainkon, de még Szlovákiában sem túlzottan népszerű sport. Az ipolyszalkai Gálik Ervin mégis világsikert ért el ebben a versenyben, amelyre másodszor nevezett be (először 2019-ben). Mivel tájainkon keveset tudnak az ultrafutásról, a Wikipédián tájékozódtam a történetéről.
„A Spartathlon egy 246 kilométeres ultramaratoni futóverseny Görögországban, Athén és Spárta között. Az 1983 óta évente rendezett verseny szeptember utolsó péntekén rajtol, és a futók az Akropolisz lábától Leonidász király Spárta főterén álló szobráig futnak.
A Spartathlon egy Pheidippidész nevű athéni futár Hérodotosz által dokumentált futását reprodukálja, és történészek szerint ez a futás képezi a modern maratoni mitológia alapját. A verseny az egyik legkeményebb ultramaratoni futásnak számít a világon, és negyedszázados története során számos magyar sikert hozott.”
A szervezők a versenyt nemcsak sporteseménynek, hanem kulturális rendezvénynek is tekintik, és ezt jól tükrözi, hogy 2006 óta a verseny kizárólagos szponzora a Stravos Niarchos Alapítvány, mely szinte csak kultúrát, művészetet, oktatást és orvosi kutatást támogat”.
Gálik Ervinnel beszélgetve megtudtam, hogy az esztergomi futóklub tagjaként, de Szlovákiát képviselve került ki második alkalommal az Athén–Spárta 246 km-es távra, amelyen a verseny zajlott. Mint elmondta, „futása” kicsi korában kezdődött, s azóta is rendszeresen fut a szalkai dombokon.
A felkészülésről elmondta, hogy hetente 120–140 km-t futnak, ami heti 4–5 órát jelent, vagyis napi 1,5–2 órát fut munkaidő után. Az idei útra tavaly novembertől kezdett intenzíven edzeni.
A versenyről szólva elmondta: az Athén–Spárta–Athén 246 km-es távra 36 óra jut, természetesen szünet nélkül, s ő ezt a távot 34 óra alatt tette meg. A 270 versenyzőből száz futó kiesett útközben, 170 ért a célba. Persze kis pihenőre van lehetőség, de az időbe bele kell férnie a versenyzőnek. A futás tempója is változik egyénenként, megküzdve az emelkedő akadályokkal. Az utolsó 30–40 km a legnehezebb szakasz. Vannak ellenőrzőpontok is, s aki egészségi okból nem bírja, természetesen kiesik. Amikor a test jelzi a kimerülést (légzés, szív, lábak…) akkor fordul elő, hogy a versenyző feladja. 36 órába telik, míg az utolsó teljesítő is beér Spártába és megérinti Leonidasz király lábát.
Persze utána pár napra van szükség, míg „helyreáll” a szervezet. Gálik Ervin azt is elárulta, hogy amikor kihagyta egy időben a futást, 90 kilót nyomott, most 73 kilós a táv megtétele után.
Mikor azt kérdeztem tőle, vajon miért teszi magát így próbára, azt válaszolta: az embernek célokat kell kitűznie maga elé. Őt egy bizonyítási vágy is ösztönözte (önmaga számára is), hogy mire képes.
Kérdésemre, hogy mennyire büszke e teljesítményre, szerényen ezt mondta: „Hát, nem tudom. Szerénynek mondanak. Az eredményeimre természetesen büszke vagyok. Kabalám nincs. A második Spartathlonomat 51 évesen sikerrel végeztem.”
Az önköltséges kiutazást nagyban segítette a falu önkormányzata, és a munkahelye, a kőhídgyarmati székhelyű Pohori építkezési vállalat.
Gálik Ervin 2019-ben jutott be először a mezőnybe, ez év szeptember végén pedig az eddigi legjobb és egyedüli felvidéki magyar távfutóként ért célba (szlovák futó nincs feltüntetve az eredményekben, de 2010–2013 között voltak szintén itteni magyar futók: Bögi Sándor, és Fazekas János).
Gratulálunk Gálik Ervinnek, és további sikereket kívánunk a kedvelt sportágban.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
