Ruffy Péter interjúja egy rendőrtiszt egy napjáról a Magyar Nemzet 1965. október 24-én megjelent számából.
Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.
Egy napom
RENDŐRTISZT
Pesten él egy negyvenhárom éves férfi, akinek nincs magánélete. Mindig tudják, hol van. Nem rejtőzhet el. Bejelenti, ha a féleségével vacsorázni megy. Közli azt is, hogy mozijegyet vett. Gyakran ébresztik föl éjjel. Néha akkor kel, mikor más lefekszik. Ha a barátaival van találkozója, nem a feleségétől kér kimenőt, hanem az ügyeletnek jelenti, hogy hol lesz. Az ügyeletnek mindent tudni kell. Ezt a férfit a nappal s az éjszaka bármelyik órájában telefonon azonnal meg kell találni.
Míg nála időztem, tizennégyszer csengett a telefonja. Tizennégy ügyben intézkedett A leggyakoribb két szó, amelyet odahaza hall, „Menni kell?” – kérdezi minden telefonhívás után a felesége. Ha menni kell, ezt a két szót mondja: „Siess haza”. De soha nem siethet haza. Mindenhova siet, de haza nem siethet.
– Mennyit alszik?
– Öt-hat órát általában.
– Használ altatót?
– Nem.
– Kimerült?
– Soha.
– Mikor étkezik?
– Ha megéhezem.
– Ha éjfél után riasztják fel, tud aludni azután?
– Azonnal. Ha lefekvés előtt kávét iszom, akkor is elalszom.
– Mit olvas?
– Bűnügyi történeteket. Legutóbb Berkesitől olvastam.
– Milyen szenvedélye van?
Az Újpesti Dózsa zászlajára néz.
– Meg ez – s szippant
– Mennyit szív?
– Ha sima nap van, két dobozzal. Ha hajnalban a helyszínen vagyok, hárommal. Ha átvirrasztom az éjszakát, néggyel. Ha egyfolytában huszonnégy óráig fent vagyok, hattal.
A nyomozó-őrnagy mélybarna arcú, fesztelen ember. Könnyű tergál ruhát visel, fehér nylon inget, hegyesorrú cipőt; a budapesti rendőr-főkapitányságon a rablási bűncselekmények nyomozócsoportját vezeti. Életemben először történik, hogy én adok fel kérdéseket egy rendőrtisztnek.
– Hol kezdte?
– A Gazdasági Rendőrségen 1943 júliusában. Már húsz éve a pesti éjszakában élek.
– Éjjel történnek a rablások?
– Mindig este tíz és éjjel kettő között. Nappal világos van, könnyű személyleírást adni, a tettes felismerhető, gyorsabban elfogható. Ma a megtévedt, bűnös ember is okosabb, mint régen. A bűnös ember is végzett „szemináriumot”, sokoldalúbb és műveltebb. Nehezebb nyomozni, mint régen.
– Mivel kezdődött a tegnapi napja?
– Éjjel egykor felcsöngettek a lakásomon. „Menni kell?” – kérdezte a feleségem. „Telefonon intézem el” – feleltem. Rablás történt a Nagyenyed utcában. Ismeretlen tettes leütötte a Ferihegyi repülőtér egyik alkalmazottját, elrabolta az értékeit és eltűnt. Utasítást adtam, hogy szálljanak ki a helyszínelők, készítsenek fényképfelvételeket, vigyenek magukkal rendőrkutyát és kezdjék meg a nyomozást. Az utasítás után elaludtam.
– Egy óra múlva visszajelentett a nyomozó. Talált egy tanút, aki elmondta, hogy az áldozat a bűncselekmény előtt ismeretlen férfival ivott együtt a Zengő-étteremben. Onnan együtt, ittasan és civakodva távoztak. Ezért a rendőr az étterem előtt igazoltatta őket. A nyomozó beszélt a rendőrrel, aki közölte, hogy az ismeretlen építőipari segédmunkás. Utasítást adtam a felkutatására. Azután elaludtam.
– Hatkor harmadszor csengettek. A tettest elfogták, de nem emlékszik semmire, nem tudja, mit csinált. Az értékeket megtalálták nála.
Háromnegyed hétkor felkelt, bement a főkapitányságra s út közben összetalálkozott egy Róbert nevű nagy gazemberrel.
– Mi van magával, Róbert? Nem láttam évek óta.
– Dolgozom, Zsiga bácsi. Minek nekem bűnt elkövetni? Textil-rakodómunkás vagyok, havi 1900 forintot keresek, havonta tízszer vidéken rakodok, ez külön 500 forintot jelent, a feleségem kátéeszben dolgozik, havi 2000 forintot keres.
A feleségét is ismeri; valamikor prostituált volt. Róbertet még a régi Ilkovits büfében ismerte meg.
– Délben a Csimbi járt nálam.
– Csimbi kicsoda?
– Rablásért volt elítélve. Kijött, első útja hozzám vezetett. „Zsiga bácsi, mondta, maga anyám helyett apám volt”, mert mindig tréfálkozik, „segítsen rajtam kérem”. Elhelyeztem segédmunkásnak.
A bűnös és a bűnüldözés valahol érintkezik. A bűnös néha sajátos módon ragaszkodik ahhoz, aki üldözte őt. A bűnözők az őrnagyot szeretik. Benne reménykednek a szabadulás után. Az őrnagy néhány nappal ezelőtt, egy éjjel az egyik italboltban régi ismerőssel találkozott. A „régi ismerős” hozzá lépett s azt mondta: „Frankó vagyok, Zsiga bácsi. Dolgozom.”
– Megjavulnak az embereik?
– A büntetettek negyven százaléka esik vissza.
– A bűncselekmények tetteseinek hány százalékát fogta el?
– Hetven százalékát. További tizenöt százalékot feltehetően elfogunk, csupán tizenöt százaléknál bizonytalan a nyomozás, mert megfoghatatlanok az adatok.
– S az a férfi, aki bűnüldözéssel foglalkozik, a bűnöst megveti?
– Csak a bűnét. A bűnössel is mint emberrel foglalkozunk. Nem a bűnöst üldözzük, csak a bűnt.
Háromkor valami keveset evett. „Akkor eszem, ha megéhezek”. Ebéd után kedvenc csapatának a mérkőzésére ment. Bejelentette, hogy meccsre megy. A második félidő tizenötödik percében jártak, csapata már 2:0-ra vezetett, mikor a megafonba bemondták a nevét és azt, hogy jelentkezzék.
– Rablás történt az egyik eszpresszó vécéjében. Az éjszaka három személy a vécében leütött egy férfit és kirabolták. Szolgálati kocsival a helyszínre mentem. Gyakran a moziból hívnak ki. Ha étterembe megyek a feleségemmel, ritkán eszem végig a vacsorát.
Mindig a bejárattal szemben ül. Minden belépőt szemmel tart. Általában minden embert megfigyel.
A helyszínelés után hazament Alig aludt el, csengett a telefon.
– Menni kell? – kérdezte a felesége.
– Igen.
– Siess haza – tette hozzá.
– Jó – felelte.
Nem siethet. Mindig siet, de haza soha nem siethet
– Van még alvilág Budapesten?
– A bankrablás, fegyveres rablás már a múlté. Olyasmi, ami nagy nyugati országokban hetenként, néha naponta fordul elő, nálunk már ismeretlen. Bűnözők még vannak, alvilág már nincs. Nagy rablásnak számított az a bűncselekmény, amelynek során egy taxisofőrt hátulról leszúrtak, hogy elrabolják a pénzét. Nemcsak azokkal van bajunk, akik bűncselekményeket követnek el.
– Hanem?
– Azokkal, akik kitalálják a bűncselekményt. Mesékkel bajlódunk, koholt rablásokkal, alaptalan bejelentésekkel. Volt olyan eset is, hogy másfél hónapig nyomoztunk. A közeli napokban történt, hogy egy férfi bejelentette: egy taxisofőr fegyverrel megtámadta őt és tőle, az utastól, kétezer forintot elrabolt. Öt nap után derült ki, hogy az egész rablómesét azért találta, ki, mert nem tudott elszámolni a feleségének az idejével és az elköltött pénzével.
A tizenötödik telefon. Megyek.
– Jó így élni? – kérdezem végül.
– Izgalmas; szeretem. Soha nem hittem volna, hogy így fogom ismerni ezt a várost, ezt az éjszakát, ezt az egész nagy Budapestet. Gyerekkoromban faltam a detektívtörténeteket, de nem hittem volna, hogy rendőrnyomozó őrnagy leszek.
– Mi volt régen?
– Munkás. Bádogos Újpesten.
Ruffy Péter (1965. október 24., 9. oldal)
1938-ben ezen a napon nem jelent meg a Magyar Nemzet.
Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
