A hidász szakma azt várja az új kormánytól, hogy ismét jelentős nagyberuházások induljanak Magyarországon. Az InfoRádió Sitku Lászlót, a Hidászokért Egyesület elnökét kérdezte.
Bár az elmúlt két évben nem indult jelentős hidászati beruházás Magyarországon, jelenleg is zajlanak komoly fejlesztések – mondta az InfoRádió kérdésére Sitku László, a Hidászokért Egyesület elnöke a Hidásznapok konferencia első napján. Mint fogalmazott:
az építőipari leterheltség hiánya a hídépítésekben is jelentkezik, várják az új lehetőségeket.
„A gyorsforgalmi utak és az M1-es fejlesztése, az ott lévő hidak lecserélése, vizsgálata fontos kérdés szakmailag, hogy a 60-as, 70-es években épült hídszerkezetek, amiket most a sávszélesítések, illetve a plusz sávok építése miatt elbontanak, azokat meg tudjuk vizsgálni, hogy milyen állapotban vannak. Mi száz évre építünk hidakat, ez van az előírásainkban, tehát ez egy hosszú távú folyamat, és amire még nagyobb figyelmet kell fordítanunk, és a kormányzatnak a figyelmét is erre próbáljuk ráirányítani: az üzemeltetés és a fenntartás” – fejtette ki.
A szakmai szervezet vezetője a konferencia legfontosabb témáiról is beszélt. Mint megjegyezte, egy tavalyi tanulmányi kirándulás kapcsán kapcsolatba kerültek a sanghaji Tongi Egyetemmel, onnan jött egy előadó, „aki elkápráztatott bennünket a kínai hídépítések aktuális képzés rekordjaival. Ez talán a nap legérdekesebb előadása volt – jegyezte meg. – Mindazonáltal közel 50 előadást tartanak a következő két és fél napban a kollégák, tervezésről, műszaki előírások változásáról, aktuális hídépítésekről, mint például a Mohácsi híd vagy a Kelenföld-Ferencváros közötti vasútvonal új hídjai.”
Sitku László bízik benne, hogy az új kormány hivatalba lépésével ismét indulhatnak számottevő nagyberuházások Magyarországon.
A cikk alapjául szolgáló hanganyagot Szabó S. Gergő készítette.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


