Az 1918-as impériumváltást követően a Kárpátalját is magába foglaló Csehszlovákiában legalább egymillió magyar került kisebbségi sorba és bár sok helyen meghúzhatók lettek volna az etnikai határok is (pl. Csallóköz, Mátyusföld, Bodrog- és Ungvidék, Dél-Gömör, Komárom és Párkány környéke stb.) a kapzsi utódállamok elsősorban a gazdasági szempontokat tartották szem előtt (folyók, vasút- és közútvonalak, nyersanyaglelőhelyek, termőföldek stb.).
Az új államnak azonban szembesülnie kellett azzal a „kínosan zavaró” ténnyel is, hogy voltak olyan térségek, ahol a nem szláv nemzetiségű népesség tömbben élt, ezért Prágában kidolgoztak egy alattomos tervet, hogyan lehetne ezeket az elsősorban színmagyar területeket „felhígítani”. Erre kiváló alkalmat kínált a földreform, amely során az állami tulajdonba vett kiterjedt egyházi és főúri birtokokat felosztották azok között, akik hajlandók voltak a földeken gazdálkodni. A látszatra demokratikus földosztást azonban elsősorban nemzeti alapon igyekeztek megvalósítani és cseh- és morvaországi, valamint észak-szlovákiai lakosokat igyekeztek „helyzetbe hozni”, nagyon kedvező feltételekkel földbirtokhoz juttatni. Ennek során jöttek létre a színmagyar települések szomszédságában, esetleg ezek valamelyik részén olyan kolóniák, amelyek lakói nem magyarok voltak, ugyanakkor viszonylag jelentős termőföldeket kaptak, sőt nem egy esetben új lakóházakat is építettek számukra és frissen szerzett vagyonuknak köszönhetően a helyi közösségi társadalomban nagyobb befolyásra tetettek szert. Később az állam szlovák iskolákat is létrehozott, ahová aztán sok magyar gyereket is beírattak a hatalomnak valamiképp kiszolgáltatott szülők.
Minderről mostanában nem sokat hallani vagy olvasni, de úgy tűnik, hogy még a történelem iránt fogékonyabb felvidéki magyaroknak sincsenek komolyabb ismereteik ezekről a dolgokról, noha az 1989-es rendszerváltás után több tanulmány és könyv is megjelent a témáról. A pozsonyi Kalligram kiadóban Koncsol László kezdeményezte és szerkesztette a Csallóközi Kiskönyvtár cím alatt futó sorozatot, amelyben sok fontos mű jelent meg új kiadásban, többnyire olyan munkák, amelyek a mai kor emberének is újnak tűnő tényeket közöltek.
Családi könyvtárunkban bukkantam rá Machnyik Andor Csallóköz című könyvére, amely először 1935-ben jelent meg és alcíme rögtön el is igazította a potenciális olvasót, hiszen nem egy tájtörténeti és helyrajzi monográfiáról van szó, hanem a szerző az 1930-as évek csehszlovákiai agrár- és szociálpolitikájának csallóközi lecsapódását taglalta statisztikai és levéltári adatok, valamint korabeli újságcikkek alapján. A közel hat évtizeddel később megjelent második kiadáshoz a szerkesztő csatolta dr. Vadkerty Katalin Utószó című tanulmányát, amelyben „kiegészítő dokumentumok” is helyet kaptak a kiváló történész gyűjtéséből, egyebek mellett sok cseh, morva és szlovák telepest is nevesítve, akik földbirtokhoz jutottak a Csallóközben, többnyire az itt élő őslakosok rovására.
Machnyik módszerének szilárd csontozatául a statisztika szolgál, s lefegyverző tényekkel bizonyítja be, hogy a húszas-harmincas évek csallóközi (s hozzátehetjük: dél-szlovákiai) elesettségének idült oka az átmeneti világgazdasági válságon s a harmincas évek elejének rossz termésén túl az első világháborút követő csehszlovák földreform”
– olvasható a kötet borítójának fülszövegében. Ugyanitt a szerkesztő néhány mondatban bemutatja Machnyik Andort is, de részletesebb életrajzát nem itt találjuk, hanem egy tanulmányban, amely a szlovákiai magyar történészek középnemzedékéhez tartozó Gaučík István 2022 októberében egy konferencián tartott előadásának szerkesztett változata. Mint írja:
Machnyik Andor Jenő István 1888. augusztus 19-én született az Ung vármegyei, szlovák többségű, szőlőtermesztéséről híres Vinna-Bankán (ma: Vinné, Nagymihályi járás). Apja Machnyik Andor uradalmi ispán, intéző volt, anyja, Schmiedt Kornélia lőcsei német evangélikus családból származott (…) Doktori munkája kötetben is megjelent, először magyarul, 1935-ben. A Csallóköz – Gyakorlati agrár- és szociálpolitika című könyvről van szó, melyet apróbb korrekciókkal csehül is kiadott 1938-ban, Rimaszombatban.”
Machnyik 1921 és 1937 között Komáromban élt, ahol a földművesiskolában tanított.1937-ben Rimaszombatba költözött és az ottani földművesiskolában folytatta pedagógusi tevékenységét. Mint Gaučík írja:
Saját bevallása szerint 1930-ig főképp tájékoztató, figyelemfelhívó cikkeket publikált a csehszlovák mezőgazdaság helyzetéről, a dél-szlovákiai régió agráriumának fejlettségi szintjéről, az előrelépés lehetőségeiről. A felzárkózást a magyar mezőgazdasági alsófokú iskolahálózat, a gazdasági népiskolák kiépítésében látta, ami természetszerűleg szorosan összefüggött a magyar gazdaszervezkedéssel. Rámutatott a csehszlovák oktatási törvényekben rejlő lehetőségekre, az állami pénzforrások merítésének a szükségességére, ezt Szlovákiában a németek és a szlovákok kihasználták, ellenben a magyarok nem. Az okokat nem a csehszlovák kisebbségpolitikai gyakorlatban, hanem a magyar agrárlakosság kulturális fejletlenségében vélte felfedezni.”
A második világháborút követően Machnyik Félben telepedett le (felesége innen származott), ahol 1955. április 29-én hunyt el. Itt lelt végső nyughelyre is a római katolikus temetőben.
Napjainkban a Csallóköz egy újabb bevándorlási hullámnak van kitéve, ami helyenként nemzetiségi konfliktusokat is gerjeszt, miközben a térség a hatalomnak továbbra is egyfajta mostohagyereke. Jellemző egyébként, hogy néhány héttel ezelőtt, a kormány galántai kihelyezett ülésekor az ellenzék amiatt tüntetett, hogy ne a magyarok által lakott Dél-Szlovákia kapjon olyan támogatásokat, amelyek inkább a szlovák vidékeket illetnék meg. Amikor az ember kézbe veszi Machnyik Andor szóban forgó könyvét, nem tud nem arra gondolni, hogy a többség és a kisebbség viszonyában az elmúlt közel kilenc évtizedben nem sok minden változott.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
