Hogy a december jól induljon és az év vidáman záruljon, a kovásznai Pokolsár Egyesület fergeteges vígjátékra hívta a közönséget szombaton este a Kovásznai Művelődési Központba. A társulat ezúttal Páskándi Géza Egy ember, aki megunta a bőrét, avagy szökés a játékba című darabját vitte színre Molnár János rendezésében.
Az est elején az egyesület vezetője, Berecki Árpád röviden felidézte a Pokolsár történetét is. Elmondta: az egyesület 2012-ben alakult, a 2015-ös év pedig fordulópontot jelentett számukra. Akkor indult el az a folyamat, amelynek eredményeként ma egy erős, önazonos, sokak által támogatott közösség áll a színpad mögött. Azóta számos önkormányzat, intézmény és szervezet állt melléjük pályázatokkal, anyagi hozzájárulással, erkölcsi támogatással.
Berecki Árpád hangsúlyozta: nem volt könnyű az út. Munka, család és közösségi szerepvállalás között lavírozva, hétvégi próbák és késő estig tartó egyeztetések árán jutottak el idáig. „Ugyanakkor minden befektetett óra, minden vállalt pluszfeladat a közös ügyeinkért történt” – fogalmazott. Külön köszönetet mondott mindazoknak, akik az anyaországból és a különböző magyar megyékből érkező támogatásokkal, pályázatokkal vagy éppen egy jó szóval segítették a csapatot.
A mostani előadás mögött is jelentős közösségi munkát találunk: számos ember járult hozzá a produkcióhoz, a színpadon álló 18 szereplőtől kezdve a háttérben dolgozó technikusokon, segítő önkénteseken át azokig, akik a szervezés, jegyárusítás, kommunikáció terhét vitték. Heti két próba, november 1-je óta tartó intenzív felkészülés kellett ahhoz, hogy a vígjáték ilyen feszes ritmusban, felszabadultan gördüljön a nézők elé.
Páskándi Molière ihletésére született darabja hálás terepnek bizonyult a műkedvelő színjátszók számára. A középpontban álló Sganarelle alakja – aki egy időre „ki akar bújni a bőréből” és menekülne megszokott szerepéből – egyszerre kínált lehetőséget nevetésre és elmélkedésre, az előadás mindkettőt bőven szállította.
A szombat esti előadás valóban sok mosolyt és felszabadult kacagást csalt a nézők arcára, jó időre feledtetve a szürke hétköznapok gondjait. A színjátszó csapat tagjai egytől egyig szívüket-lelküket beletették az előadásba; látszott rajtuk a hosszú hetek óta tartó munka, a közös játék öröme és az egymásba vetett bizalom.
A rendező Molnár János – aki a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákszínjátszó körét is vezeti – jól ismeri az amatőr társulatok lelkes, ám sokszor időhiánnyal küzdő világát. Páskándi művében azokat a motívumokat emelte ki, amelyek ma is kísértetiesen ismerősek: az átváltozás vágyát, a kinevezések visszásságait, a manipuláció mindennapiságát, valamint a „kedvesség” kettős arcát – amikor az egyszerre lehet őszinte gesztus és érdektől vezérelt eszköz.
A nézőtér reakciói alapján a közönség partner volt ebben a játékban: együtt nevetett a túlzásokon, együtt ismerte fel a saját életéből ismerős helyzeteket, és a tapsból ítélve szívesen maradt volna még egy kicsit ebben a biztonságos „másik valóságban”, ahová a színház minden alkalommal átemeli.
A Pokolsár Egyesület ezúttal is bebizonyította, hogy az amatőr színjátszás nem „kisebb testvére” a hivatásos színháznak, hanem élő, lüktető közösségi tér: hely, ahol a város lakói együtt gondolkodhatnak, együtt nevethetnek – és ha kell, együtt bújhatnak ki egy estére a saját bőrükből.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
