Biológusnak készült, végül építészmérnök lett a Kolozsváron született, de ma Csíkszeredában élő és alkotó Máthé Zoltán. A szakember azt vallja, hogy bármilyen épület megtervezése kihívást jelent, ha az építész helyesen áll a feladathoz. Kiemelte azt is, hogy maga sohasem a díjért dolgozik, ami még akkor is igaz, ha egy elismerésből önbizalmat lehet meríteni. Egy díj akár egy szakmailag válságos időszakon is átsegítheti az építészt.
Vannak, akik gyermekkori álmukat valósítják meg a hivatásuk választásával, mások később, akár felnőtt fejjel döntik el, hogy milyen szakmában dolgozzanak. Melyik csoporthoz tartozik?
– Inkább a másodikhoz. Gyermekként én nem tűzoltó akartan lenni vagy éppen katona, hanem sokáig biológusnak készültem. Aztán amikor az 1970-es években, a szülővárosomban, Kolozsváron elkezdték építeni a toronyházakat, azok magukra vonták a figyelmemet, és ez adta meg a kezdő lökést az építészmérnöki pálya felé. Azóta persze az az élmény már sokszorosan átértékelődött bennem, már régen más szemmel tekintek a toronyházakra, de akkor, 16-17 éves koromban vonzalmat éreztem az égbe meredő épületek iránt. Így végül, a középiskola elvégzése után építészmérnöknek tanultam, és azóta is maradtam a pályán.
– Elgondolkodott már azon, hogy mit csinálna, ha nem építészmérnök lenne?
– Sosem gondoltam erre, mert jól érzem magam a bőrömben. A legjobban azt szeretem a hivatásomban, ha egy elvégzett munka után látom az elégedettséget a megrendelő arcán. Eszembe jut két kedves történet, mind a kettő gyermekekkel kapcsolatos. Az egyik eset egy óvodából átalakított bölcsőde átadásánál történt, amikor olyan mértékben sikerült átalakítani az épületet, hogy egy korábban oda járó, már iskolás fiú nem ismert rá. Egy másik esetben egy gyergyóremetei kislány – kérdésre – fejből fújta a településen elvégzett munkáimat, ami még akkor is megható volt, ha tényleg sokat dolgoztam a faluban. Ez többet ér, mint egy átadáson, szalagvágáskor előadott hivatalos beszéd. Utóbbiaknál olykor azt érzi az ember, hogy a szöveget másnap, egy más helyszínen is elmondják majd.
– Szerencsére nem váltott, maradt a pályán. Mire a legbüszkébb a munkája kapcsán az ön mögött hagyott évtizedekből?
– Talán a gyergyóremetei polgármesteri hivatalt említeném először, mert az indított el helyben egy nagyon jó munkakapcsolatot. Emellett évek után is kedvencem a szintén Gyergyóremetén megalkotott ravatalozó épület. S szintén büszke vagyok a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium felújítási tervére.
– A közelmúltban zárult le az anyaországban a nemzetpolitikai államtitkárság Jövőt építünk című pályázata. Mivel nevezett a versenyre?
– Az irodánkban több mint tíz terv készült a témában, ebből öt munkával neveztünk a pályázatra, négy különböző név alatt. Több fiatal is dolgozott ezeken a terveken, volt olyan, aki akkor kezdte a pályafutását. Az én nevem alatt csak a lugosi bölcsőde futott, de minden munkán többen is összedolgoztunk. Éppen ezért ragaszkodtam hozzá, hogy azok a fiatalok, akik a koncepció kialakításában és a tervek kidolgozásában oroszlánrészt vállaltak, a nevükön adják be a pályázatot. Ezt így tartottam igazságosnak, mert döntő mértékben az ő munkájukról van szó.
– Mit kell tudni a lugosi bölcsőde tervezéséről?
– Lugos egy olyan erdélyi település, ahol alig vannak már magyarok, de nekik óvodát tart fent a református egyház hosszú évek óta. Amikor felvetődött, hogy az ottani gyermekeknek egy bölcsődét is kellene létesíteni, akkor hamar kiderült, hogy azt is a református egyház tudná működtetni. Éppen eladó volt a templom mögötti telek a hozzá tartozó késő eklektikus, szecessziós házzal, amit végül megvettek, és ennek az átalakítását kellett megterveznem.
– Egy bölcsődébe egészen pici gyermekek járnak. Mekkora kihívást jelent egy ilyen épület megtervezése?
– Bármilyen épület megtervezése kihívást jelent, ha az építész helyesen áll a feladathoz, természetesen ez egy bölcsőde esetében is így van. A lugosi bölcsőde átalakításának megtervezése azért jelentett komoly kihívást, mert a terek, a falak adottak voltak. A tereket alakítottuk, és nem terveztük. A ház ráadásul annyira megkötötte a kezünket, hogy sem bővíteni, sem módosítani nem lehetett. Azt kellett hasznosítani, ami volt, és ez azért okozott fejtörést. Emellett kihívást jelentett az is, hogy minél inkább meg akartuk menteni az épület értékeit. Ezt a két szempontot kellett valahogy összhangba hozni.
– Mi kell ahhoz ön szerint, hogy valakinek a tervét díjazza egy szakmai zsűri?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy többször zsűriztem országos szinten, így tudni vélem, hogy milyen a másik oldalon lenni. Egy zsűrinek mindig az a gondja, hogy nem az épületet, hanem a bemutatást tudja igazából értékelni. Nagyon jó szeme kell, legyen, nyitottnak kell lennie, és emellett frissnek kell lenni ahhoz, hogy jó döntés szülessen. Ez főleg akkor nehéz, ha sok pályázati munka van, akkor komoly kihívást jelent, hogy minden tervhez ugyanolyan frissen álljon hozzá a zsűri. Ami biztos, mindenképpen kell, hogy legyen egy olyan eleme a munkának, ami megragadja a figyelmet.
– Milyen előnyökkel jár egy építészmérnök számára, ha elismerést kap, ha díjazzák egy munkáját?
– Nehéz erre egyértelmű választ adni. Arra azonban emlékszem, hogy amikor először kaptam egy komolyabb díjat, akkor szakmailag válságos időszakban voltam, és az elismerés helyre tett. Egy díj egyértelműen növelni tudja az önbizalmat. Ennek ellenére akkor is elmondtam, és most is megerősítem, hogy nem a díjazásért tervezek. Sőt, engem meg kell győzni, hogy elinduljak egy pályázaton. Ez már csak azért is így van, mert hitelesebb lenne, ha egy szakma választaná ki az elismerésre érdemes terveket, mert így a zsűri csak azok közül tud díjazni, akik jelentkeztek a pályázatra. Persze tudom, ez az elképzelés lehetetlen, mert a szakma szeme nem lát el mindenhová, hogy kiszúrja a díjazásra méltó terveket. Marad így a hagyományos felállás, és mi építészek jelentkezünk egy pályázatra. Így nem feltétlenül a legjobb terv kap díjat, hanem – jó esetben – a pályázatra benyújtott legjobb terv.
The post Egy elismerő mosoly többet ér egy ünnepi beszédnél appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »
