Két rendőr, négy-öt újságíró és nagyjából két tucat résztvevő jelenlétében zajlott a Boris Kollár házelnök soviniszta kirohanása miatt szervezett tüntetés a pozsonyi parlament előtt. A demonstrációnak eredménye ugyan nincs, de néhány tanulság levonására azért alkalmas lehet.
Manapság egyre könnyebb a jegyzetírók dolga, a közösségi oldalak kommentelői nagyjából meghatározzák a térfeleket egy-egy közéleti kérdésben, már csak néhány egyrészt-másrészt gondolatot kell felrakni a kész vázra. A tegnapi tüntetés körüli vita tipikusan ilyen téma. Habár a klasszikus jegyzetműfaj egyik alapvetése a sarkos, egyértelmű álláspont, most képtelenek vagyunk letenni a garast, tudván tudva, hogy a Jóisten a langyosat bizony általában kiköpi.
A hirtelen meghirdetett demonstráció egyfelől biztosan rosszkor és talán rosszul szervezett is volt, másfelől viszont elismerés illeti azokat a civileket, akik „legalább csináltak valamit”. Mindkét álláspont védhető, tiszta lelkiismerettel nem tudnánk elköteleződni sem itt, sem ott.
Az bizton állítható, a tüntetés időzítése nem is lehetett volna rosszabb. A húsvét utáni első munkanapon, amikor az iskolai szünet miatt vagy szabadságolnak még a szülők, vagy éppen most érik utol magukat a munkahelyen, a képtelenség nagyobb tömeget megmozgatni. Ezt egyébként a tüntetés szervezői is elismerték. A portálunknak korábban nyilatkozó Németh Titusz, civil aktivista maga is úgy fogalmazott, tudja, hogy szerencsétlen az időpont, de a kiszemelt, hétvégi napra nem kaptak területfoglalási engedélyt, később pedig már okafogyott lenne egy Kollár ostobaságaira reagáló tüntetés. Ebbe sem tudunk belekötni, legfeljebb együttérző szomorúsággal tesszük hozzá,
a demonstráció sajnos így is okafogyottá vált.
A helyszínválasztást nem érheti panasz, a pozsonyi parlament előtti tér abszolút adekvát helyszín, bár kockázatos. Elkeserítő volt látni (képriport itt), hogy az a két tucat magyar mennyire elveszik a téren. A zord, esős időjárás ellenére is turistából sokkal több volt a környéken, mint tüntetőből. Az igazán érdekes kérdés, hogy ennek mi lehet az oka.
Már a múlt héten sokan figyelmeztettek, megfelelő háttér nélkül képtelenség lesz elég résztvevőt összegrundolni. A felvidéki magyar sajtó ugyan hozzátette a magáét (csak a ma7.sk-n mintegy húszezren olvasták el a tüntetésről hírt adó anyagot), ez nem volt elég. Hogy a Szövetség vagy a felvidéki magyar közélet egyéb szereplői miért nem vették ki a részüket a szervezésből, legfeljebb csak sejteni véljük. A demonstráción elcsípett félmondatokat vagy a szervezőkkel folytatott magánbeszélgetéseket nem lenne elegáns idézni. Az biztos, szerdán bejelenteni, hogy a következő kedden tüntetésre kerül sor, miközben húsvét hétvégéje jön, finomam fogalmazva is merész, bár kellő háttérrel talán kezelhető húzás. Csakhogy a Szövetség, tapasztaltuk ezerszer, nem fürge csónak, legfeljebb lassan mozduló konténerhajó. Valószínűleg legjobb szándékuk ellenére sem tudtak volna bekapcsolódni egy már eleve bejelentett tüntetés megszervezésébe, úgy, hogy arra mindössze egyetlen(!) munkanapjuk van.
Megint bizonyítást nyert, a magyar civil társadalom ilyen esetekben bizony csak a politikai képviselettel együttműködve tud eredményeket elérni.
Tetszik vagy sem, a Szövetség vagy legalább néhány komolyabb háttérintézmény támogatása nélkül képtelenség komolyabb akciókat szervezni. Ez a támogatás most sajnos hiányzott. Azt, hogy Gyimesi György küldött egy levelet, amelyet az egyik szervező aztán felolvasott, kár lenne annak minősíteni. A Kollárral egy koalícióban kormányzó OĽaNO parlamenti képviselője legfeljebb kihasznált egy politikai lehetőséget.
A civil közeg, teszik, vagy sem, rá van utalva az intézményi háttérre, de ugyanez igaz fordítva is!
A tenni akaró civilek lelkesedését nem szabad mindenféle pártkötelezettségekre hivatkozva lehűteni. A politikai képviselet nincs meg választói nélkül, és a választópolgár sem megy sokra formális, hatékony intézményi háttér hiányában. A tegnapi tüntetésnek ez az egyik legfontosabb tanulsága.
Teljesen mindegy, hogy ezt a hátteret Szövetségnek hívják és egy politikai párt formáját igyekszik felvenni, vagy sem, hátországra szükség van! Ezt a szerepet most egyetlen szervezet sem töltötte be, ezért (is) voltak, voltunk legfeljebb két tucatnyian tegnap.
A másik kérdés, a tüntetésre szükség volt-e egyáltalán. Joggal merül fel sokakban a kérdés, húsz embernek minek tüntetést szervezni. Egy ehhez kísértetiesen hasonló érv felbukkant már a himnusztörvénnyel szemben meghirdetett tiltakozás kapcsán is, de az, bár szervezői (részben) ugyanazok voltak, a mostanihoz képest egy valódi tömegdemonstráció volt. A három évvel ezelőtti kritikákkal nem értünk egyet, mert bár a részvétel messze elmaradt a ’90-es évek nagy tömegtüntetéseitől, arra azért elég volt, hogy zászlóerdő borítsa el a parlament előtti terecskét.
Most nem, hogy erdő, jóformán zászló sem volt.
A tiltakozás formája és mértéke pedig igenis számít! Hogy várhatjuk el a Kollár féle szalonsovinisztáktól, hogy komolyan vegyék a felvidéki magyar közösséget, ha mi sem vesszük magunkat komolyan. A szomszédban éppen egy kisebbségi jogcsorbítással indokolt háború dúl, a szokottnál is sokkal veszélyesebb, ha egy szlovák közjogi méltóság arról delirál, hogy Magyarország majd „felparcellázza” Szlovákiát. Magától értetődő, hogy nem szabad hallgatnunk. Ezzel a tüntetés szervezői is tisztában voltak, nagyon helyesen. Talán azt kellett volna még belátniuk, hogy a tartalom mellett a forma, a körítés is számít.
Jószándékukat egy percig sem vitatnám, példás a tenni akarás, végletekig fásult közösségünknek pontosan erre van szüksége.
Csak az a baj, a jószándék önmagában nem elég, legfeljebb a pokolba vezető út kikövezésére…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
