Június 20-án, a menekültek világnapján a Sant’Egidio közösség szervezésében a budapesti Kaníziusz Szent Péter-templomban megemlékeztek azokról, akik a béke és egy jobb élet reményében Európa felé vezető útjuk során vesztették életüket. Az imádságot Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.
A Sant’Egidio közösségben a világ számos országában minden évben megemlékeznek azokról, akik háború, erőszak, elnyomás, éhezés elől menekülnek, és a béke, az élhető élet felé vezető nehéz útjuk során az életüket vesztik, akik – ahogyan az imádság címében áll – a remény útján haltak meg. Sokan részt veszünk minden évben ezen az imádságon, és mindig megrendítő erővel hat, milyen sokan vannak még mindig az áldozatok: Afrika, Ázsia, Latin-Amerika számos régiójának kálváriája nem ér véget, minden évben tragikus számadatokat hallunk.
Az idei imádságon részt vett Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának közép-európai regionális képviselője és hivatali elődje, Montserrat Feixas Vihé is, aki immár nemcsak hivatali minőségében, hanem barátként is hűséges részvevője ezeknek az alkalmaknak.
Idén arra a 4071 menekültre (és az ismeretlen áldozatokra, akiknek története Isten szívében fel van írva) emlékeztünk, akik 2020 júniusától napjainkig életüket vesztették a Földközi-tengeren és a szárazföldi útvonalak mentén, miközben Európába próbáltak eljutni. Akiknek az élete értékes Isten szemében, aki nem feledkezik meg senkiről.
Szőke Péter, a Sant’Egidio közösség budapesti felelőse köszöntötte a jelenlévőket, köztük a közösség menekült barátait. A vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódva elmondta, hogy „a viharos tenger, a hajótörés veszélye a menekültek számára nem puszta metafora. Azoknak, akikről a megemlékezés szól, talán az utolsó szava kiáltás volt emberhez vagy Istenhez: »Ments meg!«, »Mentsetek meg!« Ma este ehhez a kiáltáshoz akarunk csatlakozni.
Mohos Gábor püspök homíliájában Máté evangéliumának 25. fejezetéről elmélkedett, amelyben Jézus azonosítja magát a szegényekkel, a szenvedőkkel. „…Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.” A szónok felhívta a figyelmet arra, hogy ezeket a magatartásformákat az evangélium összekapcsolja a világvégi eseményekkel, nagy távlatba helyezi. Kitágítja az életünket: amit ma élünk, az nem csak egy eltűnő pillanat. Jézus azonosítja magát minden emberrel, aki tett valamit a legkisebbekkel, azt vele tette – mondja. Erre a távlatra hív minket is. Nem pusztán jó cselekedetekre, hanem az Istennel és az egymással való közösségre.
Máté evangéliumában a befogadásra használt görög szó azt is jelenti, összegyűjteni – jegyezte meg a püspök. – Mély értelmű szó, azt jelenti: közösséggé válni, mindannyian együtt. Hiszen Jézus az egész világra küldte el tanítványait. Az idegen befogadása nem gazdasági szükségszerűség, nem is csupán a kultúrák találkozása miatt fontos. A Krisztusban befogadó közösség, ha az identitása igazán Krisztusban van, nagy biztonságot ad és az örök élet távlatát nyújtja. Az idegen befogadásával értelme, mélysége lesz annak, amit teszünk – hangsúlyozta.
Figyelmeztetett arra is, hogy a távol szenvedőkért, a meghaltakért mondott imádságunk akkor hiteles, ha a mellettünk lévő felebarátot is nyitott szívvel tudjuk befogadni. Ferenc pápa a befogadás kultúrájáról beszél, a mindenki felé nyitott életről, ami átformálja a szívünket.
Mohos Gábor végül azért fohászkodott, hogy tudjunk nyitottak lenni a messziről jött testvérek felé, megélni a krisztusi szeretet hivatását. Tudjunk túllépni az ideológiákon, mert mi nem ideológiákat követünk, hanem egy személyt, Jézus Krisztust.
A homíliát követően neveket, történeteket olvastak fel, emlékezve arra a 4071 menekültre, akik 2020 júniusától máig életüket vesztették a Földközi-tenger hullámai közt vagy szárazföldi utakon, miközben egy jobb jövőt keresve szerettek volna eljutni Európába: a két szíriai fiúra, akiknek élettelen testét 2020. november 3-án találták meg a Drina folyóban, Szerbia és Bosznia határánál; Raniára, Michelre, Waleedra, a kicsi Karimra és még 80 szíriai, afgán, palesztin, kongói és más nemzetiségű migránsra, akik tavaly vesztették életüket a balkáni útvonalon; arra a 900 fekete-afrikai menekültre, akik az Atlanti-óceánba vesztek, miközben Spanyolországba szerettek volna eljutni; a 15 hónapos iraki kurd Artinra, aki 2020 októberében egész családjával együtt a tengerbe veszett, miközben csónakkal keltek át a La Manche-csatornán; a fiatal algériaiakra, Bel Kalidra, Zakariára, Malekre és arra a több mint 300 emberre, akik Algéria és Spanyolország partjai között vesztették életüket a tengerben az utóbbi egy évben… és még számos menekültre, menekültek csoportjaira és mindarra az 59 ezer emberre, akik 1990-től napjainkig meghaltak vagy eltűntek, miközben Európába szerettek volna eljutni. Közülük legalább 16 ezren az elmúlt öt évben vesztették életüket. A többi földrészen meghaltakkal együtt megemlékeztek mindenkiről, akinek neve és története ismeretlen marad az emberek előtt, de fel van írva Isten szívében.
Szerző: Thullner Zsuzsanna
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
