A dánosi rablógyilkosság évfordulójára, avagy az első magyar ujjlenyomat
A tévénézőkre oly kedvesen, mézédesen mosolygó Rózsa Gyurira talán még a legelvetemültebb zsidógyülőlők sem tudnak igazából haragudni. Mindannyiunk Rózsagyurija a sokszor lényegtelen, de annál érdekesebb lexikoni kérdéseivel, történeteivel egy közkedvelt, érdekes egyéniségként pozicionálta önmagát. Akár a magyar pártállami televíziózás kab(b)alája is lehetett volna.
Oly jellegzetes figurája lett a Kádár-kori Magyar Televíziónak, mint a cseheknek a szlávosan semmilyen el-elsörözgető Svejk vagy a kommunista városépítést értetlenül néző, a szláv élettérből a cseh erdőségekből áttelepített Kisvakond.
Rózsa György, ha nem a tévézés születésekor lett volna fiatalember, akkor egy igazi cirkuszi konferancié lehetett volna, de Zrínyi Miklós jelmondatával élve az élethez nem kell több, mint „Jószerencse és semmi más!” (Sors bona nihil aliud!)
Kedves emberünk a cirkuszi tévés műsorvezető, akinek az élete volt a meghökkentő történetek, titkok, tények szajkózása, mára az öregurasan unalmas, ezredjére ismételt Magyar Elsők sorozatában bukkan föl néha.
Egyik műsora kezdésére véletlenül odakapcsolva kivételesen nem aludtam el!
Ebben a műsorában is a rasszizmus leghalványabb jelét is kerülve az első magyar ujjlenyomat történetét mutatta be.
Műsorában Rózsa György olyan profizmussal kerülte a rasszizmust, hogy ezzel a műsorával a leg-leg-legekbe és a Rekordok könyvébe is bekerülhetett volna abban a tekintetben, hogy miképp lehet egy egész országot hajdan felkavaró véres rablógyilkosságot, amikor még a tyúklopás is újsághír volt, a lehető legkevesebb indulattal, a lehető legnagyobb higgadtsággal bemutatni, miután a témájában elvileg felkavaró műsort még a lehető legérzékenyebbek is úgy tudhatták végignézni, hogy vérnyomásuk nem emelkedett és szívverésük kicsit sem lett szaporább.
Rózsa György profi szemfényvesztő! Tipikus példája annak, hogy miképp lehet egy brutális hírt higgadtan kezelni, degradálni vagy egy miniatűr hírt fölháborodással világhírré csinálni.
A Magyar Elsők e műsora magáról az ujjlenyomat bűnügyi bizonyítékként való felhasználásáról szólt, de akármennyire is gyógyítja az idő a véres gyilkosságok sebeit, érdemes a téma véres valóságán is egy kicsit elgondolkodni.
Az első magyar ujjlenyomat!
Gondoltam, hogy biztos valami sohasem hallott, a Rózsagyuri által betyárnak kikiáltott malaclopó vásári tolvajról lesz szó, mert már végképp nem tudja Gyuri bácsink, hogy mivel is mondhasson még oly sok év után is egy hatalmasan nagyot.
Aztán jött a megdöbbenés! Egy rég elfeledett brutális, Kékfénybe illő, de ott is kemény rablógyilkosság története bontakozott ki.
Tehát nem egy hétköznapi szegény csavargóról szólott a történet, akivel kegyetlenül elbánt a „kora-fasiszta”,nemzetiség-gyűlölő magyar csendőrség a Boldog békeidők éveinek végén a kacagányos ezredévi ünnepségek idején, amikor nem mellesleg a budapesti Hősök terét telerakták Habsburg királyok szobraival, amit majd csak a Rákosi-korszakban távolítanak el.
De hát minden rosszban van valami jó. Ha nem lett volna Rákosi-korszak, akkor még ma is Habsburg királyhősök tekintenének le ránk Thököly, Rákóczi és Kossuth helyett, amit a mai műemlékvédelem miatt senki nem merne kicserélni.
Ha nem lenne Rózsa Gyuri, akkor még azt is hihetnénk, hogy cigánybűnözés csak a rendszerváltás után a munkahelyeikről elsőként kirúgott és „csakis” az utóbbi 25 évben elszegényedett romaság jelenkori megélhetési kényszerének a terméke. Hát, nem!
A vér nem válik vízzé! Kutyából nem lesz szalonna! A cigányság bandában él, bandában dolgozik és, ha „nincs mit tenni”, akkor bandában bűnözik.
1907. július 19-én egy kóborcigány banda kirabolta a dánosi csárdát. A magyar tulajdonost családostul kiirtották valamint megöltek egy fiatal kocsist, aki véletlenül szemtanúja lett a bűnesetnek. A csárdás 17 éves leányát először megerőszakolták, majd kegyetlenül megkínozták és megölték, mert a cigány hitben a szűzen meghalt leány átkot szórhat a gyilkosaira, ezért kellett megcsonkítani és meggyilkolni… Végül felgyújtották a csárdát.
Magyarországon és Európában is elsőként alkalmaztak bizonyításra ujjlenyomatot (daktiloszkkópos vizsgálatot). A vércigányok végig tagadtak, de miután a csendőrök eléjük tárták az új ujjlenyomat bizonyítékokat pillanatnyi zavarukban ledöbbentek és megtörtek, majd mindent bevallottak. A főkolompos Kolompár Balog Tuta híre bejárta az országot, számos más bűncselekményük is napvilágra került. A 8 vádlott közül az egyikük gyengeelméjű volt. Életfogytiglant kaptak.
Köszönöm Rózsa Gyuri bácsinak a történészeket is megszégyenítő tényfeltáró műsorának az elkészítését!
Mi magyarok meg emlékezzünk, mert bár magyar véreink közt is akadnak olykor gyilkosok, leginkább családirtó féltékeny férjek, de ha idegen öli véreinket, akkor az sokkal jobban fáj, még akkor is, ha a jog sem elviekben, sem gyakorlatban nem tesz különbséget a népek és az elkövetők származása között.
Aztán akad még egy kis érdekesség kizárólag „kőkemény fasisztáknak”.
Amikor még le lehetett írni az igazságot. Endrődy Géza A bűnügyi nyomozás kézikönyve (1897)
A cigány – Endrődy véleménye szerint – lusta, bosszúálló és hihetetlenül gyáva (Endrődy, 1897: 175). Ez a vélekedés megegyezik a hétköznapi tudatban élő negatív sztereotípiákkal. A közvélekedés szerint a cigányok büdösek, szaguk „hasonlít a zsír szagának az egér ürülék szagával való vegyületéhez”.
Csak egy konklúzió maradt! A világ nem változik, a tölgyfalevél minden tavasszal ugyanolyan alakot ölt, mert a gének nem változnak, legfeljebb csak keverednek, majd együtt öröklődnek tovább.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
