1867. május 29-én fogadta el a magyar országgyűlés a „közösügyi törvényt”, amivel létrejött az Osztrák–Magyar Monarchia. A kiegyezéstől az első világháború végéig tartó dualizmus időszaka robbanásszerű fejlődést hozott, s ma már csak boldog békeidőkként emlegetik.
Az 1848–1849-es szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás és a nyílt abszolutizmus időszaka követte. Az Alexander Bach belügyminiszterről elnevezett, 1859-ig tartó korszak ideológiai alapja a „jogeljátszás” elmélete volt. Ezen elgondolás szerint Magyarország a nyílt lázadás és a forradalom miatt elvesztette alkotmányos jogait.
A cél Magyarország beolvasztása lett a központosított birodalomba: a németet tették hivatalos nyelvvé, illetve az osztrák polgári és büntetőkönyv lépett hatályba. Továbbá a magyar tisztviselők mellé Ausztriából „Bach-huszároknak” csúfolt hivatalnokok érkeztek.
Magyarországról leválasztották Erdélyt, Horvátországot, a Határőrvidéket, a Szerb Vajdaságot és a Temesi Bánságot, a megmaradt területeket a vármegyerendszer helyett öt kerületre osztották.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
