Az üldözött keresztények iránt tanúsított szolidaritás nem lehet ideológiai viták tárgya.
El kell magyaráznunk, hogy a keresztények védelmében Európának különleges felelőssége van. Annak az Európának, amely sajnos egyre kevésbé nevezhető kereszténynek.
A kétnapos konzultáció elején fontosnak tartom annak tisztázását, mi az a jelentős és súlyos feladat, amely sürgető erővel hívta össze ezt a találkozót. Ehhez elég Ferenc pápa 2015. szeptember elején mondott beszédéből idéznem egy gondolatot. Sajnos napjainkban is érvényes: „Ma tovább folyik a keresztények üldözése, miközben sok nagyhatalom cinkos módon hallgat.”
A mostani konzultáció résztvevői között sokan vannak, akikkel már jó ideje együtt dolgozunk annak érdekében, hogy a keresztények és más vallási kisebbségek minden politikai és katonai elnyomástól mentesen, szabadon gyakorolhassák hitüket. Mindannyian jól ismerjük, mennyit szenvednek a keresztények számos helyen. Olykor életüket áldozzák. Ugyanakkor fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Ferenc pápa által említett hallgatás még ma sem szűnt meg. Európa sok állama – ideértve az Európai Uniót is – mintha még ma is érzéketlen lenne a keresztényüldözéssel szemben.
Az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójában következetesen politizálunk. Kezdeményező szerepet vállaltunk tizennégy parlamenti határozat elfogadásában. Ezek a keresztényüldözés és a terjedő – elsősorban iszlám – vallási radikalizmus elítélésére vonatkoztak. Szinte valamennyi válságövezetet érintették: Szíriát, Irakot, Egyiptomot, Nigériát, Dél-Szudánt, Kelet-Kongót, Kenyát és Pakisztánt. Felszólalásainkban rendre sürgettük a nemzetközi fejlesztési együttműködést. Ugyanilyen fontosnak tartjuk partneri viszony kialakítását az egyházi humanitárius szervezetekkel.
Az Európai Parlament kiemelkedő jelentőségű politikai határozatot hozott 2016 februárjában. A körünkben lévő Lars Adaktusson képviselőtársam kezdeményezte, hogy parlamenti határozatban ismerjük el a Közel-Keleten folyó népirtást. Képviselőtársaimmal együtt mondtuk ki: az ISIS népirtást követ el a keresztények, a jazidiak, valamint más vallási és etnikai kisebbségek ellen. Ez a határozat összhangban van az 1948-as ENSZ-egyezménnyel. Három esetben írásban fordultunk az Európai Bizottság külügyi főképviselőjéhez, amikor Pakisztánban, Bangladesben és Nigériában súlyosan megsértették a vallásszabadságot.
Több alkalommal képviselőtársaimmal mi mutattuk be az üldözött egyházak főpásztorait az Európai Unió vezetőinek. Már a jelenlegi közel-keleti konfliktusok előtt szoros személyes és szakmai kapcsolatban álltunk velük. Már ekkor együttműködtünk többek között Rai maronita pátriárkával Libanonból, Sako pátriárkával Irakból, továbbá Nona érsekkel Moszulból és Warda érsekkel Erbílből, továbbá keresztény segélyszervezetek vezetőivel.
A budapesti konzultáció legfőbb feladatának látom, hogy mindenki a saját területén határozza meg küldetését. Kivel és miben tud a gyakorlatban együttműködni. Ehhez kíván most és a jövőben hozzájárulni Magyarország. A kormány által életre hívott helyettes államtitkárság az üldözött keresztények megsegítésére rövid idő alatt kézzelfogható segítséget nyújtott. Amikor most itt ülünk és a keresztényüldözésről beszélünk, ezenközben is emberek halnak meg vagy kerülnek végveszélybe a Közel-Keleten és másutt.
Mit tehetünk a hatékony cselekvés érdekében? Az Európai Parlament képviselőjeként legfontosabbnak tartom az üldözöttek meghallgatását. A helyszínen szerzett tapasztalataimmal igyekszem az Európai Parlament figyelmét ráirányítani a drámai helyzetre. Ugyanakkor láttam, milyen nehéz elfogadtatni ezt a témát ebben a testületben. Akkor mutatkozott áttörés, amikor a Közel-Keleten az Iszlám Állam megkezdte a történelmi-művészeti emlékek rombolását. Európában ekkor kezdett tudatosulni, hogy a keresztényüldözésnek milyen kulturális következményei vannak.
El kell magyaráznunk, hogy a keresztények védelmében Európának különleges felelőssége van. Annak az Európának, amely sajnos egyre kevésbé nevezhető kereszténynek. Az Európai Parlamentben időről időre elhangzanak bizonyos egyetértő mondatok, de üres szólamok maradnak. Miközben Ferenc pápa a keresztényekkel szemben elkövetett brutalitások és gyilkosságok miatt felszólította a nemzetközi közösséget: „ne szemlélje szótlanul és tétlenül ezt az elfogadhatatlan bűncselekményt”, amely veszélybe sodorja a legalapvetőbb emberi jogokat.
„A nemzetközi közösség ne fordítsa másfelé a tekintetét!”
Az európai politikusok egyes csoportjai még ma sem látják be, hogy a vallási kisebbségek és az üldözött keresztények iránt tanúsított európai szolidaritás nem lehet ideológiai viták tárgya. Támogatásuk alapvető emberi jogi kérdés. Nekünk, európaiaknak egységet kell mutatnunk. A veszélyben lévők érezzék és tudják, küzdelmeikben nem maradnak egyedül. Az európai diplomáciának tájékozódnia kell arról, milyen körülmények között élnek a keresztény és más vallási kisebbségek az egyes országokban.
A keresztényeket és más vallási kisebbségeket megkülönböztető és üldöző politika felett Európa nem hunyhat szemet. Bár ennek érvényesítésétől még messze vagyunk, de a változás azért érezhető. Ma már senki nem kérdezi meg tőlem az Európai Parlament folyosóján: miért foglalkozom továbbra is a keresztényekkel? Hiszen az üldözéseket elítélő határozatokat olyanok is megszavazzák, akik néhány éve még nevettek a téma fölvetésén is. Az üldözöttek sorsa iránti elkötelezettség érvényes itt jelen lévő képviselőtársaimra is. Marijana Petir képviselő asszony Horvátországból, valamint Lars Adaktusson képviselő úr Svédországból azt a felfogást vallja, hogy csak együttesen érhetünk el áttörést. Így jutunk el a hallgatástól a hatékony közös cselekvésig.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és Magyar Katolikus Püspöki Konferencia néhány évvel ezelőtti nyilatkozatában sürgette: „Európa és Amerika kormányai, hatóságai, államközi szervezetei tegyenek meg minden tőlük telhetőt ennek az elfogadhatatlan helyzetnek – a keresztényüldözésnek – mielőbbi megszüntetése, mindenekelőtt a 21. században hihetetlennek tűnő brutalitás megfékezése érdekében. Egy olyan világban, amely mindezt eltűri, az emberi élet és társadalom alapjai rendülnek meg.”
Ami a magyar politikát illeti, emlékezhetünk Orbán Viktor nyilatkozatára 2016. augusztus végén. Rómában közel-keleti keresztény vezetőkkel találkozott. A miniszterelnök kijelentette előttük: „Magyarország fellép a keresztényüldözések ellen, és mindenben kész támogatni a létükben veszélyeztetett közösségeket.” A szavakat heteken belül tett követte. Magyarországon kormányzati intézmény jött létre a szükséget szenvedő keresztények támogatására.
Ami a segítségnyújtás konkrét lehetőségeit és módjait illeti, valódi támogatást helyben, a veszélyeztetett régióban nyújthatunk a szükséget szenvedőknek. A magyar kormány ezen álláspontját hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor találkozott Ignatius Joseph III. Younannal, a szír katolikus egyház vezetőjével. Kijelentette: „A segítséget kell odavinni, és nem a bajt idehozni.”
Tudom, ezzel egyetértenek az itt jelen lévő üldözött egyházak vezetői is. Soha nem mondták: menekítsük nehéz helyzetben lévő híveiket Európába, és telepítsük le őket az itteni országokban. Minden esetben ennek ellenkezőjét fogalmazták meg. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az üldözöttek szülőföldjükön maradhassanak. Lehetőségeink szerint ott segítsük őket. Ezzel szembesültem Irakban, Szíriában, Egyiptomban és Libanonban. A közel-keleti keresztényeket nem használhatják fel egyes európai politikai erők arra, hogy velük pótolják a hiányzó munkaerőt kontinensünkön.
Elsődleges az üldözöttek alapvető életfeltételeinek biztosítása. Ez az élelmezést és a lakhatást jelenti. De ugyanilyen fontos munkahelyek teremtése és a gyerekek iskoláztatása. Az Iszlám Állam uralma alól felszabadult területeken helyre kell állítani a lakóépületeket, működésbe kell hozni a lerombolt infrastruktúrát. Mindez az eddigieknél nagyobb európai hozzájárulást igényel. A bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, az üldöztetés miatt a Közel-Kelet nagy részén a kétezer éves keresztény kultúra végveszélyben van.
Ez – minden túlzás nélkül – az egyetemes emberi civilizációt alapjaiban rengetheti meg. Az ott élő üldözött keresztények számára „az egész év nagyböjt, mindennap nagypéntek” – fogalmazott a mostani konzultáción is részt vevő Marc Fromager, a Szükséget Szenvedő Egyház nemzetközi segélyszervezet francia igazgatója.
Új módszerekkel, a korábbiakhoz képest nagyobb mértékben szükséges segíteni. Fel kell rázni a szunnyadó lelkiismeretet: ébresztő, Európa!
(A keresztényüldözésről rendezett nemzetközi konferencián, október 12-én elhangzott beszéd szerkesztett változata.)
Hölvényi György
A szerző néppárti európai parlamenti képviselő
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
