Két napja, hogy nincs többé köztünk, de máris nagyon sokan felidézték közös emlékeiket Duray Miklóssal – s ami talán közös volt mindegyikben: az a vele folytatott beszélgetések élménye, az, hogy ezek a személyesen vagy épp a távolból együtt töltött percek, órák milyen benyomásokat, akár gondolati távlatokat nyitottak számukra-számunkra.
El kell mondanom, ha csak nem a puszta szervezeti tennivalók, tények megbeszéléséről volt szó, nem lehetett tudni, hogy honnan indul és hová vezet egy-egy ilyen eszmecsere. Geológus volt, nemcsak értette, nagyon szerette is ezt a tudományágat. Sokszor hallottam tőle, hogy a struktúrákban, rendszerekben, hálózatokban való gondolkodást innen hozta a politikába, a közéletbe és a közösségbe.
Utolsó beszélgetéseinket így utólag, alig néhány nap elteltével felidézve egy Saint-Exupéry-regénybeli párbeszédhez érzem hasonlónak:
– Andrea, lenne bazaltréteg a kőzetrétegek között?
– Nem Miklós, nem lennék.
– Miért gondolja így?
– Kundera szerint, minél erősebb a fény, annál sötétebb az árnyék. Érzékeny vagyok. Sokszor nehezebb így, de nagyon szeretek érezni, érteni.
– Ha választhatna, hogy másmilyen legyen és a semmi között, mit választana?
– A semmit. Nem szeretnék kevésbé érteni és érezni.
– Miklós, mit tehetek Önért?
– Biztosítsa számomra a jövőt.
…
Tudtuk ekkor mindketten, hogy a test gyenge háza a szellemnek és a jövő ebben a földi létben nem a fizikai életet jelenti. Egy életmű gondozását jelenti, annak megőrzését, továbbadását, életben tartását.
Kedves olvasó, nem maradtunk kétségek között. Miklós most is két-három lépéssel előttünk járva felvázolta a feladat elvégzésének módját. Megvalósításához szükséges a példájának a követése, a közösség érdekében történő határozott, következetes felelősségvállalás és a meggyőződésből fakadó kiállás. Volt szerencsém ezt tőle személyesen megtanulni az elmúlt közel öt év alatt, amit közvetlen munkakapcsolatban töltöttem vele. Tudom, hogy nem lesz könnyű, s talán ezért is peregnek a könnyek, szorul el a torok és remeg a szív, mert annyira szeretném, ha velünk maradhatott volna még….
Hideghéthy Andrea/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
