Dunaújvárosban is átadták a Katolikus Karitász tanszeradományait

Dunaújvárosban is átadták a Katolikus Karitász tanszeradományait

A Katolikus Karitász közreműködésével anyagilag nehéz helyzetben lévő családok kaptak utalványt és tanszereket Dunaújvárosban és Győrben. Az adományokat, miként Győrben, a Székesfehérvári Egyházmegyében is augusztus 28-án adták át, a „Legyen az öröm az iskolakezdés!” országos kampány keretében. A szeptember 15-ig tartó segélynyújtási akció sok ezer gyereknek jelent segítséget tanévkezdéskor.

A dunaújvárosi karitászcsoport örömmel csatlakozott a „Legyen az öröm az iskolakezdés!” akcióhoz. Dunaújvárosban és környékén harminc család kapott vásárlási utalványt, ugyanígy néhány kárpátaljai család.

Az augusztus 28-án tartott dunaújvárosi tanszerátadáson Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke; Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász igazgatóhelyettese, valamint Sinkovicsné Máté Hortenzia, a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója is jelen volt.

Spányi Antal püspök az öröm fontosságát hangsúlyozta. „Szívből kívánom, hogy ez az iskolaév hozzon sok örömet a gyerekeknek” – mondta a főpásztor –, hogy így a családoknak, szülőknek is könnyebbek legyenek azok a terhek, amelyekkel szembe kell nézniük. Mert az a teher, amit örömmel viselünk, mindig könnyebb lesz.

Hírdetés

*

A Győri Egyházmegyei Karitász központjában is augusztus 28-án tartott tanszerátadáson Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Lőrincz Attila győri karitászigazgató is jelen volt.

Écsy Gábor országos karitászigazgató a segélynyújtási akció kapcsán elmondta: a Karitász munkatársainak és önkénteseinek munkája nem ér véget a kampánnyal. Kiemelte:

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »