Drágább lett a hulladékelhordás Párkányban

Drágább lett a hulladékelhordás Párkányban

A városháza tisztában van azzal, hogy jócskán megdrágult a hulladékelhordási díj, viszont a hulladékgazdálkodás várost terhelő költségei is nagyon megugrottak.

A város január 11-én kötött szerződést annak a közbeszerzésnek a nyertesével, amely a párkányi hulladék tárolására és hatástalanítására vonatkozik. A szerződés egy évre szól és ennek értelmében a város hulladékát már most is az izsai telepre hordják, ugyanis ez a cég nyerte a közbeszerzést. Párkány azt kötötte ki, hogy a szolgáltató rendelkezzen a szükséges környezetvédelmi engedélyekkel, képes legyen a város éves huladékmenyiségét fogadni és tárolni – ez 3360 tonnát jelent -, továbbá legyen kedvező az ár. Eugen Szabó polgármester lapunkat arról tájékoztatta, hogy a tenderre három ajánlat érkezett, ezekből mindent figyelembe véve a Reco Recycling kft- é a legkedvezőbb, a többi ajánlat 4 és 26 százalékos többletköltséget jelentett volna. A nyilvánosan elérhető szerződés szerint Párkány az izsai telepnek a kevert lakossági hulladékért 37 euró 20 centet fizet tonnánként, a többi hulladékfajta esetében az ár tonnánként 26 euró 40 centtől 46 euró 80 centig terjed. Már ebből is látszik, hogy a tavalyihoz képest drágultak a hulladékgazdálkodás költségei, ezért is kényszerült Párkány emelni a lakossági hulladékelhordási díjat, 10 euróval. Ugyanakkor ez még mindig nem fedezi a kiadásokat, a város még így is komoly összeget fizet hozzá a szolgáltatás biztosításához. Az árakat ugyanis befolyásolja a hulladéklerakat távolsága, az üzemanyagok ára, a minimálbér mértéke is. Plusz a törvény által megszabott illeték nagysága a hulladék osztályozottsági mértékétől is függ, azaz, fontos, hogy a lakosság maga is szeparáljon, minél többet. Párkányban eddig az osztályozott hulladék aránya több mint 30 százalék volt. Ha maradunk a 30-40%-os tartományban akkor ez az illeték tonnánként 22 euró lesz a 2021-es évben. Ez a tétel 2020-ban tonnánként  13 euró volt“ – konstatálta a polgármester.

Túl drága az elhordás?

Hírdetés

Volt, aki a közösségi hálón kritizálta a várost, mondván, drága lett az elhordási díj, nem kéne messzire hordani a szemetet, ha a nánai lerakó és a bajtai telep is itt van a szomszédban. „Megerősítem, hogy a hulladék semlegesítésének költsége nagyon megugrott. A drágulás egyik, oka hogy az eddig megtett 15 kilométer helyett most közel nyolcvanat kell, hogy megtegyenek a kukásautók. A legnagyobb költségemelkedést viszont az teszi ki, hogy megemelkedett a lerakó által megszabott egységár is – még akkor is, ha a legalacsonyabb árakat megadó lerakóval szerződtünk. Mindannyian látjuk, hogy a Nánán működő lerakó árai kb. a fele voltak a most leszerződött áraknak. Teljesen megalapozott vélemény szerint a legjobb lett volna, ha továbbra is ezeken az árakon maradhattunk volna. Sajnos, az említett lerakat nem tett ajánlatot a közbeszerzés keretén belül. Hogy ezt miért nem tette meg, nem tudjuk. Nekünk viszont lépnünk kellett. A törvény előírja, hogy közbeszerzésen kell kiválasztani a nyertest. Senki sem oldja meg helyettünk a hulladék semlegesítését, ezt törvényből adódólag nekünk kell biztosítani. Látnunk kell, hogy nem kis felelősséggel jár mindez. Mi van, ha a lerakó egyik napról a másikra bezár (ez fennállt Nána esetében), vagy nem kap további engedélyt? Ebben az esetben teljesen ki lettünk volna szolgáltatva más lerakatoknak és az árak valószínűleg jóval magasabbak lennének a most lekötött árakhoz képest“ – részletezte lapunknak Eugen Szabó. Arra a felvetésre, hogy Bajtára is hordhatnák a párkányi hulladékot, a polgármester úgy reagált, tárgyalt erről a község polgármesterével, de ez nem megvalósítható, mert az ottani telep nem képes nagy mennyiséget befogadni. „Ha ezt megtennék, akkor a lerakat élettartama rohamosan a végéhez érne és a község nem tudná ellátni a saját és a környező települések kiszolgálását. Ezt az állásfoglalást a bajtai polgármester már a közbeszerzés kiírása előtt kinyilvánította, ezért ez az út sem volt járható Párkány számára” – fűzte hozzá Eugen Szabó.

Lesz párkányi komposztáló

Párkány polgármestere arról is tájékoztatott, hogy a komposztáló ügyében a tervezésnél tartanak. Az eredeti terveiket módosítani kellett, ugyanis azok nem tartalmazták a konyhai hulladék megfelelő kezelését. Továbbra is érvényes, hogy a telepet a téglagyári út mellett található, a belügyminisztériumtól két éve megvásárolt parcellára szeretnék elhelyezni. A projektet pedig pályázatokból, támogatásokból valósítanák meg.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »