A Balaton borrégió egyik legrangosabb szakmai eseményét, a Balatoni Borok Versenyét immár 19. alkalommal rendezte meg a Balatoni Szövetség. A bírálatra május 26-án került sor Balatonfüreden. A díjazott borokat – köztük a Veszprémi Érsekség nevezettjeit – a veszprémi Rozé, Rizling és Jazz Napokon külön standon kóstolhatja majd a nagyközönség augusztus 11. és 22. között.
A verseny a 2022-es esztendőben megújult formában, a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programmal együttműködésben valósult meg.
A rendezvény fővédnöke Nagy István agrárminiszter volt, a bíráló bizottság elnöke pedig Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus. A bizottságokban a borászokon kívül borászati szakírók és borakadémikusok voltak. A verseny az egész Balatoni borrégióra kiterjedt, így 67 termelő jelentkezett 260 bormintával. Összesen 162 száraz fehérbort, 41 vörösbort, 22 rozét, 11 gyöngyözőt, 5 pezsgőt és 19 kései desszertbort kóstolt a szakmai zsűri.
A megmérettetésen a Veszprémi Érseki Pincészet 2021-es Sauvignon blanc bora arany, a 2021-es Olaszrizling, valamit a 2021-es Rajnai rizling-Olaszrizling-Ottonel muskotály bora ezüst oklevél elismerésben részesült, most ezeket is megkóstolhatjuk az érseki székhelyen.
A versenyről és az eredményekről részletesebben ebben a cikkünkben olvashatnak.
Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »