Díjátadással ünnepelt a 20 éves Szövetség a Közös Célokért társulás

Díjátadással ünnepelt a 20 éves Szövetség a Közös Célokért társulás

Komáromban tartotta éves közgyűlését november 19-én a fennállásának 20. évfordulóját ünneplő Szövetség a Közös Célokért társulás. Az eseményen első alkalommal került sor a Pogány Erzsébet-díj átadására.

A jubileumi ünnepségen Gubík László elnök köszöntötte a résztvevőket, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a mai nap ünnepnap, hiszen a társulást éppen húsz éve, november 19-én jegyezték be. 2001-ben öt országos szervezet (Csemadok, MKP, SZMPSZ, SZMSZSZ, SZMCSSZ) hozta létre, a magyar igazolványok rendszerének a kialakítására.

Az ünnepi alkalom keretében első alkalommal adták át a SZAKC néhai igazgatójának emlékére, életpályája iránti tiszteletből alapított Pogány Erzsébet-díjat.

Hírdetés

Az első alkalommal megrendezésre kerülő díjátadón két, a felvidéki magyar közösségért, a közösségépítésben és szervezésben példamutató tevékenységet folytató személyt tüntettek ki. A Pogány Erzsébet-díj első évfolyamának posztumusz díjazottja Tóth Klára, míg díjazottja Gál Piroska lett.

A közgyűlésről szóló részletes beszámoló ITT olvasható. A Pogány Erzsébet-díj átadásáról ITT olvashat.  A Gál Piroskával készült interjú ITT olvasható.

 

(Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »