A tegnapi brit parlamenti választásokról szóló híradásokat a konzervatívok földcsuszamlásszerű meglepetés-győzelme, és a fej-fej melletti eredményt jósoló közvélemény kutatók látványos pofára esése uralja. Tény, hogy Cameronék ilyen mértékű diadala, a Munkáspárt katasztrofális eredménye, és a liberálisok szinte totális összeomlása tényleg váratlan volt. De van ennek a voksolásnak egy olyan tanulsága is, amelyről a fősodratú médiában jóval kevesebb szó esik: Nagy-Britanniában rohadtul nincs akkora demokrácia, mint, ahogyan kívülről látszik.
A brit szisztéma „winner takes it all” Abba-i bölcsességére épül. A legfőbb törvényhozó testületnek az Alsóháznak 650 tagja van. Ezeket egy-egy választókerület delegálja, a képviselő az lesz, aki a legtöbb szavazatot kapja. A faék-egyszerűségű rendszerben se második forduló, se lista, se kompenzáció nincs. Aki akár csak egyetlen vokssal is többet kap, mint a második helyezett, az bejut a parlamentbe, a többiek mennek a levesbe. Azokkal együtt, akik rájuk szavaztak.
Így lehetséges, hogy a Skót Nemzeti Párt alig másfél millió szavazattal a 56 helyet szerzett, és ezzel a harmadik legerősebb párt lett, míg a Liberális Demokrata Párt 2,4 millió voksa mindössze 8 széket ér. A skót nemzetiek sokkal szimpatikusabb társaság ugyan, mint a libsik – de ez akkor is ordas nagy igazságtalanság. Az meg még inkább, hogy a keményen EU-kritikus Brit Függetlenségi Párt (UKIP) 3,7 millió szavazóját és a Zöld Párt több mint egy egymillió támogatóját összesen egy-egy ember képviseli majd a törvényhozásban. A szívemhez legközelebb álló (hiszen keresztény és szociális, ráadásul még ír is) Sinn Fein mindössze 176 ezer vokssal bezsebelt négy mandátuma láttán pedig Paddy and the rats rajongó, látens IRA-szimpatizáns lelkem is sikoltva megriad.
Bővebben!
Forrás:jobbegyenes.blog.hu
Tovább a cikkre »
