Czetz János emlékévet hirdettek

Czetz János emlékévet hirdettek

Az 1848-49-es szabadságharc legifjabb tábornoka, Czetz János születésének kétszázadik évfordulója alkalmából Kovászna Megye Tanácsa – több társult intézménnyel közösen – az idei esztendőre emlékévet hirdet meg. A szervezők Székelyföldre és Argentínára kiterjedő rendezvénysorozatot terveznek, melyben egyebek mellett az egykori tábornok mellszobrának a szülőfalujában, Gidófalván történő felállítása és felavatása is szerepel.

A megyei önkormányzat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusával, a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ sepsiszentgyörgyi kirendeltségével, a Kovászna Megyei Művelődési Központtal, valamint a Gidófalva Község Fejlődéséért Egyesülettel társulva hirdeti meg az emlékévet. A tervezett rendezvénysorozat keretében a nevét viselő iskola udvarán állítják fel Gidófalván a tábornok mellszobrát, valamint felújítják a tiszteletére berendezett emlékházat. A tervek között szerepel még az életét bemutató könyv kiadása, az arcképét viselő emlékbélyeg és képeslap kibocsátása, valamint gyerekeknek szóló tematikus rajzverseny megszervezése. Munkásságát ugyanakkor kiállítás keretében ismertetik.

Hírdetés

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az emlékév kapcsán elmondta: „az 1848-49-es szabadságharc legifjabb, 27 éves tábornoka, Czetz János Gidófalván született 1822. június 8-án. A székely-örmény származású katona életútja, helytállása ma is példaértékű. Az érett gondolkodású, éles eszű stratégát, fiatal hadvezért méltán tekintjük a székely és az örmény nemzet hősének”.  A megyei önkormányzat elnöke szerint az emlékév kapcsán kiemelik azt a Czetz Jánost, aki fiatalos lendülettel, elszántsággal és egyenes tartással nyomot hagyott a magyar történelemben, bebizonyítva, hogy itthon, majd később távol szülőföldjétől is lehet maradandót alkotni, hogyha valaki képzett és elkötelezett.

Tamás Sándor szerint a rendezvénysorozat megszervezésével nemcsak a történelmi tudat tágítása a fontos, hanem Czetz János közvetítésével a magyar és argentin kapcsolatok erősítése is. A tábornok alapos szakmai tudásával, térképészként, földmérőként és hadi tapasztalatai révén felhalmozott tudásával ma is jó példa arra, hogy a történelemben azok maradtak fenn, akik nagyot mertek álmodni és bátrak voltak végigvinni az elképzeléseiket.

Czetz János a kézdivásárhelyi katonai nevelőintézetben kezdte, majd a bécsújhelyi Mária Terézia Katonai Akadémián folytatta tanulmányait. 1848 júliusában belépett a honvédségbe, harcolt Délvidéken, majd Bem tábornok vezérkari főnökeként Erdélyben is. Felettese távollétében győzelemre vezette seregeit a medgyesi ütközetben. A világosi fegyverletétel után 1860-ig Európa különböző országaiban várta a kedvező politikai pillanatot a visszatérésre, azonban erre nem kerülhetett sor. Később Argentínában telepedett le. Feltérképezte az ország távoli területeit, harcolt a Paraguay elleni háborúban. Új hazájában, Argentínában Juan Fernando Czetz megalapította az argentin Nemzeti Katonai Akadémiát. Az argentin műszaki tisztek ma is az általa tervezett díszegyenruhát viselik az ünnepségeken. Budapesten 2019-ben avatták fel zászlót tartó lovas szobrát, Óbudán, a nevét viselő utcában emléktábla és dombormű tiszteleg az 1904-ben elhunyt katona előtt. Hamvai Buenos Airesben nyugszanak, de szülőfalujában és Gyergyószentmiklóson, az örmény katolikus templom udvarán is emléktábla hirdeti Székelyföld hősének dicsőségét.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »