Csíksomlyón rendezték meg a Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozót

Csíksomlyón rendezték meg a Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozót

A csíksomlyói Jakab Antal Ház adott otthont a Kárpát-medencei ifjúsági Háló-találkozónak április 22. és 24. között, közel nyolcvan fiatal részvételével. A „Te fogod már a jelet?” mottójú rendezvény témája az újrakapcsolódás volt. Ezt a találkozót évente kétszer rendezik meg, mindig a Háló egyesület más-más régiójában.

A szervezőcsapat április 22-én, pénteken nagy szeretettel várta az egész Kárpát-medencéből érkező fiatalokat a Csíksomlyói Szűzanya lábainál. Az érkezőknek kis csoportokban, játékos formában kellett teljesíteniük a regisztrálás feladatát. Vacsora után tartották a találkozó hivatalos megnyitóját, amelyen többek közt Csobot Györgydeák Szabolcs, az erdélyi Háló-közösség vezetője köszöntötte a fiatalokat. Este szentségimádást tartottak, melyen a BOLdoGICS gitárcsoport végezte a zenei szolgálatot – szerepel Magyari Tímea főszervező beszámolójában.

A résztvevőket két korosztályra osztották, 16–19 év, illetve 20–30 év közötti fiatalokra. A fiatalabb korosztály előadója László Rezső csíkcsicsói plébános, a másik csoporté Takó István, a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom plébánosa volt. Az előadók arra hívták a jelen lévő ifjúságot, hogy elmélkedjenek azon, helyesen tartjuk-e a kapcsolatot önmagunkkal, egymással és Istennel, mindezt közösségben, de egyénileg is megélve; illetve arról, miért fontos ezen kapcsolatok kialakítása, folyamatos erősítése. Az előadást követően kisebb csoportokban beszélgettek az elhangzottakról.

A fiatalok több műhelymunka közül választhattak: a családi kapcsolat volt a Kopacz Zsuzsa és Zoltán vezette csoport témája; a közösséggel való kapcsolatról szóló műhelyt Szabó Enikő és Lóránt vezette; a Szólj be egy szerzetesnek című műhely résztvevői bármilyen kérdést feltehettek a Csíksomlyón szolgáló Hugó ferences szerzetesnek; a Zarándoklat és kapcsolatok témát vezető Molnár Sándor, az erdélyi Mária Út Egyesület elnöke lehetőséget adott a fiataloknak, hogy elzarándokoljanak a csíksomlyói nyeregbe; a Kopacz Márk vezette műhelymunka során az érdeklődök játékosan megismerhették Csíksomlyó látványosságait.

A programok közti szünetekben a fiatalok együtt tanulták és gyakorolták a találkozó dalára – Pintér Béla: Az én Istenem – koreografált táncot. Vasárnap pedig flashmobot tartottak ebből a fiatalok.

A találkozót lezáró szentmisét Tamás József nyugalmazott segédpüspök mutatta be a csíksomlyói kegytemplomban. Szentbeszédében az irgalmasságról és kapcsolatainkról beszélt. A szentmisén az Agnus zenecsoport szolgált. A Háló ifi nevében felköszöntötték Tamás Józsefet püspökké szentelésének 25. évfordulója alkalmából.

*

Hírdetés

Részletek a különböző régiókból érkező néhány résztvevő beszámolójából:

„Ugyan hosszú utat tettünk meg, körülbelül 600 kilométert, de ezért a három napért megérte. (…) A délutáni műhelymunkán, ahol részt vettem, a közösségben való szerepünk, helyünk volt a téma, amit Szabó Lóránt és Enikő vezettek. Itt megvitattuk, mi lehet a szerepünk, feladatunk egy adott közösségben, illetve érdekesnek, viccesnek is mondható játékokkal próbáltuk sikeressé tenni a csapatösszhangot, illetve rájönni, hogy mi lehet egy adott pillanatban a szerepünk egy közösségben, csapatban is akár. Közben a szervezők egy érdekes játékot találtak ki, ahol adott feladatokat kellett megoldani, a végső cél pedig Csíksomlyó megmentése volt…” (Pataki Benjamin, Óbecse, Délvidék)

„Újra felszabadultnak és nyugodtnak éreztem magam, úgy éreztem, hogy a jó társaság és a friss levegő, a természet közelsége és a jól megszervezett programok új emberé tettek, feltöltöttek energiával és pozitivitással. Az első napi szentségimádás és a vasárnapi szentmise gyönyörű kezdete és zárása volt a hétvégének! A közös imádságok során különlegesen is éreztük a jó Isten jelenlétét közöttünk. Mérhetetlenül hálás vagyok a szervezőknek a belénk fektetett türelemért és időért, hogy minden rendben legyen. Nagyon várom a következő alkalmat, hogy újra találkozzak azokkal a jó és őszinte emberekkel, akikkel minden Háló-találkozón együtt élvezzük egymás társaságát.” (Fazekas Alex, Nagyszőlős, Kárpátalja)

„Feltöltő érzés újra látni a régi arcokat, érezni a baráti kézfogásokat és a meleg öleléseket. Újra színes a világ a Kárpát-medencében szétszórt színekkel, hisz mások vagyunk, de mégis ugyanazok, itt, a csíksomlyói segítő Szűz Mária kegyes oltalmában. Végre együtt, új mosolyok, régi mosolyok, régi emlékek, új emlékek, régi barátok, új barátok, erősen összekötve a Háló segítségével. (…) Isten és a vele járó lelki béke, volt játék és problémamegoldás, volt buli és szórakozás, volt életre szóló jó tanács, s a szervezéssel járó pörgős hétvége. Meg kell ismételni!” (Guczui Levente, Brassó, Erdély)

„A hétvége számomra felejthetetlen élmény marad, nem jártam még Csíksomlyón, így már a hely varázsa is megfogott, vártam a találkozást a rég nem látott barátokkal. Az előadás témája nagyon aktuális volt mindenki életében, amit először nem is gondoltam volna, de a kiscsoportos beszélgetés során, ahogy mindenki szabadon kifejtette véleményét, szinte válaszokat kaptam a fel nem tett kérdésekre. Ezért az élményért vagy érzésért is vagyok hálás az ifi találkozóknak…” (Kovács Zsuzsanna, Pozsony, Felvidék)

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Guczui Levente; Magyari Tímea

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »