Csatai zenés imadélután, a roma holokauszt áldozataira emlékezve

Csatai zenés imadélután, a roma holokauszt áldozataira emlékezve

A több mint húsz esztendeje aktívan tevékenykedő Romane Jile Polgári Társulás kezdeményezésére 2021. augusztus 3-án a csatai Cigány Ház (Romano Kher) udvarán álló kopjafánál, valamint a helyi művelődési otthonban hajtottak fejet a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt.

A Gelem, gelem kezdetű cigány himnusz dallamai után a Romane Jile Polgári Társulás képviseletében Babindák Ernő a 2005-ben felállított kopjafánál köszöntötte a megjelenteket. Egy egykori táborlakó visszaemlékezéseit felidézve elevenítette fel az 1944. augusztus 2-án történt borzalmakat, amikor egyetlen éjszaka alatt három-négyezer romát megölve felszámolták az auschwitzi cigány tábort. Az európai cigányság éppen ezért ezen a napon emlékezik a roma holokausztra, vagyis a porajmosra:

Az egyik éjjel a férfiak tábora több ezer ember kiabálására ébredt. Amint kiléptünk a barakkokból, láttuk, mi történt. A cigányok táborát fényszórók világították meg, a cigány férfiakat, nőket és gyerekeket az SS-ek sorba állították ötösével, hogy a krematóriumba vigyék őket. A szerencsétlenek minden erejükkel ellenálltak, olyan hangosan kiabáltak, hogy egész Birkenauban hallatszott. A dulakodás egész éjjel tartott, de reggelre a cigányok tábora már üres volt.”

Hírdetés

A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján, minden évben augusztus 2-án emlékeznek meg a második világháború elhurcolt és elpusztított cigány áldozatairól. Nem volt ez másképpen augusztus első keddjén Csatán sem. Az emlékezők a koszorúzás, a virágok elhelyezése és a gyertyagyújtás után a Cigány Ház udvarából a helyi kultúrházba sétáltak át, ahol előadással, dicsőítő énekekkel és bizonyságtételekkel színesített zenés imadélutánt tartottak, a Zselíz-Sárói Református Társegyházközség lelkészeinek, Révész Csillának és Révész Tibornak a közreműködésével.

Gyakran elgondolkodom azon, hogy a cigányságnak volt-e egyáltalán tavasza? Sajnos, mindig arra jutok, hogy mindig csak ősze és borongós, zimankós tele volt. Mikor lesz már nekünk is tavaszunk?”

– tette fel a költői kérdést a polgári társulás vezetője, id. Babindák István, majd bizakodóan előre tekintett:

Én még mindig reménykedek, s hiszek abban, hogy a cigány fiatalság a tanulás felé fogja fordítani a fejét, a nem cigányság pedig megérti a cigány népet. Ez az álmom, ebben hiszek.”


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »