A 2018. évi Kurultaj – Magyar Törzsi Gyűlés nagyszínpadán a péntek esti nyitó eladás a “Csángó Menyekező” lesz. A csángó nyelv és kultúra talán a magyarság legősibb kultúrrétegét mutatja meg. A gyönyörű előadás a Kárpát-medencei múltat idéző kultúra és az ősi közép-ázsiai rítusok találkozása. Azonban a Csángó Menyekező kapcsán érdemes röviden kitérnünk a csángó népcsoport történetére is.
A csángók a Kárpátoktól (dél)keletre élő magyar népcsoport. A közkeletű felfogás szerint a csángónak a Magyar Királyságból “elcsángáló”, kitelepülőket szokták nevezni. Ebben a teóriában van némi igazság, de a csángó nép messze nem csak a kitelepülő magyarokból (székelyekből) áll.
Már a honfoglalás korszakában jelentős magyar népesség élt a mai Románia keleti területein. /Itt érdemes egy – két fogalmat tisztába tennünk. Románia alatt a 19. században kialakult román államot értjük, amely a két vlach fejedelemség (Havasalföld és Moldva) összeolvadásából született meg 1862-ben. A vlach az a kisállattartó, pásztorkodó népcsoport, mely a Balkán félsziget felől települt be, és létrehozták a Havasalföldi, majd később a Moldvai Fejedelemséget. A románok eredeti neve a vlach, a latin forrásokban szerepel ezen formában, (görögül vlachos) a magyarok – latinból származtatva – oláhnak hívták e népet. Az oláhokat (vlachokat) később románnak kezdték nevezni. A ma Romániában élő románok, körülbelül 200 éve nevezik magukat románnak./
A IX. század végi magyar honfoglalást megelőzően a Szeret folyó és a Dnyeszter közti síkság a magyar törzsszövetség szállásterületéhez tartozott. A moldvai csángók magját a honfoglaláskor határőrzőként kint maradt magyarok alkották. Erre a területre (Cumania, Kun-ország) a középkor során folyamatosan telepítettek ki királyaink magyar kolóniákat a be-be tőrő keleti népek ellen. Később a 15-17. század harcai alatt sok huszita és erdélyi kitelepülő is érkezett ide, majd erre a magyar néprétegre települtek rá 1764 mádéfalvi veszedelem székelyei. Így a honfoglalást megelőző időszaktól fogva gyakorlatilag folyamatos volt a magyar települések fennállása a Moldvában.
A témát kutató néprajzosok szerint minden moldvai katolikus vallású lakos magyar eredetű. A moldvai katolikusokat a környezetükben élő románok ma is magyaroknak nevezik. A csángók nyelve feltételezhetően a máig fennmaradt archaikus magyar nyelv. Csak Moldvában ma 250 ezerre becsülik a csángó magyarok lélekszámát, bár sokan közülük már kevésbé bírják a magyar nyelvet. A moldvai csángókon kívül nagyobb csángó csoportok a gyimesi csángók, ők a korábban a hegységekbe felhúzódott moldvai magyarok és a később idetelepült csíki székelyek utódai. A barcasági csángók pedig Brassótól délkeletre élnek, ők is a honfoglalás időszakában letelepedett határvédő magyarok leszármazottaik, ám idővel evangélikus vallásúak lettek.
CSángók Romániában / Wikimedia.org
Nem igazán köztudott tény, hogy csángó magyarok elég nagy számban élnek még ma is a Moldovai Köztársaságban, és a mai Ukrajna két déli megyéjében az Odesszai tartományban, Budzsákban, illetve északon Hotin körül is. A Moldovai Köztársaságban és Ukrajnában a becslések szerint minimum 10 ezer csángó magyar él. A felmérések szerint a csángó magyarok száma jócskán meghaladja a 350 ezer főt, egyes becslések szerint a Kárpátokon túl élő magyar gyökerű (bár már magyarul nem beszélő, de magyar felmenőkkel, családnevekkel rendelkező) lakosság létszáma elérheti az 500 ezret is.
CSÁNGÓ MENYEKEZŐ
A moldvai csángó magyarok ma is szorongatott helyzetben élnek. Nem használhatják hivatalosan anyanyelvüket, a templomokban nem imádkozhatnak magyarul és halottaikat sem sirathatják el hagyományaik szerint ősi nyelvükön. Talán ennél is szívszorítóbb, hogy olyan településeken, ahol teljes létszámban magyarok élnek, nincs hivatalos magyar nyelvoktatás, csak heti 1-2 óra fakultációban – mint idegen nyelvet – tanulhatnak a gyermekek magyarul. Ugyanakkor kultúrájuk: dalaik, táncaik, viseletük, hitviláguk és szokásaik egy jelentős része a korai sámánisztikus kultúra elemeit őrzi, mely visszavezet bennünket ősvallásunk korába. A csángó nyelv a korai középkorig visszanyúló egyetemes magyar kultúra és művelődés kincseihez tartozik. Talán ezért is olyan fontos az anyaországhoz való kötődésük, hiszen minden magyarországi csángó esemény egy-egy kapocs lehet a moldvai magyarok identitásának megőrzésében.
A Csángó menyekező a Bákó környéki magyarlakta falvak hagyományos életének ünnepi mozzanatait mutatja be. A moldvai magyarok archaikus kultúrájának fontos elemei a lakodalmi szokások. A szemünk előtt bontakozik ki az ősi rítusokból formálódó lakodalom.
A hagyományos leánybúcsú: a fülke, a menyasszonyrablás, a pálcatörés bensőséges pillanatainak részesei lehetnek a nézők. Először láthatja a magyar közönség azt a belső-ázsiai rítusokkal rokon menyasszony beavatási szertartást, melyet a csángók a nyirásza burkozásának neveznek és szoros hasonlóságot mutat a kirgiz és kazak beavatási rítusokkal. A fergeteges lakodalmi hangulatot varázsolják elénk Klézse, Somoska, Külsőrekecsin hagyományőrző csángói, akik színpompás, évezredes Kárpát-medencei múltunkat idéző viseletükkel, régies stílusú dalokkal és táncokkal tárják elénk a tőlünk ezer kilométerre a legkeletibb magyar nyelvhatár peremén lévő magyar falvak hangulatát. A műsorban olyan, középkori gyökerű tánckultúránk régi rétegéhez tartozó táncokat is bemutatunk, melyeket eddig a magyar közönség még nem láthatott. A leghíresebb két csángó furulyás Hodorog András és Legedi László István és a többi zenész jóvoltából a szertartás során megszólalnak a hagyományos csángó hangszerek: a bucsum, a sültü, kaval, koboz és a dob.
Rendező-koreográfus: Péterbencze Anikó
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
