Az erősen ukránbarát német újságíró, Julian Röpcke írta meg pénteken, hogy az ukrán hadsereg végül feladta az oroszok által ostromlott Kurahove városát. Röpcke szerint a védők súlyos emberhiány miatt kényszerültek visszavonulásra.
A német újságíró azt is megírta, hogy az ukrán visszavonulás után a védelmi infrastruktúra nagy része érintetlen maradt. Ez azt jelenti, hogy az ukránoknak távolról kell az általuk kiépített, de oroszok által elfoglalt állásokat megsemmisíteni.
Az ukránok pénteken még nem erősítették meg az kurahovei vereséget, és nem véletlenül. Az ukránok mindaddig nem ismerik el egy város elvesztését, amíg minden épületből ki nem szorulnak. Jelenleg már elvesztették a város összes lakónegyedét, de az ipari létesítmények némelyikében még rendelkeznek állásokkal.
Vlagyimir Rogov, Zaporizzsja megye oroszok által megszállt területének élére kinevezett vezető szerint az ukrán katonák azt a parancsot kapták, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatásáig (január 20.) tartsák az állásaikat bármi áron.
Körkép-vélemény:
Itt érdemes kiemelni, hogy ha ez igaz, az azt jelenti, hogy az ukrán hadvezetés arra számít, hogy a konfliktus befagyhat vagy alacsonyabb intenzitásúra vált át Donald Trump beiktatását követően. Ha elkezdődnek a tárgyalások, annak alapja az éppen aktuális arcvonal lesz.
Kurahove elfoglalása vélhetően az utolsó érdemi győzelme lesz az oroszoknak ebben az évben. Ráadásul, nem volt olcsó győzelem, rengeteg orosz emberéletet követelt az ostrom. A front ezen a szakaszon napi egy-két métert haladt csak nyugat felé.
Kurahove ugyanakkor rendkívül fontos logisztikai pont Ukrajna számára. Elfoglalásával az oroszok ellenőrzése alá kerülhet a Pokrovszk felé vezető déli útvonal. A stratégiai jelentőségű Pokrovszk keleti határait az ukránok rendkívül erősen megerődítették, ott az oroszok nagy áron tudnák ostromolni a várost. Ezért délről akarják megközelíteni. Ehhez a taktikához pedig szükségük volt Kurahove bevételére.
Pokvorszk jelentősége kettős. Egyrészt, a donyecki front legfontosabb ukrán logisztikai csomópontja, másrészt, az ország hadiipara számára nélkülözhetetlen kokszgyártás fele ebbe a városba összpontosul. Pokrovszk elestével az oroszok jóval könnyebben foglalhatják el Donyeck régió déli területeit.
körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Anton Shtuka
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »