Egy, már támogatásra javasolt pályázatot ellenőrzött újra a Kisebbségi Kulturális Alap. Az ellenőrzés során bebizonyosodott, a kérelmező szervezet nem felelt meg a pályázati kiírásban előírtaknak, így a már megítélt támogatást – 17 ezer eurót – nem utalták át a kérelmezőnek.
A Kultminor tájékoztatása szerint a nagymihályi Sinti Drom társulást csupán két héttel a kérelem benyújtása előtt hozták létre, így nem volt semmilyen, a benyújtott pályázat szempontjából fontosnak ítélhető tevékenysége, ennélfogva nem teljesítette a pályázati előírásokat.
A tények alapján a kulturális alap megállapította, hogy a kérelmet annak benyújtására nem jogosult szervezet nyújtotta be,
így semmisnek nyilvánította a júliusban meghozott támogatási döntést, a kérelmet pedig kivonja az elfogadási eljárásból“ – írja Alena Kotvanová, a Kultminor igazgatója a döntés magyarázatában.
A vizsgálatot azért indította el a Kultminor, mert a roma nemzetiségi bizottság döntései ellen többen emeltek kifogást.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »