Családtámogatásra és otthonteremtésre mondott nemet a Fidesz

Családtámogatásra és otthonteremtésre mondott nemet a Fidesz

Sem az új családtámogatási formákat, sem a lakhatási válság enyhítésére irányuló jobbikos javaslatokat nem támogatta a kormánypárti többség a költségvetéssel kapcsolatos bizottsági viták során.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánypártok igyekeztek a Parlamenten kívül tartani ezeket a javaslatokat, pedig azok több millió emberen segíthettek volna.

Leszavazták többek között az önkormányzatokat, a köztisztviselőket, a speciális nevelési igényű gyerekeket, de még a könyvolvasó embereket érintő módosító javaslatokat is – utóbbi például anyagi támogatást biztosított volna a kiadóknak és a vásárlóknak ahhoz, hogy a könyvolvasás népszerűbbé válhasson az országban.

A lakhatási válsággal kapcsolatban ugyancsak leszavazták a jobboldali ellenzéki párt által szorgalmazott állami bérlakásépítési program beindítását, valamint azt is, hogy a kormány állítsa vissza a lakástakarék pénztárak után korábban járó állami támogatásokat, hiszen ezzel magányszemélyek és társasházi lakóközösségek is jobban járnának. Emlékezetes: az Orbán-kormány 2018-ban szüntette meg az LTP néven ismert lakástakarékok után járó állami támogatásokat, ezzel új ügyfelek esetében lényegében felszámolva a közkedvelt megtakarítási formát.

A Jobbik ugyancsak javasolta a családi pótlék megduplázását egy ún. családi kártya formájában, ami azt jelentette volna, hogy a plusz támogatást csak gyermekneveléshez szükséges cikkekre lehetett volna költeni, más célra nem.

Hírdetés

„A családi kártyával minden egyes, gyermeket nevelő család nagyon nagy könnyítést kaphatott volna, de sajnos ezt is leszavazta a kormány”

– ismertette az alelnök.

Z. Kárpát Dániel hangsúlyozta: minden javaslatuk mögött megjelölték a forrásokat, garantálva, hogy azok beférnek a költségvetés mozgásterébe. A szükséges összeget a jövő évi, jelentősen megnövekedett adóbevételek egy részének terhére valósították volna meg, segítve a gyermeknevelő családokat, a lakhatási válság áldozatait, valamint beállították volna a kilakoltatási moratóriumot is.

A képviselő szerint mintegy 1600 milliárd forinttal több áfát szeretne beszedni a kormány, és ennek a felét sem teszi ki a jobbikos javaslatcsomag finanszírozási igénye.

Mint megjegyezte, a Jobbik egy komplex csomagot dolgozott ki a szülőföldön való boldogulás érdekében, de azt látják, a kormányban nem volt meg a szándék arra, hogy támogassa e célokat. A jobboldali ellenzéki párt ezért a nyár és az ősz folyamán egyesével újra be fogja nyújtani javaslatait.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »