Csak elfelejtettem feltenni: mától Magyarországon is maszkkal buszozunk

Csak elfelejtettem feltenni: mától Magyarországon is maszkkal buszozunk

Magyarországon négy hónap után újra maszkot kell mától viselni a buszokon és más tömegközlekedési járműveken. Felszálltunk a forgalmas 11-esre és a 14-esre, (szinte) mindenkin volt maszk. Rajtunk is.

A hétvégén még azt írtuk: 20 utasból 3-4 visel maszkot a győri buszokon, jellemzően az idősek. Eljött a hétfő, amikor újra kötelezővé vált a dolog, s nem állíthatja senki, hogy a szabály ne ment volna át azonnal a köztudatba. Az emberek fegyelmezettek. 

„A tizenegyessel jöttem – mondja a hetvenes éveiben járó Szeles Lajosné a marcalvárosi megállóban. Rajta már a várakozás közben is fent van a maszk.

Mindenki viselte a buszon, a fiatalok is, nem kellett rászólni senkire. Az orrukat viszont sokan nem takarják el. Én nagyon egyetértek vele, hogy védjük egymást, már korábban is be lehete volna vezetni” – véli az asszony. 

Hírdetés

 

Megerősítjük a hölgy tapasztalatait. Első látásra az összes utason fent volt hétfőn délelőtt 10 órakor a maszk, egy fiatal szőke hölgyet kivéve, aki elől szállt fel a 14-esre. Már eljutott a busz közepéig, amikor a sofőr hátra szólt. „a maszkot fel kellene venni, mert sokba fog kerülni. Nem én hoztam a szabályt” – mondja, de addigra a hölgy kapkodva igazította helyre a hibát és azt ismételgette fennhangon, és röstelkedve egész busz füle hallatára: „tudom, tudom, csak elfelejtettem, elnézést”.  

Pedig igazság szerint nem ő volt egyetlen renitens. Egy idősödő asszony ült vele szemben, korábban szállt fel és minden megállónál felhúzta a maszkot. De ez bűvös maszk volt, menet közben mindig az állára keveredett, amikor ő valami okot talált erre. Néhányszor ivott, máskor a telefonját vagy az újságját olvasta és az olvasószemüveg miatt volt útban a maszk, ami így végül több időt töltötte az álla alatt, mint az arcán. 

Egy győri buszsofőr – aki névvel nem tehet Magyarországon nyilatkozatot – azt mondja, jóval kisebbnek érzi a nép gyűlöletét a maszkkal szemben, mint tavaly, egyébként természetesen ők maguk sem szeretik egész napi vezetés közben. De ha a sofőr viseli, akkor az utasok, 99,99 százalékán is fent van. „Akin nincs, arra elég rászólni, nem fogom neki azt mondani, hogy szálljon le, ha csak megfeledkezett róla.”  


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »