Cigarettába töltve árulta a pszichoaktív anyagot

Cigarettába töltve árulta a pszichoaktív anyagot

A Kaposvári Járási Ügyészség kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki hónapokon keresztül árulta – valamint maga is fogyasztotta – a „biofüvet”.

Hírdetés

A vád szerint a harmincas éveiben járó férfit néhány évvel korábban ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Az elkövető 2023 novemberétől kezdődően gyakran utazott Szigetvárra, ahol nagyobb mennyiségű új pszichoaktív anyagot, ún. „biofüvet” vásárolt. Az így megszerzett szintetikus anyagból a vádlott fogyasztott is, nagyobbik részét azonban rendszeres haszonszerzésre törekedve az ismerőseinek értékesítette Kaposváron.

A férfi az ezt követő hónapokban legalább nyolc különböző személynek, legkevesebb 33 alkalommal értékesített új pszichoaktív anyagot, amíg végül a kaposvári nyomozók 2024 februárjában elfogták és őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását, valamint – a kereskedéssel szerzett jövedelem erejéig terjedő – vagyonelkobzás elrendelését indítványozta azzal, hogy a bíróság a vádlott korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is rendelje el.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »