Január 7-én elkezdődött a Rókahegyi görög esték hetedik évada a nyíregyháza-rókahegyi görögkatolikus templomban. Ezúttal is előre tervezett tematika jellemzi a minden hónap első keddjén, 17 órakor kezdődő előadásokat. 2025-ben közösségek, szervezetek mutatkoznak be. Obbágy Veronika beszámolóját a sorozat első alkalmáról szerkesztve adjuk közre.
Az első estén a Nyíregyházi Görögkatolikus Egyházmegye történetét, múltját és jelenét ismerhették meg az érdeklődők Ivancsó István görögkatolikus pap, teológus, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola teológiai tanára előadásában.
Történetük a bizánci térítéssel, Hierotheosz püspök működésével kezdődött; majd Theophülaktosz, Antóniusz, Gregóriusz, Deszideriosz, Joannész, Demetriosz püspökökkel folytatódott – így érthető, hogy a görögkatolikusok évszázadokon át mélyen megőrizték keleti közösségi identitásunkat, az Ungvári Unió 1646-os aláírásával pedig sértetlen maradhatott bizánci szertartásuk, a püspökválasztás joga és papjaik egyenlősége a római katolikus papokéval – ismertette Ivancsó István atya. – E dátumtól mondhatjuk, hogy Magyarországon magyar görögkatolikusok élnek. Ám újabb évszázadok küzdelme kellett ahhoz, hogy önálló egyházmegye is legyen, amelyet X. Szent Piusz pápa 1912-ben alapított.
Előadásában bemutatta a magyar görögkatolikusok történetét és a püspököket, Papp Antal apostoli kormányzótól kezdve Szocska A. Ábel jelenlegi nyíregyházi megyéspüspökig.
Részletesen hallhattak a jelenlévők a 2015. március 19-én, Ferenc pápa által megalapított önálló Nyíregyházi Egyházmegye történetéről is, az alapító bulláról, illetve a kezdetektől, amikor Orosz Atanáz volt az apostoli adminisztrátor, majd Szocska A. Ábel három évig szintén apostoli kormányzóként vezette az egyházmegyét, amelyet 2018. április 7-től irányít megyéspüspökként.
Szó volt a 2015 előtti szerkezeti egységekről és a 2015 utáni három egyházmegye magyarországi elhelyezkedéséről, területi és hierarchikus helyzetéről, a Görögkatolikus Metropólia kialakulásáról, a jelenlegi helyzetről, az egyházmegye esperesi felépítéséről, vezetőiről, papjairól, kispapjairól, bizottságairól, intézményeiről, a papoknak és híveknek szervezett összetartó programokról.
Az előadást élénk eszmecsere követte; kérdések, vélemények fogalmazódtak meg mind a hallgatóság, mind az egyházmegye legidősebb papja, Szabó Sándor atya részéről, aki minden eddigi előadáson részt vett.
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: Obbágy Veronika
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »