Cégtemetőnek adná el a kormány a taszári repülőteret?

Cégtemetőnek adná el a kormány a taszári repülőteret?

A Népszava írása szerint egy zuglói tízemeletes panelház egyik lakásába, féltucat másik társaság mellé jegyezték be azt a céget, amelynek az állam eladná az egykor jelentős hadászati szerepet betöltő, de mostanra teljesen lepusztult taszári bázist az állam.

A napilap kiemelte, hogy a kormány nem ír ki pályázatot, hanem „versenyeztetés mellőzésével” adja el az öt település – Taszár, Orci, Zimány, Kaposhomok, Kaposkeresztúr – 36 különböző helyrajzi számán szereplő repülőteret az SGF Silu Global Fund Holding Zrt.-nek.

Lószar lesz itt, nem repülőtér!

Így fogalmazott a Népszavának az egyik ott élő, aki szerint a terület nem is reptér, hanem csak egy gazverte betoncsík meg néhány tucat düledező épület.

Hírdetés

A taszári férfi régebben műszerészként dolgozott a repülőtéren, amikor az még működött, így elkeseredett dühvel mondja: máig nem tudott megbocsátani a politikusoknak, akik nullára amortizálták a Ferihegy után leghosszabb kifutóval rendelkező, így a legnagyobb gépeket is fogadni képes légibázist.

Varjas András taszári polgármester úgy tudja, kereskedelmi-ipari-logisztikai központot terveznek repülőtérrel.

Reménykedem, hogy végre tényleg érdemi fejlesztések kezdődnek. Persze tudom, még nincs aláírt szerződés, ezért egyelőre óvatos vagyok

Óvatossága érthető, – jegyzi meg a lap – hiszen az ügyletről és a vevőről keveset tudni. A Népszava megkereste az SGF Silu Global Fund Holding Zrt. vezérigazgatóját, Cseke Istvánt, de ő azzal hárított, hogy majd a későbbieken sajtóközleményt adnak ki. A zuglói panelba bejegyzett SGF Silu Global Fund Holdingot fél éve, májusban alapították, ötmillió forintos jegyzett tőkével. A cég tulajdonosai ismeretlenek, egy pápai, illetve egy zalakarosi ügyvezető jegyzi. A két ügyvezető az évek során egy jó tucat, javarészt azóta már felszámolt cégben is részt vett.
 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »