Čaputová: Messze vagyunk attól, hogy érett demokráciának nevezhessük Szlovákiát

Čaputová: Messze vagyunk attól, hogy érett demokráciának nevezhessük Szlovákiát

A szlovák alkotmány napján a köztársasági elnök elmondta, komoly szemléletváltásra van szükség, méghozzá nagyon sürgősen.

Zuzana Čaputová szerint Szlovákia még 30 évvel az alkotmány elfogadása után is messze van attól, hogy érett demokrácia legyen, ahol a jogállamiság magas szinten érvényesül.

Ami a politikai kultúra szintjét illeti, még elég messze tartunk attól, hogy bátran mondhassuk magunkat érett, magas szintű jogállamisággal rendelkező demokráciának, ahol az alkotmány természetes tiszteletnek örvend, és betartása magától értetődő

– mondta az államfő.

Hírdetés

Čaputová hozzátette, néha olyan érzése van, hogy az alkotmányhoz fűződő hozzállásunk az alkotmányosság védelme terén éppen az ellenkező irányba halad.

Az elnök komolytalannak nevezte, hogy egyesek figyelmen kívül hagyják a jogszabályok esetleges ellentmondásaira utaló jelzéseket, és a közérdekkel ellentétbe hozzák azokat.

A különböző viták apropóján, amelyek arról szólnak, hogy milyen változtatásokra van szüksége az alkotmányunknak, hajlamos vagyok azt mondani, hogy mindenekelőtt szemléletváltás kell, méghozzá nagyon sürgősen

– figyelmeztetett az államfő.

Zuzana Čaputová hangsúlyozta, az alkotmányt nemcsak a szeptember elsején megtartott ünnepén, hanem az év mind a 365 napjában tisztelnünk kellene.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »