A szlovákiai buszbaleset sérültjei közül tizenhármat szállítottak az elmúlt két napban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba – közölte a gyógyintézmény főigazgatója Miskolcon.
Révész János elmondta, a páciensek közül hat ambuláns ellátást igényelt és hetet vettek fel a kórházi osztályokra. Utóbbiak közül egyet orvosi megfigyelés alatt tartanak, a további hat, döntően végtagsérüléseket szenvedett sérült pedig műtéti ellátást igényel.
Három embert már megműtöttek, további hármat pedig szerdán vagy csütörtökön operálnak meg.
A gyógyintézmény folyamatosan tartja a kapcsolatot a szlovák orvosokkal, akik jelezték, vannak náluk olyan stabilizált és szállítható állapotban lévő sérültek, akiket végleges ellátásra a miskolci kórházba fogják átvinni.
A kórház felkészült ezeknek a sérülteknek a fogadására, a traumatológiai osztály 140 ággyal, gyakorlatilag korlátlan műtőkapacitással rendelkezik, emellett rendelkezésre áll a húszágyas intenzív osztály és a szintén húszágyas posztoperatív őrző, vagyis minden sérültet el tudnak látni, akiket a szlovák hatóságok hozzájuk irányítanak.
Újságírói kérdésre válaszolva a főigazgató elmondta,
a beszállított sérültek között senki nincs életveszélyes vagy súlyos állapotban,
mindannyian nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek, állapotuk teljesen stabil.
Jelen pillanatban olyan komplikált sérült nincs, akinél fennáll a veszély, hogy maradandó egészségkárosodást szenvedhet – tette hozzá a főigazgató.
A magyar busz egy kamionnal ütközött össze hétfő délelőtt a szlovákiai D2-es autópályán. A balesetben egy ember meghalt, 37-en könnyebben, 21-en súlyosan sérültek.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »