Bűnszervezetben és üzletszerűen működtek a kiszolgáltatott nőket Svájcban futtató „navajonkik”

Bűnszervezetben és üzletszerűen működtek a kiszolgáltatott nőket Svájcban futtató „navajonkik”

Bűnszervezetben és üzletszerűen működtek a kiszolgáltatott nőket Svájcban futtató „navajonkik”

A bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelem bűntette és kitartottság bűntette miatt emelt vád alapján a Nyíregyházi Törvényszék korábban három vádlottal szemben hozott nem jogerős ítéletet. Az elsőfokú bíróság a vádtól eltérően két vádlott bűnösségét kerítés és kitartottság bűntettében állapította meg, a harmadik társukat pedig valamennyi vád alól felmentette. A bűnösnek talált vádlottakat 2 év 6 hónap, illetve 2 év 3 hónap börtönben letöltendő szabadságvesztéssel és 3-3 év közügyektől eltiltással sújtotta. A bűnös úton szerzett haszon elvonása céljából több mint 7 millió forint összegre vagyonelkobzást is elrendelt.

Hírdetés

Az ítéleti szerint a nemi élet szabadságát sértő bűncselekményeket részben Magyarországon elkövető, élettársi kapcsolatban lévő két vádlott  külföldi állampolgárságú bűntársukkal megállapodva egy svájci kisvárosban illegális escort szolgáltatást szervezett. A svájci közreműködő számottevő anyagi ellenszolgáltatás fejében a lakásában szállásolta el az odahaza beszervezett, majd külföldre utaztatott, call girl szolgáltatásra vállalkozó magyar nőket.  A prostitúciót közvetlenül szervező vádlottak döntése szerint a sértettek a keresményük mindössze 50 százalékával rendelkezhettek, míg a másik fele volt a „leadó”: a lakhatás, a hirdetések, valamint az ügyfelekhez történő szállítás költsége és díja, amelyen a futtatóik osztozkodtak.

A vádlottak egyike és a korábban szintén prostituáltként  működő élettársa 2016 októbere és 2018 márciusa között  magas kereseti lehetőség ígéretével szakképzetlen fiatal magyar nőket toboroztak A 10 sértett igen szerény anyagi körülményeikből  menekülve, egyéb jövedelmező munkalehetőség hiányában, saját elhatározásából vállalkozott prostitúcióra. Miután a szolgáltatás feltételeiről tájékoztatták őket és belegyezésüket elnyerték, a személyszállítással foglalkozó társuk közreműködésével Svájcba utaztatták őket, ahol  összehozták a kliensekkel. Bűnös tevékenységüket összehangolták, a feladatokat megosztották egymás között. A törvényszék álláspontja szerint azonban kifejezett alá-fölérendeltségi viszony hiányában a bűnszervezetben elkövetés nem róható a vádlottak terhére. A sértettek szállítását végző harmadik társukat az ellene emelt vád alól –  részben bizonyítottság hiányában –  arra hivatkozással mentette fel, hogy az utaztatás során ”nem tudott arról, hogy prostitúcióval foglalkozó nőket szállít”.  A bűntársaság további két magyar, valamint a svájci állampolgárságú tagja ellen a svájci hatóságok folytatták le a büntetőeljárást, és helyi bíróság hozott ítéletet.

A vádhatóság valamennyi vádlott terhére téves bűncselekmény minősítés miatt, felmentés helyett bűnösség megállapítása, valamint a büntetések súlyosítása érdekében fellebbezést jelentett be, amelyben a bűnszervezetben történt elkövetés megállapítását is indítványozta. Az elítélt vádlottak és védőjük részben felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért éltek jogorvoslattal.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség mindhárom vádlott terhére társtettesként, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett kerítés bűntettének megállapítását indítványozta. A törvényszék döntésével ellentétes álláspontja szerint a kisbuszokat üzemeltető vádlott teljesen tisztában volt azzal, hogy bűnszervezet tagjaként biztosítja a vállalkozásában viteldíj ellenében külföldre szállított személyek prostitúciós tevékenységét.

A jogorvoslatok alapján, a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla dönt.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »