Brutális számok: 17 milliárd dollárnyi hadianyagot küldött már az USA Ukrajnának – Itt a teljes lista

Brutális számok: 17 milliárd dollárnyi hadianyagot küldött már az USA Ukrajnának – Itt a teljes lista

A Pentagon pár nappal ezelőtt nyilvánosságra hozta a háború februári kitörése óta Ukrajnának küldött hadianyagok (állítólag) teljes listáját. Egészen elképesztő számok és összegek repkednek itt. A Pentagon közlése szerint 2021 januárja óta 16,9 milliárd dollár értékben küldött „biztonsági támogatást” Kijevnek, ebből 16,2 milliárd dollár február 24-e óta érkezett Ukrajnába.

Ha kíváncsi a teljes listára, azt ide kattintva érheti el, most csak néhány érdekesebb tételt emelnénk ki a hosszúra sikeredett felsorolásból. 

– több mint 1400 Stinger hordozható légvédelmi rakétarendszer

Az amerikai Raytheon által kifejlesztett úgy nevezett „ember által hordozható légvédelmi rakéta” (MANPAD) a világ talán legelterjedtebb légelhárító fegyvere. Módosított változatai járművekre és helikopterekre is felszerelhetőek. Közel harminc ország rendszeresítette már, 1981 óta van használatban, komoly „sikerekkel”. Apró érdekesség, hogy a Stinger karrierje a végéhez közeledik, hamarosan ugyanis eltűnnek a piacról a vezérléshez használt mikroprocesszorok. A gyártás ugyan még zajlik, de az amerikai védelmi minisztérium már keresi a Stingerek utódját.

— több mint 8500 Javelin páncéltörő rakéta 

A Raytheon és a Lockheed Martin közös munkája a kilencvenes években debütált, de igazán nagy karriert csak a kétezres évek elején, az iraki Szabadság-hadművelet idején futott be (a kontextus kedvéért, az amerikai hadsereg mintegy ezer darab Javelint használt el a háború során). A Javelin a Stingerekkel ellentétben legfeljebb alacsonyan repülő célok megsemmisítésére alkalmas, páncélozott földi célok és megerősített fedezékek ellen használják elsősorban.

— több mint 32 ezer „más típusú páncéltörő rendszer”

— több mint 700 Switchblade „öngyilkos drón”

A jelentésből nem derül ki, hogy a 300-as, elsősorban élőerő megsemmisítésére alkalmas, vagy a 600-as típusjelű, harckocsik kilövésére használt változatból küldtek-e az amerikaiak. Működése tulajdonképpen mindkettőnek egyforma, „öngyilkos drónokról” van szó. A Switchblade-t egy külsőre aknavetőhöz hasonlatos kis szerkezettel lövik fel általában, majd a levegőbe juttatva képes akár 40 percig is körözni (a 600-as változat) egy kijelölt terület felett. Ha megtalálta a célpontját, egyszerűen rázuhan és felrobbantja.

— 126 155mm-es tarackágyú (howitzer), mintegy 806 ezer lőszerrel, 20 darab 105 mm-es tarack, mintegy 180 ezer lőszerrel 

— több mint 2000 155mm-es precíziós irányítású lőszer

— 276 darab vontató jármű

— 34 darab M142-es HIMARS-rakétarendszer

Az orosz-ukrán háború talán leghíresebb haditechnikai eszköze. A HIMARS (magyarul: nagy mozgékonyságú rakétatüzérségi rendszer) tulajdonképpen egy „nagy hatású tűzcsapásmérésre” alkalmas önjáró rakétalöveg (tehát nem légelhárító rendszer!). A hagyományos „ágyúkkal” (csöves tűzfegyverekkel) szemben kevésbé pontos, de jóval gyorsabban tüzelnek és mozgékonyabbak is. A HIMARS-ok szintén Irakban debütáltak, 2007 környékén.

— 20 darab 120 mm-es aknavető 85 ezer lövedékkel

Hírdetés

– 8 darab közepes hatótávolságú hálózatalapú légvédelmi rakétarendszer (NASAMS) a hozzávaló lőszerekkel

A norvég-amerikai koprodukcióban készült rakétarendszer 1998 óta áll hadrendben, azóta a harmadik változatát is rendszeresítették már Norvégiában, sőt, 2024-től a magyar légteret is NASAM-rendszer védi majd. Hatótávolsága a legújabb fejlesztéseknek köszönhetően eléri a 40 kilométert.

— ismeretlen számú levegő-föld indítású, radarromboló harcászati rakéta (HARM)

Az iraki hadsereg tudna mesélni a hatékonyságukról. Az amerikaiak 1991-ben és 2003-ban is alaposan megszórták a radarrendszerüket ilyen rakétákkal. A rakétákat repülőgépekről lövik ki, miután nagyjából sikerült megállapítani az ellenséges radar koordinátáit, a rakéta a célpont közelébe jutva már képes maga megtalálni a helyét a radar kisugárzása alapján.

— 20 darab Mi-17-es helikopter

— „több száz” nagy mozgékonyságú többcélú kerekes jármű, lánykori nevén Humvee 

— 200 darab M113-as páncélozott szállító harcjármű

Minden idők legnagyobb darabszámban gyártott páncélozott szállító harcjárműve, az USA hidegháborús arzenáljának egyik meghatározó eleme. Közel kéttucat változatban gyártják, gyártották. Létezik belőle lángszórós, aknavetős, parancsnoki harcállásos, gyors (100 km/h!), légvédelmi és felderítő változat is. 

— 40 darab MaxxPro páncélozott harcjármű 

Amerikai-izraeli fejlesztésű, elsősorban aknamentesítésre, illetve tűzszerész egységek által használt páncélozott jármű. Egyszerűbb változatait az M113-asok felváltására szánták. 

— több mint tízezer gránátvető és egyéb kézifegyver

— több mint 60 millió(!) töltény

— mintegy 700 darab Phoenix Ghost „öngyilkos drón”, ismeretlen számú Puma felderítő drónrepülő, 15 darab Scan Eagle drónrepülő

A Phoenix-et állítólag kifejezetten az ukrán hadsereg kérései alapján fejlesztették, elsősorban a donbászi harctérre. Lévén vadonatúj fegyverről van szó, nem sokat tudni róla. „Nagyjából a Switchblade-ekhez hasonlóan működik”- nyilatkozta pár hónapja John Kirby, a Nemzeti Biztonsági Tanács szóvivője. A Puma leginkább egy túlméretezett modellrepülőre hasonlít, kézből indítható, felderítő funkciókat ellátó drón. A Scan Eagle funkciója is hasonló, mérete miatt azonban nem kézből, hanem egy a középkori ballisztára emlékeztető fegyverből lövik ki.

— két darab Harpoon partvédelmi rakéta-sorozatvető, 18 járőrhajó

A neve magáért beszél, legfeljebb azt érdemes megjegyezni róla, hogy a magyar terminológia szerint a Harpoon (legalábbis egyes változatai) tulajdonképpen nem minősülnek rakétának. Ezek robotrepülőgépek, mivel hajtóművük, a rakétáktól eltérően, nem a maga által hordozott oxidálóanyag, hanem a környező levegő elégetésével nyer energiát. Különböző változatokban és meghajtással indítható hajóról, tengeralattjáróról, szárazföldi állásból és levegőből is.

– ismeretlen számú M18A1 (Claymore) gyalogsági akna

– ismeretlen mennyiségű C4-es robbanószer

– ismeretlen mennyiségű éjellátó készülék, lézeres távolságmérő, hőkamera, védőfelszerelés, ruházat, alkatrész és egyéb lőszer

– 100 darab páncélozott egészségügyi jármű


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »