Bosszúval fenyegetőzött hétfőn az iráni támogatású iraki milíciák ernyőszervezete, a Népi Mozgósítási Erők (al-Hasd as-Saabi), miután az Egyesült Államok a hét végén légicsapást hajtott végre Irak és Szria területén a szervezet több csoportja ellen.
A szervezet egyik frakciója azt közölte, hogy az egyik légicsapást a nyugat-iraki Anbár tartomány al-Káim városában hajtották végre, hozzátéve, hogy négy harcosuk vesztette életét.
Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civil szervezet korábban azt jelentette, hogy a szíriai területen a művelet legalább öt fegyveressel végzett, a Szana szíriai állami hírügynökség szerint pedig a halálos áldozat egy gyerek.
Az Egyesült Államok vasárnap jelentette be, hogy hogy ismét légicsapásokat hajtott végre Irán által támogatott milíciák ellen Szíriában és Irakban, ezúttal annak megtorlásául, hogy e milíciák robbanószerrel felszerelt drónokkal és rakétákkal támadtak Irakban amerikai katonákat és létesítményeket.
A közleményben hozzátették, hogy fegyveres csoport, a Katáib Hezbollah és a Katáib Szejjid as-Suhadá ellen intéztek légicsapásokat. Mindkettő a Hasd as-Saabi tagja.
(MTI)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »