A parlament elnöke, Boris Kollár (Sme rodina) kiáll a Szlovákiai Mentősök Kamarája (SKZZ) által megfogalmazott követelések mellett.
A témát a koalíciós tanácson is fel akarja hozni. Boris Kollár szerdán találkozott a mentősök képviselőivel.
Meghallgattam a követeléseiket és teljes mértékben megértem őket. Sajnálom, hogy 2500 embernek nincs olyan státusza, mint az orvosoknak. Ezekről az emberekről nem gondoskodtunk sem fizetés, sem nyugdíj tekintetében
– mondta Kollár, aki hozzátette, meggyőződése, hogy a koalíciós partnerek megértik a mentősök igényeit.
A házelnök szerdán Vladimír Lengvarský egészségügyi miniszterrel is szeretne beszélni az egészségügyi szakemberek 350 eurós jutalmazásáról. Kollár szerint
ezzel ugyanis az a probléma, hogy a pénzjutalom nem vonatkozik a Közlekedési Egészségügyi Szolgálat (DZS) és a Sürgősségi Ügyelet (ZZS) járművezetőire.
Kár, hogy nem kapnak jutalmat azok, akik elsők a betegeknél. Remélem, hogy ez csak egy véletlen hiba volt
– mutatott rá Kollár.
A mentősök elsősorban fizetésemelést követelnek a kormánytól. A másik kérésük az, hogy történjen egyfajta rendszermódosítás, végül azt szeretnék, hogy kapjanak megfelelő szociális biztosítást.
František Majerský, a szervezet elnöke elmondta, elég kritikus a helyzet. Az emberek 40 év szolgálat után 55 évesen mennek el tőlük, mert fizikailag és lelkileg sem bírják ezt a megterhelést, ráadásul új állást kell keresniük, hogy megéljék a nyugdíjat. Majerský szerint ezen mindenképpen változtatni kell. Majerský azt is hozzátette, hogy a mentősök hajlandóak elállni néhány követeléstől is, nyitottak a párbeszédre.
A mentősökkel találkozott szerda reggel a szlovák kormányfő, Eduard Heger.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »