Biden „szülő embereknek” nevezi az anyákat

Biden „szülő embereknek” nevezi az anyákat

Joe Biden amerikai elnök a költségvetési javaslatában, az anyákat „szülő embereknek” nevezi, ezzel elfogadva a progresszív, gender-semleges nyelvhasználatot.

Joe Biden elnök 6 trillió dolláros költségvetési javaslatában, 200 millió dollárt különítettek el az anyák egészségügyi ellátására.

Mindezen intézkedésekre azért van szükség, mert az Egyesült Államokban a legmagasabb az anyák halálozási aránya a fejlett országok között, illetve az országon belül is magasabb a feketék, az indiánok, és más színes bőrűek halálozási rátája a felmérések szerint.

A tervezetben azonban az anyákra úgy hivatkoznak, mint „szülő emberek”.

Hírdetés

A kifejezést már korábban is többen használták, és a célja, hogy teret engedjenek a nem bináris egyéneknek, akik nem nőként azonosítják magukat, de szülhetnek, vagy szülni akarnak. A költségvetés-tervezet ezen megfogalmazása pedig kimondja, hogy ezentúl nekik is egyértelműen járni fog a jogszabályban foglalt támogatás.

Korábban Cori Bush demokrata képviselő asszony is „szülő embereknek” hívta egy beszédében az anyákat, amit azzal magyarázott, hogy a kisebbségi nők gyermekvállalását támogatja ezzel. Akkor a konzervatívok rámutattak arra, hogy ez a kifejezés hátrányosan érinti az anyákat, mert a gyermek születésére, és felnevelésére nem egy monumentális folyamatként, hanem egy biológiai funkcióként tekint.

Biden költségvetése az első ismert alkalom, hogy ez a kifejezés egy szövetségi szintű dokumentumba került be. A költségvetés nyelvezete azonban nem mindig következetes. Egy másik szakaszban, ami a fizetett szabadságra vonatkozik, az anyák munkahelyének a megtartását írják le”

– írja a Washington Free Beacon.

A dokumentum más újdonságokat is tartalmaz, Biden költségvetése 1977 óta az első, amely nem hivatkozik a Hyde-féle törvénymódosításra, ami megakadályozza, hogy az abortuszt és az azzal kapcsolatos szolgáltatásokat, ingyenesen lehessen idénybe venni. Ez abból fakad, hogy rengeteg abortuszt támogató jogvédő szervezet gyakorol nyomást az elmúlt időszakban a Biden kormányra.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »